Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Az irásra fél Szempillantás van. Tsak eggy két szóval emlitem a’ dolgot. Ötödik levelem ez a’ fel küldendő 16 Comoediákról. Eggyre se jött válasz, pedig mindenikbe igen kértem az URAKAT. Eggyik levelem van a’ Weingand Úr Legénnyénél, a’ másik a’ Szőnyi Evang. Rectornál, a’ harmadik Kiss István Budai Compáctor^* Úrnál. Nézzék meg az URAK mi van benne, mert most meg nem írhatom: és válaszollyanak reá mentül hamarébb, ismét ezt kérem igen alázatosan, söt talám esdeklem is. –

Debretzen. 10^a May.

1793.

Debretzen. 15^a Maÿ

[Címzés:]

Az Eschenburgot holnap után felkűldöm.

A’ Voltér 12, és 39d. Tómusátszeretném addig megnézni. Abba nekem soha sem lessz többet módom.

A’ Frantz Guarini keresésére, kikérem eggy orának feláldozását, és eggy kis unalmat.

A’ több Könyvet kikeresem.

Jonesből még holmit jegyzek ki.

A’ Museumot holnap a’ Doktornak haza kűldeném.

neha pedig ollyat is tesz az ember a cadentia kedvéért egyik sor vegire a’ mi máskent a’ másiknak elejére való vólna; de ez már tsak ugy szép, ha ritka; én ezzel neha vissza is élek, mint a’ Hunniasban

– és másutt,

az énekekben pedig kivált a’ rövid sorúkban néha egy egész szót is ketté vágok, és a’ közepin tsinálok cadentiát: mint Elébb szemér- mesen se mér.

de ez in narratíva Poësi nagyon alkalmatlan vólna; kivált a’ ki a’ Poësisben inkább az észre mint a’ numerusra vigyáz attúl nem is kivantatható.

Psal. 39. v. 1, 2, 3, 4, 8, 9, 10, 11–14.

[Címzés:]

[…]mert bár mennyit vesztek is, benned azt mind fel lelem. Nem tetszik az a’ föld,^* ahol szerentsém találkozott? mondd meg mellyik részét kívánod lakni^* Hazánknak? az Északi^* Havasoktól a déli homokos mezőkig, a’ Dunának napnyúgoti fordúlásától^* Napkeleti végéig szabd ki a’ tartományt, ’s ha te ott laksz, Paraditsom lesz az nékem. Ímé ki öntöttem elődbe szívemet, és minden vágyódásomat,^* még egyszer mondom, hogy szeretlek, ’s hidd el hogy szeretlek. Visgáld meg levelemnek minden tzikellyit, sorait, söt betűjit-is fontold, rázd és ítéld meg, közöld velem azt a’ végső meghatározásodat, melly után vagy fő boldogságommal^* megtetézel, vagy holtig tartó magánosságra kárhoztatsz. Én most eltávozok, hogy tágúlást adjak gondolkodásidnak, ’s jelen létemmel ne gántsoskodjam egyenes ítéletednek. Tsalni ott sem kívánok, a’ hol fő szerentsémet munkálódom. Elmélkedj minden részre, ebben^* az írásban fel találsz^* engemet mindenestől, ’s ítélj szabadon. Postán várom el válaszodat illyen^* titulus alatt: az Úrnak Csokonay Vitéz Mihály úrnak stb. Pesten az Institoris Úr’ Könyves boltjában. Addig onnan ki nem mozdúlok, míg jó vagy bal sorsom felől tsókra méltó sorotskáid[…]^*

magamba^* fogom emlegetni szép nevedet, ’s tsak titkon fogom mások tudta nélkűl kesergeni hogy te nem az enyím vagy ’s hogy én boldogtalanabb vagyok, mint minden más emberek. Istenhozzád! szeretett Juliska! Istenhozzád!

Talám ha az EXCELLENTIÁD’ méltó érdemeinek^* emlegetése helyett, a’ Hazának panaszin kezdem alázatos Levelemet, botsánatot fogok nyerni azon halhatatlan Érdemektől, a’ mellyek nyílvábban vagynak egész Nemzetünk előtt, mint sem azok ujjal-mutogatást kívánnának, ’s nagyobbak is, mint sem az én gyarló tollam eléggé tudná azokat magasztalni. Minden méltóságos virtusoknak bésummálására elég a’ Nagyságos KOHÁRY Név: én tehát egész Hazánkkal együtt fejet hajtok annak, – és el hallgatok.

De nem lehet meg nem szólalnom, valahányszor kedves Hazámnak ’s hazai Múzsájinknak szomorú sorsát meggondolom: kiáltanom kell mind annyiszor, és kesergenem, mert annak bajai nem olly nyílvánvalók, mint az EXCELLENTIÁD’ érdemei, nem is olly buzgó indúlattal imádják az ő Nevét mindenek, mint a’ Nagyságos KOHÁRY Nevet.

Volt az a’ boldog ideje már a’ Magyar Literatúrának, a’ melly boldogabb időkre is nyújtott reménységet, ’s el is hitettük vala már magunkkal, hogy a’ több pallérozott Nemzeteknél múlató Tudományok, valahára bennünket is, Európának ezen Napkeleti részén, felfedeznek. De álom volt minden mi képzelődésünk, ’s annál hamarább eltűnt, minél édesebben merűltünk abba belé. Vissza buktunk az Éjtszakába!

Amaz ellenkező Fátum, melly a’ Caspium’ utólsó partjaitól mindég nyomba kísérte Magyar Népünket, még máig sem szűnt meg annak fogyatékja ellen tusakodni. – Minden nemzeti Characterünk, ’s mind az, a’ mi a’ Magyart teszi, enyésző félben vagyon, és maga után húzza hanyatló Nemzetünket. Alig menekedett ki gyámoltalan szegény Nyelvünk a’ szomszéd Német Nyelvnek igája alól; azonnal amaz ellenkező Fátum, fel hozta a’ Deák nyelvnek Skeletonját Olaszországi sírjának fenekéről, ’s kiragadván bennünket édesanyánknak kebeléből, e’ holt idegennek porrá váló lábait kezdte vélünk tsókoltatni. ’S mi mindég olly boldogtalan ízlésűek vagyunk, hogy mindenben, még a’ Nyelvben is, jobban kedveljük az itthoninál a’ kűlföldieket; holott édes Hazánk minden adományival bővölködik a’ Természetnek, ’s nyelvünkkel együtt minden jobb terem nálunk, mint akárhol. Tsak a’ szorgalom’ hijjával vagyunk!

Ímé a’ mit el kezdtünk is, azt is félbe hagytuk. Ismét abba a’ pontjába tértünk keskeny Kerekünknek, a’ mellyben ez előtt tizenöt esztendővel forgottunk. Más nemzetek pedig a’ tökélletességnek felső pontja felé azolta is óriási lépésekkel sijetnek, Székulumok maradnak el közöttök és közöttünk, úgyhogy nem soká még tsak nógató kiáltásaik sem juthatnak le hozzánk; ’s mi még is rák-lábakon is alig ballagtsálunk? – – Theátrumunk még az ő bőltsőjében eltemettetett, és saját hazájában idegen kezek fogták bé szemeit: – a’ Németek pedig nem tsak otthonn tudják hasznát venni ezeknek, hanem még közinkbe is felesen telepítik le, hogy holmi jött-mentnek magyar kenyeret adjunk. – Typographiáink vagy hevernek, vagy holmi trivialis könyvekkel tartják fenn lételeket. – Az olvasás Nemzetünkben újra hűlni kezd; az új könyvek’ száma is minden esztendőben kevesebbedik; oda amaz elevenség, a’ melly tsak 1790 táján is úgy lelkesített bennünket; el tűnt, el repűlt, ’s egész Nemzetünk haldokló Zsibbadásba vesztegel. – – – Isten! ha a’ te végezésed szerént minden Magyar-világnak illy múlólag-valónak kell lenni: ne hozd fel azt többé mi reánk, mert tsak lelkeinket keseríted véle!!

KEGYELMES URAM! Én tartok tőle, – ám a’ Magyarok’ Istene ne hagyja el árva Nemzetünket, ’s űltesse a’ szelek’ hátára rémítő jövendőlésemet, – de én tartok tőle, hogy, ha űgyefogyott Nyelvűnket (melly Ásiából ki bujdosván, Atya, Anya, vér és rokonság nélkűl, és mintegy Melchisédeknek rendi szerént lakik itten Európába) ennyire vesztibe hagyjuk; nem vetek néki száz esztendőt, hogy ennek a’ sokféle Nemzetnek Zavarékjában ollyan sorsra fog jutni, mint ezelőtt nem sokkal a’ Kúnoknak ösi Nyelvek; és Gyöngyösi Istvánunkról is úgy fog a’ jövő Világ emlékezni, mint mi ma a’ győzedelmes Celtáknak Ossiánjáról. – – Az Isten mentsen meg!

Meg is ment, tudom; ha mi magunk felütjük hosszas álmunkból fejeinket, észre vesszük, melly utól vagyunk a’ boldog tzéltól, ’s utánnok iramodunk a’ Nyúgoti Nemzeteknek. Kezünkben van minden jó eszköz, tsak éljünk véle: Nyelvünk nem enged más Nemzetekének, tsak meg ne vessük őtet: hazánkba már nem pusztít semmi ellenség, vége ennek a’ régi Kifogásnak. Él még EXCELLENTIÁD; ’s van egynéhány még EXCELLENTIÁDON kivűl, a’ kit hasonló Magyar szív lelkesít; vagynak tudós Hazafiak közöttünk, kiknek tsak egy nosza kell: ’s még is kétségbe esnénk? – Igaz, hogy a’ Nemreménylés gyakran kipattantja azt a’ szikrát, mellytől a’ Hérósi lelkek fellobbannak. A’ nagylelkű Magyar Nemzet is mindég akkor adott bizonyságot bajnoki Nagyvolta felől, mikor lehetetlenséget kellett tenni lehetővé. Tusakodjunk mi is egy erővel a’ ránk tódúlt akadályok ellen; ’s nemesebb lesz a’ pálmakoszorú, ha fáradságban kerűlt, pompásabban fog az lebegni az izzadó homlokok felett.

Még mostanság, Literatúránknak ezen tsetsemő állapotjában, úgy kell bánni gyengélkedő Nemzetünkkel (értem a’ számosabb és egyűgyűebb részét) mint az apró Gyermekekkel. Édes beszéd, ketsegtető nyájasság, danlás, báb, és tzúkoros tsemege légyen mind az, a’ mivel őtet az oskolai letzkékhez édesgessük. Nyavalyáját sem tudja még jó formán érezni; tehát a’ melly Orvosságot véle bé vétetni akarunk, meg kell annak üvege’ szélét mézelnünk, malozsákba kell rejtenünk a’ gyógyító pilulákat. Külömben félő, hogy tsömör jön rá, ’s oda lesz minden jó reménység végképen. – Poézison és szép Tudományokon kell kezdenünk a’ munkát, ha valaha örömét akarjuk látni. Egy hadra termett Nemzetnek erkőltseit is^* addig meg nem szelídíthetjük, míg Gusztusát meg nem kezdjük édesíteni. Úgy bántak azzal minden más Nemzetek, mellyek a’ felségesebb Tudományokig felhatottanak.

És ha valamelly érdemet adhat a’ Régiség, a’ minthogy ád is, és ha szép a’ Nemzetség tábláját számos Ösökről, és egész Századokon keresztűl levezetni, a’ mit talám senki sem tagad: reménylem, nem fogok tenéked, óh jóltévő Poézis! semmi bosszút is tenni, ha a’ te mennyei eredetedet a’ Nemzetek’ származása előtt való időkre fel vivén, tégedet az emberiséggel ’s a’ fiatal világnak első mozdúlásival egy idejűnek állítalak. Mert tsak a’ mennyire fel mehet az én gyarló emlékezetem a’ régi dolgoknak lajistromába; már a’ Veres Tengernek partjain hallom a’ te szavadat a’ Mózes’ szájából, a’ melly magasztalja a’ halhatatlant. Még azután sokára élt Homérus, a’ kit a’ te Atyádnak neveznek. Minden Tudományokat, vagy meg előztél, vagy te adtál elsőben is az embereknek tudtára; te emelted fel nagyobb böltsességre a’ Nemzetek’ elméjét mind e’ mái napiglan e’ Világon. – Hol volt még akkor Tháles, Plátó vagy Arisztóteles, midőn te Orpheussal a’ Köveket énekeltetted, a’ halhatatlanokat ditsőíttetted, és a’ vad Rátzokat városi társaságra és szelídebb erkőltsökre szoktattad, Strimon’ és Hebrus’ partjain? A győzödelmes Róma előbb hallgatta a’ te szódat az Ennius’ rekedező kürtjén, mint a’ Cicero’ mélly okoskodásit. Előbb esmérte a’ tsínos Olaszország a’ Petrarcha’ Lauráját, mint Galiléi által a’ Szaturnus’ apró holdjait. Chaulieunak tsak az Unokáji esmérhették Montesquieut: és Chaucer már porrá lett, mikor Newtonnal kevélykedni kezdett a’ mélly Ánglia. A’ darabos Opitz készítette el a’ Német Nemzetet arra, hogy egy század után közöttök a’ titkos Kant németűl írhasson. – Valóban nálunk is több Magyart szoktatott az olvasásra Gyöngyösinek a’ Murányi Vénusa, mint az Apátzai Csere János’ minden Encyclopaediája.

Talám ha nemzetünknek a’ Tudományokhoz való nagyobb szeretetét megérem, ’s ha vélem együtt a’ hazai Literatúra is annyira megemberesedik, hogy a’ valódibb elmélkedésekhez is szer lehessen: philosophiai, vagy más Tudományból készűlt írásommal is szolgálhatok a’ köz haszonra. De most olly fiatal lévén még, mint maga a’ magyar ízlés, tsak gyenge Poétai játszásokkal kedveskedém a’ Közönségnek. Bátor bizodalommal tészem fel azt is a’ Hazafiúság’ szent oltárára; mert tudom, hogy jobb valamit, mint semmit sem. Tudom azt, hogy egy kis kertetskéből a’ tavasz’ elejénn szedett apró Zsenge, szint’ olly kedves, a’ Halhatatlanok’ Templomában, mint a’ gazdag majorból ajánlott Hecatombe. Én is tehát illyen megnyugovással adom Nemes Hazámnak az én Poétai Munkámat: és hogy az nagyobb kedvességet nyerjen, homlokára függesztem fel a’ haza-szerette ORCZY Nevet.

Engedje meg EXCELLENTIÁD nékem, ezt a’ nagy Szerentsét, ’s méltóztassa Nagyságos Nevével az én Munkámat a’ halhatatlanságra elbéllyegezni. – Egyszersmind pedig alázatosan könyörgök EXCELLENTIÁD előtt, méltóztasson,^* hathatós Pártfogása által lételt adni az én Múzsámnak, hogy az már tovább a’ homályba ne űljön: mert minthogy a’ Törvény’ és Nyelvek’ tanúlására nyóltz esztendők alatt majd minden költségemből kifogytam, ’s most is pedig az Insurrectio miatt magam pénzén kell hevernem, kéntelen vagyok addig, míg fáradságimnak nyugtató pontjára eljuthatok, a’ Kegyelem’ ajtaján bézörgetni.

Azt a’ Munkát fogom világra botsátani, a’ mellyet EXCELLENTIÁD parantsolni méltóztatik, és annyi árkust, a’ menynyire kegyelmes Rendelése kötelezni fog. EXCELLENTIÁD hatalmas engemet a’ Héliconra ’s Nemzetem’ Nézőpiatzára kitenni, mert Hazánk’ Tsillagi között első Nagysággal ragyog: kegyelmes is ezt megtselekedni, mert a’ Múzsák előtt kedves és tisztelt Név a’ Nagyságod’ Neve. Minden erőmmel annak végbevitelére fogok munkálkodni, hogy EXCELLENTIÁDAT a’ megelégedésig tegyem a’ felől bizonyossá, hogy a’ kit egyszer Kegyelme alá^* venni méltóztatott, az nem háládatlan, sőt inkább

EXCELLENTIÁDNAK
és a’ Magyar Hazának

Nem régiben érkezvén haza, azonnal sajnos nyavalyába estem, a’ mellyböl tsak tegnap kezdtem enyhűlni. – A’ rövid időhöz képest sem akartam, indúlatomnak valamelly tsekély jeladását elmúlatni, ezen Levelkémben, vagy Levél-úrfiba, a’ melly tsak ollyan vett forma. – Barátom Uram! ha van az Úrnak szánkója, tsak szán-útat vegyen hozzá, ’s ki megyek egy verdung Fársángotskára a’ Csepi Seminariumba. – – Fel megy é az Úr Pestre Eskütt Jegyzőnek? pro ulteriori practizatione in partibus si…^* Foris Interpedaneis? – Morog^* a’ Kotsis: e… ajánlom magamat Pataki szívességébe

Barátom Uramnak

A’ ki hívatalt kér, arról sokan sokképpen – ’s többnyire balúl ítélnek. Ki azt mondja, hogy szemtelen, ki azt, hogy azért tolja magát elő, mert érdemetlen voltában mások reá nem akadtak volna. Kiről ki hogy ítél, ítéljen: én legalább érzem, hogy nemesebb Rúgó ösztönözi Intézeteimet. Nagyságodnak Nagylelkéhez, ’s magam középszerű tehetségemhez való bízakodásom az, a’ melly engemet felbátorított arra, hogy Nagyságodnál magamat, érdemlett tisztelettel, ’s alázatossággal Professzori hívatalra béajánljam.

Ugyanis régi hosszas gondolkozásaim után kifőzött Feltételem az, hogy jövő tavasszal, kevés örökségemet eladván, olly véggel Helvétziába menjek, hogy ottan a’ Mezei Gazdaságnak azt a’ részét, a’ melly Hazánkban is legtöbb munkával, legtöbb helyen, és legtöbb haszonnal, de még is nem úgy, a’ mint lehetne, gyakoroltatik, úgymint a’ Pascuatiót, Bucolicát, Schweitzer Teheneknek tartását, szénázást, Sajt’ vaj’ készítését ’s a’ t. magoktól az Originalis Gazdáktól megtanúljam. Ha a’ hadnak és békeségnek állapotja megengedné, kifutnék kétfelől a’ szomszéd Frantzia és Olasz országba is, a’ borkészítésnek ’s kerti majorságnak nálok való megtekíntésére; visszajövőbe a’ munkás Német földön tévén keresztűl utazásomat.

E’ szerént, esztendei útamra, ’s az egybegyűjtendő tapasztalásokra mind reákölteném szűk örökségemet: azért is tehát kívántam Méltóságos Uram! előre könyörgeni, hogy, ha ez az én jószágomnak ’s magamnak elszánása Nagyságod előtt kedvet talál: méltóztasson engemet valamellyik Oskolájában Professzorságra kegyelmesen felvenni; hogy így mikor pénz nélkűl visszatérek, légyen magamnak és gyámoltalan özvegységre jutott Édes Anyámnak hol találni menedéket a’ Nagyságod’ szárnyai alatt.

Mivel pedig még annyi érdemem ifjúságom miatt édes Hazámba nintsen, hogy Nagyságod engemet esmérhessen: talám sem kérkedésre, sem szemérmetlenségre nem fog magyarázódni, ha magamat Nagyságod előtt rövideden megesmértetem, ’s mintegy magam recommendálom magamat. Mellyhez képest előre is Ciceronak ezen szavait botsátom: Nil mihi arrogo, quamquam nec derogo quidquam.

Én Nagyságos Uram! Debretzenbe születtem Bihar Vmegyében, Győrből származott Ns. és tanúlt Atyától, de a’ kitől megfosztattam még neveletlen koromban, a’ miolta a’ Testvéremmel együtt az édes Anyám sok viszontagságok között nevelt és taníttatott, a’ ki egy a’ legjobb édes Anyák közűl. A’ Debretzeni RCollegiumban 8 esztendős Deák voltam, és utoljára a’ Poésisnak és Szép Tudományoknak Köz.^* Tanítója, mellyhez 11 esztendős koromtól fogva mindég nagy szeretettel viseltettem. Onnan kiöltöztem, ’s mentem a’ Pataki Collegiumba, és ott a’ Jus Patriumot elvégeztem. Azt elvégezvén Pozsonyba mentem, ahol a’ Nyelvek, Muzsika és Ország’ Gyűlés’ kedvéért múlattam. Lejöttem 1796 Komáromba, ’s a’ Vmegye mellett practizáltam. Most már egyebet Tzélomra nem látnék hátra, hanem hogy Pesten az utolsó lépést tegyem meg a’ Törvényekbe: de azoktól én egészen elakarok állani. Részént mivel rakva a’ világ Rábulákkal és Rábulistákkal, és így én fontosabb dologban használhatok ügyetlen Nemzetemnek ’s árva Hazámnak; részént mivel az én tsendességet szerető Lelkem ’s az én nyájas Múzsátskáim irtóznak a’ Verbőtzy’ Táborának zajgó lármáitól. – – Mathesisi, Philosophiai, Históriai és Literatúrai Tudományokat elvégeztem, Görög, Deák, Német, Olasz és Frantzia Könyvekből fordításaim is vagynak, ha kimegyek, az Ánglust is megtanúlom.

Mind ezek az Allegatzió mellett rajtam sűltek volna. Én egyedűl Professzor szándékozok ’s óhajtok lenni, és egyedűl a’ Nagyságod’ birtokában, ha erántam Nagyságod olly kegyes lenni méltóztatik. Egy oly Méltóság alatt, a’ kinek nagy Szívét egyedűl a’ Haza és Közjó lelkesíti, a’ ki minden érdemes hazafit nyájas leereszkedéssel fogadni nem útál, a’ ki nem nézi azt, ki mellyik Concilium után vakoskodik, a’ ki egynéhány Dominiumban az, a’ mi József volt egynéhány Országokban, – egyszóval Nagyságod alatt professzorkodnom nékem, nagyobb boldogság volna, mint másutt a’ legfényesebb hívatal. Esedezem is főhajtva Nagyságodnak, méltóztassa ezt az én alázatos kérésemet szokott Nagylelkűséggel elfogadni, és engemet addigis, míg próbajelekkel meg esmérhetne, kegyelmes Dispositiójával megörvendeztetni.

Éljen boldogúl Nagyságod Hazánknak díszére és javára; én változhatatlan tisztelettel maradok

Méltóságos Gróf! Nagyságodnak

Komárom. 22 Jan. 1798.

Esztendeje elmúlt, hogy az Ország’ Gyűlésének vége felé a’ Diétai Magyar Múzsának Kiadásában a’ reménységemnél kevesebb Praenumeratorok miatt a’ Nyomtatónak adós maradván, valamint többnyire minden ügyetlen Literatorok, úgy én is egyedűl Excellentziádnak Nagylelkében ’s hazafiúi kegyelmes Szívében találtam fel a’ segedelmet. De mire az utolsó Árkus ki-szabadúlt volna a’ Sajtó alól, már akkorra Excellentiád haza menvén én minden vígasztalás és Reménység nélkűl maradtam: hanem mégis utoljára az emberséges Nyomtatóval tisztességes Accordra lépvén, bajaimból tűrhetőképen kimenekedtem.

Azolta, a’ Nyári Insurrectiónak üres ideje alatt, öszveszedtem Irásaimat, a’ mellyek részént eredeti, részént görög, deák, frantzia, német és olasz nyelvből fordított darabok; részént versek és theatralis munkák, részént prósák a’ philosophiai ’s Aestheticai Tudományokból. Ezeket öszveszedvén itten Komáromba Nyájas Múzsa név alatt kiakartam adni.

De azolta szándékomat megváltoztatván, most már a’ Pétzeli’ halálával félbeszakadt Mindenes Gyűjteményt akarom folytatni. Okaim erre ezek. Mert így a’ magam írásaimat, a’ mellyek többnyire apró Darabok, szintúgy kiadhatom; azonba a’ Tudósoknak közé iktatott Munkáival a’ Könyvnek, díszt, kedvességet és tekíntetet adhatok. Jobban is fogják olvasni minden rendű és vallású Hazafiak, ha minden rendű és vallású embereknek neveit találnak benne. Ha valami irígy ellenség piszkálja, többen lesznek a’ mentő ’s oltalmazó tollak, a’ kiknek védelme alatt magam is bátorságba lehetek. Új Mindenes Gyűjtemény lesz a’ neve, a’ melly már országszerte esméretes. ’S a’ t.

Méltóságos Uram! Tudom, hogy Excellentiád is minden köz-jótól lelkesíttetettekkel szomorúan tapasztalta Nemzeti Literatúránknak ’s azzal együtt a’ Magyar Characternek ügyefogyott állapotját, ’s megilletődve szemlélte, hogy mi ennyi fényes Nemzetek’ szomszédságában is úgy élünk, mintha most is a’ Caspium’ partjain sátoroznánk, ’s a’ világos XVIIId. Századnak végén is ránk nézve ama’ boldogtalan Közép Idő látszik folydogálni. Ez előtt egynéhány esztendőkkel kezdettük vala mutogatni, melly hathatós a’ Magyar ész, ’s mikre nem termett ő a’ lovon és kardon kívűl is; a’ midőn önnön magának hagyattatva, minden Fejedelmi Pártfogás nélkűl, olly lépéseket kezdett tenni a’ nagy Nemzetek’ nyomába. De ennek is vége van!

Alig serkentünk fel ama’ lomha álomból, mellyben századokig aludtunk, ’s ujra szunnyadozunk. Odavan minden igyekezetünk, serénységünk ismét megszakadt. Ímé alig jön ki esztendőnként egy-két^* valamit érő Könyv, a’ Typographiák megint Imádságos Könyvekre ’s Kalendárjomokra szorúltak, Theatrumunk a’ maga böltsőjében megholt, az Olvasás a’ Közönségbe megtsökkent, legjobb Literátorink vagy meghaltak, vagy szerentsétlenségbe estek, a’ többiek elhallgattak, nints a’ ki őket serkentgetné. Veszedelmes állapot! Annyi Nemzetek’ példájára fel nem buzdúl a’ Magyar Nemes Vér? tulajdon kárán meg nem dobban a’ hazafiúi érzékeny Szív? saját Nyelvének Európában a’ porba tapadtatását hidegen nézi a’ kibújdosott Scytha? – A’ romlás nyakunkon van, de még öszve nem tiprott: most! most kell iparkodni! Hadd serkenjenek fel a’ veszteglő Tudósok, hadd szokjon az olvasáshoz a’ Közönség, hadd szelídűljön az Ásiai erkölts, tsínosodjon a’ magyar gusztus, jobb híreket hordjanak a’ Napkölti Szelek Európának tudósabb részeire az Iszter’ partjairól. – Én a’ mit lehet részemről véghez vinni el nem múlatom.

De mivelhogy minden Közjóra tzélozó Plánuma a’ Magyarnak, vagy a’ költség’ vagy a’ Pártfogók’ nem léte miatt, hol az irígység hol más szerentsétlenség miatt, még eddig részént füstbe ment, részént szikrát^* sem kaphatott: ehez képest, hogy a’ számos példákat az enyím is eggyel^* ne szaporítsa, az Uj M[indene]s Gyűjteménynek homlokára kívántam a’ haza-szerette Szecheny Nevet függeszteni, és azt telyes megalázodással Excellentziádnak oltalmába ajánlani, főhajtva könyörögvén Excellentziádnak, hogy azt hatalmas Szárnyai alá venni, ’s a’ világra lejendő kijöhetésre felségélleni méltóztassa. – A’ melly Kérelmemnek jó válasszal való meghallgattatása felől, nem hagynak engemet azok a’ sok Nemes Áldozatok kételkedni, a’ mellyek az Excellentziád’ Méltóságos Nevét a’ Haza’ és Múzsák’ oltárán már elbéllyegezték a’ halhatatlanságra.

Éljen boldogúl Excellentziád árva Hazánknak ’s ügyetlen Nemzetünknek javára és díszére: én változhatatlan tisztelettel maradok

Kegyelmes Uram!
Excellentziádnak

Komárom. Január. 23d. N.

Lilim! Én tégedet még most is halálból szeretlek: még is Lilim! ah szeretett Lilim! ez a levelem utolsó – hozzád ez életbe. Most zárom be végképen azt az édes barátságot, melyet véled szinte kilencz holnapig kóstoltam, s azt az örömöt melyért irigyeim lehettek az angyalok. Most látod még egyszer, többé nem, annak a hiv kéznek vonásait, mely a tieddel kérkedett, mely a te kezednek birásával kecsegtette magát.

Ah, édes de mulandó remény! mulandóbb a hajnalnál, vagy a hajnali harmat cseppnél,^* melyet az első napsugár száraszt ki a fakadó rózsa bimbónak öléből. Mely bizonytalanok az embernek minden történeti! miként nem tudja a halandó sziv, hogy az ő legkedvesebb öröme lépés a keserüségre! hányszor szerencsétlen a legtisztább szeretet! – Lili többé nem az enyém, Lilinek vége van, vége minden én reménységemnek, az én szivem, az én lelkem, az én életem, ismét a holtig-való^* magányosságra, az emésztő bura és a titkos nyögésre van kárhoztatva. Én élek s Lilla^* én reám nézve megholt, – igen is, megholt – örökre megholt ö én reám nézve.

Nem Lilla vagy te többé, oh életemnek angyala! nem az a Lilla a kiben én boldogságomat reménylettem. Mégis még egyszer kedves én előttem ezen a néven szóllitani tégedet. Igy szóllitja régi nevén az ö halva fekvő kedvesét némely szerencsétlen annak koporsoja felett; kiáltja még egyszer, mig a halálos szemfedél el fogná az ö szemei elől azt a kiért élni^* óhajtott; holott az nem hallja^* többé az ö szavát, az érzékenységtől megfosztatott szép halandó. Ah Lilla! Lilla! felelj még egyet nékem; azután parancsold,^* hogy én is haljak meg: igen – haljak meg, midön már te érted élnem nem lehet. Midön már az én reménységemnek minden alkotmányja végképen leomlott; midön az én napom, épen a hajnal hasadtával^* örökös fekete éjszakába^* borult, mely után több virradás nem lehet: midön már nékem egyéb^* részem nem jutott, hanem hogy elrablott gyönyörüségemnek puszta sir halmán minden vég nélkül^* keseregjek.

Szives sohajtásim! enyésszetek el örökre, mint a lengö árnyék, a zordon fergeteg elsö elérkeztével. Öröm könyek változzatok keserü könyekké, melyet csak a vigasztalhatatlan bánat préselhet ki szemeimből. Végső búba merült sziv tanuld meg elfelejteni azt a boldogságot melyre ekkorig repesve dobogtál, te pedig áldott Leányka! tartsd meg az én szerencsétlen nevemet magadnál s jusson eszedbe olykor-olykor hogy egy érzékeny fiatal készebb^* lett volna téged birni hogy sem a világot.

De ne! ne epeszd ily kelletlen emlékezéssel, ne epeszd vidámságra teremtett^* szivecskédet; felejtsd^* el az én nevemet, felejtsd^* el minden indulatimat, azon boldogságnak kebelében, melybe a mennyei^* kezek integetnek. – Ejts^* egy pár köny-csöppet ez utolsó levelkémre: ez nékem és az én leghivebb szeretetemnek elég áldozat fog lenni. – – Én pedig megárasztom az én könyeimet hadd folyjanak^* ki zápor módra az én indulatim mind a két szememen. Visszatérek ismét abba a komor életbe, a melyböl az én Rozim halála után csak te vehettél ki. – Mert az én szivem ugy van alkotva, hogy az kettöé sohasem lehet, Te birtad azt, és te kivüled senki meg nem nyerhette volna.

Csudálkozom, hogy a tied ugy megváltozott, ugy elpártolhatott attól a kinek már ajánlva látszott. – Bizonyosan valami vétségemnek kellett lenni ellened, a mely erántam tégedet oly idegenné tehetett^*. Mi lehet az? én még csak gyanitani sem tudom. Sött esküszöm az egekre s mindenre a mi szent, esküszöm saját szivemre s a te angyali orczádra, hogy tudtomra^* ugyan semmivel sem tettem magamat ily elhagyásodra érdemessé.

De talánn nem is birtam én soha is a te szivedet, talán csak magam álmodoztam magamat oly boldognak hogy te engemet szeretsz; te pedig vagy nem szerettél, vagy nem hitted, hogy én tégedet oly telyes szivből szeresselek: mert különben sohasem tettél volna szerencsétlenné egy leghivebb szeretöt.^* – Ha pedig te is ugy szerettél engemet mint én tégedet: ugy boldogtalan vagy te is és jövendöben is a te keserüséged duplázni fogja az én magános keserüségemet. Ah, Juliska! ha ez ugy van, szánlak tégedet.

Miért nem adtad ki magadat akkor estve csak egy-két szócskával^* is? Még az én legszomorubb szavaimat is ezzel fogadtad el: nem is bánom, nem is tehetek róla – – – Ebből én mit huzzak ki egyebet a legrettenetesb megvetésnél. Ha ezt nem mondtad volna, vagy irántam való hiv szeretetednek legkissebb jelét adtad volna: eddig ketté volna vágva a csomó, tul volnék kintsem! mindenen. Még most nem lett volna késő, még lehetett volna mindent orvosolni, és Jozsef-napra a grof hintaján láttál volna bé menni udvarotokra. Két hét alatt minden köny hullatásaink öröm-könyekre változtak^* volna!

De mivel önnön magad mondtál le rolam, engemet vétkesnek soha sem vádolhatsz; engemet a ki erántad még most is oly soha meg nem aluvó indulattal lángolok. – A te sziveden állott kinek add azt által. Senkinek eröltetett végsö eröszakot rajtad tenni nem lehetett volna. Az én fel jövetelem, s a te el tökélett^* szándékod reá birták volna Kedves szüleidet, hogy annak engedjenek által, a kit te szeretsz, és a ki téged oly igen szeret. Két hét mulva egy városbeli Profeszorné lettél volna, én pedig legboldogabb teremtés te általad.

Én benned soha egyebet nem néztem hanem a mit nézhet egy philosophus, a ki a virtusnak barátja és egy érzékeny^* poeta a kinek gusztusa nem épen otromba. A mi a te lelkeden kivül van azt én másba is feltalálnám.^* Egy érdemes hivatalu s elegendö fizetésü ifju ember mindég biztathatja magát gazdag Menyasszonnyal:^* de az én lelkem sokkal nemesebben gondolkozó, mintsem indulatit pénzért^* árulja. Én tégedet^* csupán magadért kedveltelek.

De már ennek mind vége van, s pedig én miattam van-é? kérdezd meg magadat. – Én bánom de mit tehetek róla. – Erövel senki szivével nem bánhatok. Fejet hajtok hát a kénszeritö szükségnek, s mint hogy te nem szeretsz, nem is törekedhetem szép személyed birtokára. – Elmegyek Keszthelyre és csak édes emlékezeted viszem el magammal. Üres lesz az én szobám te töled: de szivemben mindenkor jelen leszel. Elmegyek Keszthelyre te pedig Almásra s két egymásért^* teremtett sziv ily messze fog egymástól esni mind örökké.

Légy boldogabb mint én, és töltsd^* nagyobb megelégedéssel ifjui napjaidat, légy boldogabb mint én, óh édes reményem és a bánat soha ne üljön a te szép orczáidra,^* melyek engemet állando bánatra kénszerittenek, légy oly boldog hogy én soha eszedbe se jussak, egy szerencsétlennek emlékezete ne zavarja meg a te nyugodalmadat.

Én holnap dél után indulok, el hagyom ezt a Komáromot vég képen, a melytöl te is^* majd meg fogsz válni; és mi, Kedvesem, nem együtt fogunk menni. – Még holnap reggel el bucsuzom Kedves szülöidtöl, a kiket szivességekért^* mindenkor tiszteltem, a kiket oh, mely forróan^* szerettem azért is hogy Lillát neveltek az én számomra. Akkor meglátjuk még egymást ez életbe s ah Lilim! – többször^* sohasem! örökös határ fal lesz felvonva közöttem és közötted, végképen elválunk egymástól, te az örömre, én pedig a holtig tartó szomoruságra. Eddig volt hogy szerettelek, már most csak tisztelnem szabad tégedet. A szeretö név baráttá változott, de oly baráttá a ki csak^* a Balaton partjairol sohajtozhat te utánnad.

Élj vigan: a legtisztább boldogságnak karjain, egy örömöd csak azért múljon el hogy a másiknak helyet adjon, állandó^* nyugodalom és békesség legyen vidám homlokod felett,^* s szeressen oly forronn^* az ég a mint én mindenkor szerettelek.

Isten hozzád! – Csokollak – még egyszer – a legutolszor csokollak – – Ah elvesztett kedves Lillám

Istenhozzád!

Imé midőn te Éretted ki indúlok az én Balatoni útamra, sírni láttatik az Ég, és szomorú felhőknek fátyolával borította el kedveltető homlokát. Ah, Kintsem! ha én ide-jártomban elvesztelek tégedet, így fog sírni az én szemem, illy bús gyászba borúl az én lelkem; komorabb lesz ennél a’ mái időnél az én életem, ha az én Kedvemnek tavaszló Napja, a’ kívánatos Lilla, azon nem fog ragyogni.

De hát annyi szerelmes esdeklésim, annyi éretted való fáradságim, sőt az én örök hűséget esküdött indulatom, ’s a’ te kedves ígéreted, – lehetnének é valaha hijába-valókká? Elhagyhatna-é engemet az a’ Lilla, a’ ki én tőlem szeméremmel kérdezte, hogy én miért tudom őtet szeretni? az a’ Lilla, a’ ki azt fogadta nékem, hogy tsak bízzak, ő mind végig – – – – – ? meglehetne é, hogy én elszakadjak tetőled, a’ kiért élek, a’ kiért fáradok, a’ kivel sírni vagy örűlni holtig kívánok? Tsak te lehetsz az az Angyal, ki nékem a’ világi életet Paraditsommá teheted: tsak te lehetsz az a’ Kegyetlen, a’ ki engemet a’ bánat és a’ keserűség’ méllyére visszabuktathatsz. Rajtad áll a’ választás. Nekem egyebet választanom soha sem lehet, hanem hogy téged szeresselek. Első megpillantásodra elvesztettem lelkemnek szabadságát: elloptad, elragadtad az én szívemet azonn az egy estvén, a’ mellyen először megláttalak.

Igaz, hogy én voltam hibás Kedves Angyalom! hogy ily soká késtem dolgaimmal. De tsak a te szívetskéd légyen erántam állandó: helyre hozom ezt a’ hibámat. Én reménylem, hogy mi néhány nap múlva egymásban megörvendeztetünk, és az eddig való aggódásunk fűszerszáma fog lenni jövendő gyönyörűségünknek. A’ keserű után édesebb az édes is. Melly örömmel fogjuk elmúlt bajainkat emlegetni egymás’ kebelében: melly édesdeden fogunk tsüggeni egymás karjairól, a’ melyeket a’ balsors elakart vala választani. – –

Épen most érkezik bé az én Követném. – Nints Kotsi! – – Ah mostoha szerentse! meddig késleltetsz, meddig tartóztatsz engemet az én sóhajtott Tárgyamtól? Melly nagy baj ez nékem. – De van Levelem az én Lillámtól, van az én Lillámtól Levelem. – – Áldalak óh jóltévő szerentse! ’s kezdem érzeni, hogy te vélem nem ellenségeskedel. Tsókolom ezerszer azokat a’ betűtskéket, a’ mellyek Kedvesemnek ujjaitól származtak. Meg van legfőbb örömöm: ki érzi azt most, a’ mit én? Mellyik halandónak szíve repes úgy, mint az enyém?

Köszönöm, édes Juliánnám! ezt a’ vígasztaló Levélkédet, köszönöm szívednek igaz hűségét, – százszor köszönöm. Oh mennyire meg vagyok elégedve, hogy te érzékeny vagy én erántam! Hála’ a’ kedvező Egeknek! Én sietni fogok az én szerentsémnek egész végre hajtására. És azonn az első Napon, a’ mellyen lehet tőlem, azonn az első Napon indúlok fel a’ te szép Kebelednek megölelésére. Most se lett volna ennyi baj, ha a’ télen jobban siettem volna. A’ késedelemtől mindenkor félhetni. A’ reménység és kétség között egy órát tölteni is unalmas a’ szerető Lelkeknek.^*

Nékem addig vígan élni nem lehet, ha szinte kivülről mutatom is más előtt, de szívem belőlről tsak az én Juliskámnak szívével vídúlhat meg. – Légy, Kintsetském! mind végig állhatatos, én szavamnak ura lészek. – Köszönt téged ezer tsókkal

a’ Te

Valahára talán lehet szerencsém az én szerencsémet öszveszedni, s elkezdeni azt a hazafiúi iparkodásomat, a mely nem magyar szívem, hanem az időknek szomorú környűlállásai miatt csüggedett el. Nálunk nem a hazának fiai változtak el, hanem a haza, vagy talán nem is a haza, hanem egyéb – – – Boldog vagy oh kisded Erdély! bár a csínos Europának legvégsőbb szélein fekszel is, boldog vagy, és te fogod bé a legutolsó Magyarnak szemeit; mikor mi már vagy Oesterreicherek vagy Rusznyákok lészünk az Árpád és a hét Kapitányok sírja felett!

De nem panaszolkodom. – Biztat engemet a szűk Erdély, míg ha Magyarország Styriává lesz is, biztat engemet ez a kis tartomány, a melynek nemes törekedései a Duna s a Tisza négy tágas circulusait megszégyenítik. Vajha tihozzátok, Bethlen fejedelem tartományának nagy lelkű polgárai! – vajha tihozzátok csak egyszer béútazhatnék: akkor, – oh akkor Volga és Caspium kiköltözött lakosinak, édes elhúnyt őseimnek ereklyéit bámulhatnám máz nélkűl való egyenességtekben!

Énnékem ez a szerencse – egy Bihar vármegyében születettnek – nem adatott. Hányt engemet a szerencse tulajdon hazámban és tulajdon hazámért… és egyedűl a nyugtatott engemet, s a serkengetett eddig, az ébresztett a munkára, hogy, ha nem telt is, akartam, ha máért nem is, legalább a jövendőért. – Ti pedig más hazából való testvér hazánkfiai! ti boldogultok; s legalább minket elkedvetlenedteket vígasztaltok. Néktek örűlni fog a jövő, ama késő, emberi nyom, mi rajtunk pedig szánakozik.

Éljetek szerencsésen a magyar Helvetiának szerencsésebb polgárai; mi csak igyekezni akarnánk, ti néktek pedig munkálkodni is lehet: munkálkodjatok! –

Én magamat és csekély tehetségemet ajánlom
A Tekintetes Consiliarius Úrnak

A’ múlt Május Havának 28^dik Napján küldött Levelét a’ Tekintetes Úrnak módom volt tisztelettel venni tegnapi napon, úgymint Június’ elsőjén, mellyben a’ megnyúgováson kívűl, örömre való okokat is kellett olvasnom a’ Tekintetes Úrnak minden soraiban, mellyek azon különös Kegyességhez, a’ mit legelső Udvarlásomtól fogva tapasztalni szerentsém vólt,^* a’ legszorossabb-paralléle folyának.

Én a’ Letzkéket még ma egy hete elkezdettem ’s azolta a’ tőlem – ’s környűlállásoktól – kitelhető móddal szakadatlanúl is vittem, és hogy ezen módom tsökkenni, ’s elkezdett munkám inába megszakadni nem fog, ígérem is, igyekezem is. Hogy a’ Nicocles exhaeredalt fijában Themistocles – a’ hazát ’s Tudományokat szolgálni kívánó Themistocles – van bébimbózva, és hogy a’ Corinthusi Alcibiades, Athenaeben is tud Alcibiades lenni, azt fogom ’s kivánom Csurgón megmutatni. – Tudom, hogy a’ jobb bélátásúak, ha több nem, bizonyossan a’ Tekintetes Úr, által fogják tekinteni azt a’ sok akadályt is, azt a’ sok felhőt, mellyen ha a’ Nap egész jóltévő fényében nem^* láttatik is, de tsak Nappalt tsinál, ’s legalább nints éjtszaka. Illyen p. o. a’ mint a’ Tekintetes Úr böltsen tudja, a’ Könyveimnek és Irásaimnak Komáromba létele, Bindzeúg nélkül Plenck Úr se kötözheti a’ Bétsi Invalidusokat; – a’ Gyermekeknek elszélledések, (Rhetor és Syntaxista mindössze 9 van) azoknak felejtések ’s elméjiknek gyep-fogta mezeje; és utoljára, hogy többet ne említsek, az, hogy nékem telyes kifeszülésem nem lehet, a’ kis idő ’s a’ Nagy bizonytalanság között. Nagy alkotmányba nem kezdhetek, holott a’ Csuktsi Tatár’ számára, a’ ki minden három napba odább legeltet, még Michel Angelo sem tudna épiteni való Abrisst adni.

De a’ mit lehet, addigis tsinálom, legalább negative. A’ Keresztyén régulát veszem fel ezen Helyheztetésemben Maximáúl; és a’ szerént úgy dolgozom – mintha mindég ebbe és itt élnék, ’s úgy könyörgöm a’ Tekintetes Úrnak, úgy élek, mintha minden pertzbe el ki kellene innen költöznöm. Vitae (Csurgoiensis) summa brevis spem nos vetat inchoare longam! – Hanem addigis azon törekedem hogy ahoz szoktassam Nevendékjeimet, mi a’ Régi mechanica, mi a’ mai gondolkozó ’s gondolkoztató Tanítás, mi az Oskolai ’s a’ boldog elfelejtésnek szentelt Pedántság, mi a’ valóságos Embert formáló Tudás; mi az Orbilius, és mi az emberszerető Oktató, a’ ki az ő (akár élő, akár holt) Tanítójitól vett Kíntset ’s az a’ miatt való Adósságot, U’sorájával együtt kívánja a’^* fiatal emberiségnek lefizetni.

Olly annyira érzékenyít engem ez a’ Cosmopolitai principiumom – most már practice is – hogy Oráimnak majd fele a’ közönséges, majd fele pedig a’ magános végrehajtásában telik el ezen emberi ’s hazai köteleztetésemnek; mellynek is eddig való Jutalmát, a’ foglalatosságban-lételnek gyönyörűsége bőven kiadta nékem. Igazán, hogy az Élet ’s a’ Praxis oktatják azt is, a’ ki mint én Nieupoortot: mit – oh szomoru Nevek! – a’ verekedő Praeceptor alatt is bot nélkűl körömre tanúlhattam: én azt a’ nemét a’ létel’ édességének Latinus koromba nem érzettem. Mostan tehát az időnek rövidségéhez ’s functiómnak határozatlanságához képest, a’ mi kitsinyt, jót akarván az enyímeknek fejébe verni; a’ legjobb principiumú és rendű Könyvekből kívánok nékiek rövid Systemát ’s Oskolai kézi könyvet, a’ melly sinórjok légyen nékiek az én bővébb magyarázatomra készíteni. E’ végre instálom a’ Tekíntetes Urat, méltóztassa hozzám, hahogy fontossabb foglalatosságainak terhére nem lenne,^* a’ Fabri Professor Geographiáját Tiszteletes Budai Uramtól elhozatván,^* megküldeni, az a’ Könyv eddig még legjobb a’ Mái Geographiára ’s benne az új változások is 1796-ig kivagynak téve, az Auctor is most ollyan Német Országban, mint nem régen Büsching vala. – Többet Deákba gyakorlom őket, a’ mellybe olly fogyatkozások van, mint a’ számvetésbe, ’s az Erköltsökbe. – Sárközy Antal felől nem vettem a’ Ttes. Asszony Anyjától Levelet a’ Levelemre. –

Ha szerentsém lesz a’ Tekintetes Úrnak személyesen udvarolni, mindenekről bővebben ’s elevenebben tészek Relatiót. Addigis pedig kikérvén fundamentomos bizodalommal a’ Tekintetes Úrnak bővön esmértt Kegyességét, tisztelem a’ Tekintetes Asszonyságot a’ Kisasszonykákkal együtt, ’s lekötelezve mar.^*

a’ Tekintetes Úrnak

Csurgón. Junius’ 2d. N. 1799.

Minthogy már a’ Gondviselés, és az Urak, engemet ebbe a’ Statióba rendelni méltóztattak: tudom, úgy kívánják azt tőlem ’s általam folytattatni, hogy avagy tsak valami kis díszére légyen az, a’ mieink előtt az Oskolának, az Idegenek előtt pedig annak is ’s vallásunknak is. Ezt én a’ Tekintetes Fiscalis Úrnak legelső erántam tett Dispositiójiban is elevenen tapasztaltam. Ehez képest mostanis a’ Tekintetes Fiscalis Úrhoz folyamodni bátorkodom a’ felől, mimódon lehessek^* én elég tehetős az Exameni Solennitásra egy Ruhát készíttetni, mert nintsen magamnál^* letett Kints ama’ Napra. - - -

Merjem é magamat bíztatni annyi Jutalommal a’ Venerabile Publicumtól, hogy egy ruhányira Contot tehessek, vagy valakitől 30 ftot költsönözhessek? - - - Merni, talám vakmerőség: nem merni bizodalmatlanság.

Méltóztassa a’^* Tekintetes Fiscalis Úr elejébe terjeszteni a’ Tekintetes FőBíró és FőCurator Úrnak, az én alázatos tiszteletem mellett: és ha valami szükséges Disposítiót tenni méltóztatnak, méltóztassa a’ Tekintetes Fiscalis Úr még a’ héten valami móddal tudtomra adni, hogy az is élessze az én szükséges kedvemet.

Én még most is rosszúl vagyok, és a’ szobámba tészem a’ Letzkéket más fél hét olta. Talám, talám tsak meggyógyúlok Examenre! – Talám!

Alázatos tiszteletem mellett állandóúl maradok
a’ Tekintetes Fiscalis Úrnak

Petsét alatt jőtt Paqueteit az URnak kűldöm, Szokolaÿ adverzájával eggyűtt. Bárcsak az Ur is kűldőtte volna el János Bátyámnál maradott Canonnyaimat, benne lévő egy Intzával, Parapluet, egy pár magyar czizmamat.

Ezzel maradok az URnak

Szívességét, melly szerént a’ Porköpönyeg eránt szorgoskodni nem sajnállott, telyes indúlattal köszönöm. A’ tzifra Láda kúlts pedig megvan: ugyanis a’ FőBíró Úrnak visszatért Kotsissától a’ Szentai Vendégfogadósnénak is, a’ kinél osonnáztunk, hasonló kis futtábavaló Tzédulát írtam, mellyre ő másnap István Király napi Misére béajtatóskodván a’ Kultsot is kezemhez küldötte egy Czigányasszony által. Így^* tehát, mai napon a’ Tiszteletes Úr a’ Porköpönyegetis béküldvén, semmiben sints veszteségem. – Tisztelem a’ Tiszteletes Asszonytis, ’s minden jóknak kívánása mellett maradok állandóúl

az Úrnak Barátom Uramnak

A’ sok gond és kedvetlen kőrnyűl állásim meg nem engedvén a’ vacatiók alatt hogy az Urral okossan csak egy két szót beszélhettem vólna-is azon kivűl a’ mit a’ Comediaba lévő nótáról mondottam, engedjen az Ur nékem annyi szabadságot hogy minekelőtte a’ Fársángot ki nyomtathatná, annak rendjeire helyel kőzzel reflexioimat meg tehessem. Iussomat ehez nem tartom sem azt a neheztelést vagy minek kell mondanom, az Urba fel gerjeszteni nem akarnám mintha én az Ur Verseinek censora lehetnék; hanem deferáljon az Ur Édesen a’ Világ Gustusának valamit melybe csak ugyan én is olyan mediocris forma helyet foglalok, hadd legyen az Ur Poëtai Lelke minden esetre ha még azután-is valami Ausstellungokat hallana ez által-is mintegy jobban excusatis, hogy lám hiszen Sárkőzÿ-is látta még sem monta hogy van benne illetlen. Engemet tehát azoknak meg rostálása ezen két oldalról interessal 1^o Hogy az Urat ’s munkáját mindek elött mentül kedvesebbé tegyem 2^do Hogy akkor a’ mikor ki nyomtattathatik az én nevem-is valamélyik bakjára fel kutzorodhasson mint Horváth Hunniássára Halászé.

Irassa le tehát az Ur, kérem nékem mentül elebb és kűldje bé nékem

Groff Szécsenyi igen jol emlekezik az Urra.

Ezzel maradok igen igen sietve

Az Urnak

Minthogy a’ téli napok békövetkeztek, instálom alázatossan, hogy míg a’ Professor Úr lejönne is, méltóztasson ezen^* dolgokról rendelést tetetni: úgymint elsőben Szobámnak és Classisomnak való Fárol, annakutánna mind a’ kettőnek fűtéséről, és utóljára még az előállott ejtszakákra nézve szükséges Gyertyáról. Ha én Conventióba nem szolgálok, szolgálatommal pedig továbbra is akar élni a’ Publicum: legalább a’ mindennapi Consumtiómról provideáljon; ne legyek tovább is kéntelen a’ gyertyátlan estvéken Nagy Gergelyné Asszonynak ’s magamnak terhére lenni, ’s a’ fütetlen hideg napokon ’s éjtszakákon ugyanott és a’ farkasordító Classisba sugorogni; vagy pedig ne legyek a’ Köz Derogamenre kéntelen magam fát vágni ’s elfűjteni. Én ugyan, minthogy Leveleim is haza sürgetnek, a’ hívatalt is tsak 8berig a’ Professor Úr’ lejöttének terminussáig vállaltam etc. tsak holmimért jöttem vissza 8ber végén: de Tanítványim’ tekintetére, ’s arra nézve, hogy a’ Csurgói Gymnasium’ ellenségi azt ne mondják, hogy két Ősz közbe 3 Tanítója volt, egyiket kitették, másik megúnta,^* harmadik ott hagyta, a’ negyedik esztendő alatt ért le ’s a’ t. a’ Tanításhoz fogtam, mellyet, ha szükség nints reám, kedvetlenség nélkűl félbehagyok. – Külömben magamat tapasztalt Fávorába ajánlván, változhatatlan tisztelettel mar.^*

Tekintetes Fiscalis Uram

Az Ó Esztendőbe hozzám útasított betses Levelét, a’ Professor Úrnak vettem, azzal az indúlattal, a’ mellyet^* érdemlett az abba kitett jószív, és Egyenesség: úgy hogy újra adóssá lettem az Úr szívességének, újra bámulója nagy-Lelkének.

Én tsak ugyan Debretzenbe leszek Husvétkor, és a’ magam tsendességébe kérődzöm mind azokon, mellyeket három esztendei Avantúrjeimbe magamon ’s másokon ’s a’ világon tapasztalni – szerentsém é? vagy szerentsétlenségem?^* volt. A’ Nagyravágyás nem szaporítjameg az én aggságimat, és a’ Házi foglalatosságok között mindenkor érezhetem, hogy szabad vagyok. Paucos novit secura quies, Qui velocis memores aevi^* Tempora nunquam reditura tenent. –

Ezen levelemet megadó Nemes Veres András, hajdani Tanítványomat^* pedig bátorkodom az Úr Professor Uramnak a’ végre béajánlani, hogy ha valamelly jótermészetű^* Úrfi, kivált a’ kinek Házi Paedagogusa volna, Inas nélkül szűkölködne, méltoztassa az Úr Professor Uram melléje rendelni vagy rendeltetni. Esmérem jól az Úrnak minden jóra igyekező Ifjak eránt viseltetni szokott Nemes hajlandóságát, esmérem ennek a’ Legénykének betsűletes voltát: ’s miért ne bátorkodtam volna ezt a’ közbenjárást megpróbálni?

Többire minden jóknak kívánása, ’s változhatatlan tiszteletem mellett maradok
Nagy érdemű Professor Uramnak

Örülök, hogy ez a’ jó alkalmatosságom adódott, mind régi hajlandóságomnak megmutatása mellett az Úr eránt való bizodalmamnak méltó Jelét mutatni, mind pedig egy Ifjatskának szerentséjének előmozdításából származni szokott Nemes Örömöt az Úrral költsönözni. Ugyanis

Ez a’ Legényke itt Csurgón tanúlván a’ szomszédba lakó érdemes Pr[a]eorans^* Úrnak, mint jószívű Báttyának gondviselése^* alatt, most, hogy tzéljához közelebb essék, az én jóvá hagyásom, ’s tanátsaim mellett Patakra lement. Az Attya betsűletes, és tehetős Nemes Ember Bars Vármegyébe: maga a’ Gyerek jó természetű, és az én oktatásom alat[t]^* Aratástól fogva már a’ Rhetoricat is tanulta, elvégezvén a’ periodusokról, Levélirásról^* való kezdetet, a’ Simplex, és az Aphtoniana Chriát, és a’ Magyar Poesist. – Ha nem az Úrnak keze alá esik, kérem alázatossan méltóztassa a’^* competens Professor Úrnak ezen én ajánlásom mellett recomendálni:^* ha pedig az Úr alatt tanúlni lesz szerentséje, már úgy nem is fárasztom magamat a’ sok Aúfführunggal,^* tellyes nyugodalommal örűlök úgy még előrelépésének. Hanem – jóllehet hogy ő tőle kitelik a maga^* kosztján való lakásis: mindazáltal örűlnék rajta, ha az Úr Professor Uram valami jótermészetű Úrfi mellé, kivált a’ kinek Domesticus Praeceptora volna, vagy valami épületes, és előkelő Deák mellé szinlené bé inasnak. Mellyet, hogy méltóztassék megtenni az Ur, bizodalmosan kéremis.

Többire magamat tapasztalt Nemes indulatiba, ’s költsönös Szívességébe ajánlván, tisztelettel, ’s barátsággal^* maradok állandóul

Az Úr, Professor Uramnak

Vettem a’ Pilulas Moschatas Pyramidales, és valamíg fel nem bontottam a’ Skatulát, mindég tévedésben tartott, hogy ki? ’s mitsoda orvosságot,? ’s mi tévedésből küldött hozzám? az egyenesebb, ’s kötelességbeli gondolat igazán Pilulákról lévén, mellyet a’ czifra Skatula is örökített. A’ Körtvélyt minden eddig kóstolt Körtvélyek felett, igen kellemetesnek találtam, mind különös szagára, ízére, mind idején érésére nézve: melly czél előttem a’ Gyümőlts fák be szerzésében, kiváltképpen e’ két különös: idején, vagy korán való,^* és késő gyümöltsök. Már ez a’ kedvességet meg nyerte, – és nints egyéb hátra, hanem hogy tavasszal óltó ágakat kapjak belőle, mellyet szorgalmatoson ki is kérek.

A’ Pándi Medgynek, várom még az igaz Etymonját, mint a’ Gilvánakis. etc.

A’ Blumauer Odáját an der Leibstúhl, meg olvastam, és némelly mellesleges jegyzéseimet hozzá adva, gyönyörködve küldöm vissza, emlékezvén a’ régi Rómaiaknak egymás között való Elolvasásokra.

(si placet) Árnyékszék:

Kis Szék! mellynek Nevét nem emlegetjük

Ha tudjuk a’ Politziát,

Vagy mellé mindenkor vígyázva vetjük

A’ tisztes Salva-veniat.

Vagy eggy, vagy más Palást nélkűl;*

Minden, palást nélkűl meg űl.

(tsupasz seggel)

Minden nap a’ te Oltárodra tészi

Természet áldozatjait

E’ nagy Világnak a’ galántabb részi

’S Temjénjét fel botsátja itt.

Olly Bálvány vagy te, mellynek a’ Királyok

Gyakor térdet görbítenek

És a’ kit ők, tsak áldást nyúlyts reájok

Hajdon farral süveglenek.

Olly hív Barát is vagy, hogy a te széked

Előtt minden nap meg jelen

A’ nagy szemérmű Abtissa, ’s tenéked

Magát mutatja meztelen.

Olly Bálvány vagy te, kit le tolt gatyával

Királyok is süveglenek.

Olly hiv Barát, kit fel fogott szoknyával (ruhával)

Apáczák látni merjenek.

Mint Isteneknek Trónusán a’ Mennyen

Nagy gőggel űl a’ Bőlts te rád *

Büszkén tekint le, és durrantja fennyen

A’ zúgó menydörgést alád.

Te vagy példája a’ Trónusnak sokba;

Mert lám, sok milliók közül

Te rajtad is, miként a’ Tronusokba

Egyszerre eggynél több nem űl.

Te vagy, mellynél több pompa, ’s Étikette

Mint a’ Trónus körűl vagyon;

(homályos syntaxis)

Mert mellyik Trónus az, mellynek mellette

Udvarlanának olly nagyon?

De abba méltó tégedet betsűlni

Hogy a’ Tronusba sokszor terhes űlni;

Ajánlod kebled a’ test ösztönétől

’s Az emberség leg sullyosabb terhétől

Nagy Lélek, kis Lélek, bútsúdat járja,

Te általad le higgad Lelke¹ sárja,

Melly sok tsudádat szemléljük napjába!

Mint a’ nyavalygó Moslemin Mekkába,

Egésség széke* vagy te, ’s áldozatját

A’ Patiens, mert régi állapotját

A’ többit én önként nem tsináltam ki, ne hogy majd mind új legyen; hanem értelmem szerént meg világosítom, avagy tsak a’ megszámozott helyeket.

Du bist der Chef für den auf seinem Stuhle.

Ha a’ többi is ki lessz dolgozva, én igen szeretném meg nézni, és ki kérem. Ez magába is nem utólsó Lied, de Blumauer fordításának is jó lessz.

Vályi² Kláráról most van eggy hirdetés a’ Magyar Kurirban, erről akarék még értekezni, kinek oda fel négy esztendei bujdostodban, Te is hízelkedtél némelly dítsérő versekkel. Irj valamit róla, quod genus mortalium? neked jobban kell esmerni. Én tsak annyit tudhatok róla, (ezen most a Kurirban olvasható^* tulajdon maga eggyűgyűségének rajzolásán kivűl) hogy ő is Krankenwarterin a’ haldokló Magyar Poésis mellett. Nem árt ezt meg olvasnod, sub Nro. 53. és ítélj!! Tovább is pedig írj mindent, és velem valami tetszik, közölvén, szeresd

Barátodat

A’ Szépség’ Ereje nem tsak a’ Bajnoki Szíven nagy, hanem a’ Poétát is tisztelettel ragadja el az Emberiség’ betsének éneklésére: sőt a’ legböltsebb Szókrates áldozatot tett a’ Grátziáknak. Három illyen Grátziákkal van a’ mi Alföldünknek is szerentséje ditsekedni: első a’ Tekintetes Asszony, azután Darvas Nanette, a’ harmadikat szabad legyen ki nem neveznem, hogy így kiki magára érthesse, ’s én a’ Szépek’ neheztelésétől, mellyet kerűlni szent kötelességem, szép módjával mentt lehessek. A’ kik a’ Grátziáknak áldoztak, rózsát vittek őnékiek: én is rózsa gyanánt udvarlok e’ kis Ajándékkal, mellynek színét a’ Selyem, illatját a’ benne lévő poézis tsinálja. Méltóztassa a’ Tekintetes Ifjasszony azzal a’ nyájas szívvel elfogadni, melly a’ Kellemesség’ Istenasszonykáinak belső tulajdona. Alázatos kéztsókolással maradok

a’ Tekintetes Asszonynak

Debretzenb. 18^a Sept.

1800.

Hogyha NAGYSÁGODNAK az a’ Nemes Maga-mérséklése, melly szerént inkább tselekedni akar, mint láttatni, szemem előtt nem forogna: engednék Szívem’ azon ösztönének, melly a’ NAGYSÁGOD’ erántam minden érdemem nélkűl mutatott Kegyességének hosszas meghálálására serkenget. Mert mi is lehetett az, a’ mi méltóvá tett arra, hogy NAGYSÁGOD én vélem is közölje azt a’ nemes leereszkedését, mellyel Hazánknak Derék Fijait szokta jutalmazni? hol vettem volna én azt az érdemet, a’ mellyért mind Keszthelyen mind Csurgón olly bő kézzel adakozni méltóztatott? hogyan nyerhetett az én egyűgyű Múzsám annyi Pártfogást NAGYSÁGODTÓL? – Nagyságodtól, a’ Kivel az Ángliai Zsenik barátkoznak, ’s a’ Frantzia Szép-lelkek megtestvéresedtek. – Eleven hálá pesdűlt meg bennem, a’ midőn NAGYSÁGODNAK azt a’ Kegyes Ajánlását, hogy a’ Farsangról írott Heroicocomicumomat kinyomtattatni méltóztatik, hallani szerentsém volt; de midőn ennek belső mivoltát elgondolám, meghúnyászkodtam, és sajnáltam hogy illy tsekély tárgyú ’s készűletű munkámnak lehetett éppen szerentséje a’ NAGYSÁGOD’ Grátziájához.

Illy szándékból fordítottam tehát a’ Virgilius’ Georgiconját, hogy mivel már T^ö Rajnis Jósef Úr a’ Bucolicát, T^s Kováts Jósef Uram az Aeneist lefordították, olvashassa a’ Magyar Nép az egész Virgiliust a’ maga’ nyelvén; mind pedig hogy NAGYSÁGODNAK méltóbb próbámmal udvarolhassak, és ezt a’ Georgicon Institutumnak felállításának emlékezetére szentelhessem. Melly igen meg is egyez ez a’ Georgicon Könyv a’ Georgicon Oskolával, ’s mindkettő a’ NAGYSÁGOD’ Élete’ módjával ’s Haza-szerte tiszteltt Nevével! – – Ha tehát NAGYSÁGODNAK elébbi Grátziája, mellyet most már a’ Virgilius’ Szent Neve is forróbbíthat, erántam ’s tsekély Múzsám eránt, a’ mint telyes hiedelmem vagyon, meg nem fogyatkozott: instálom tartozott tisztelettel NAGYSÁGODAT, méltóztassa ezt a’ két Munkátskámat a’ köz-piatzra kisegélleni; annyival is inkább, hogy most legjobb időbe történnék, a’ midőn egyéb Irásim is, mellyeknek nagyobb részét itthoni magánosságomban Pope, Wieland, Horatius, Anacreon, Kleist, Tasso, Metastasio, Thomson, ’s mások’ remekjeiből fordítgattam, az Új esztendővel némelly Nagylelkű Pártfogók által kiindúl a’ Magyar Világra.

Ugyanis, minekutánna a’ Szerentsét, melly vagy kerűlt, vagy üldözött, hijába kergettem volna; haza jöttem, ’s ott hagytam Csurgót, hanem, hogy Poplicolaságomnak, mellyről a’ Világot még mind hijába probáltam meggyőzni, legalább ottan jelét hagyjam, még a’ fizetésemet sem vettem el, tudván a’ Tractusnak tagadhatatlan szegénységét. Ötven Mföldnyi útamnak neki indúltam, nem hozván egyebet Somogyból annál a’ megelégedésnél, hogy, ha nem gyarapítottam is, legalább jobban elszélledni nem hagytam azt a’ felette szűkséges Oskolát ’s a’ vélem az előtt való esztendőbe illetlenűl bánt Publicumnak jóval fizettem vissza, ezzel a’ magános örömmel indúltam haza, és még – 2 forinttal. Az Ég megörzött, megsegített; még arra is, hogy Baranya és Báts Vmegyéket is kitapasztalhassam: haza jöttem kis Örökségembe, de a’ mellyet megtanúltam Elégnek tartani. Itt magánosságba eltemetve élek magamnak, hazámnak és az én szokott Studiumimnak, olvasgatván – fordítván – elmélkedvén: az Irígy fel nem talál Ösi Nádfedelem alatt ’s a’ bigottnak sziszergési Könyvetskéim közé bé nem hallanak. – Érzem, hogy ez másoktól nem esmértt tsendességbe Lelkem is, melly a’ Szerentse hányási között törpévé lett, óriásodni kezd; látom, hogy a’ Nagy-lelkek ujjal hívnak magok felé, ’s integetnek hogy a’ Plebecula’ zavartt sikoltásival ne gondoljak; már most hiszem, hogy élek: Óh boldog Árnyéka Rousseaunak! fúvallj^* reám egyet a’ Montmorency Kertek’ lugossai közzűl, vagy az Ermenonvillei Sírnak hűvös nyárfái mellől, hogy az Igasság, a’ Grátziák, ’s annak idejébe majd – a’ Nem-lételnek első édes Szunnyadásai – mint téged úgy szálljanak meg engemet rideg ákászom’ ernyője alatt!…! De hová ragadsz, hová, édes érzése az Életnek!…?

Méltóztassék NAGYSÁGOD megbotsátani, hogy a’ Világról felejtkezvén, a’ NAGYSÁGOD’ Tiszteltt személlyéről itten illy hibáson el találék felejtkezni. Nem – nem e’^* Világból való NAGYSÁGOD, nem e’ puha-lelkű ’s alatsony módú emberek közűl. – A’ Sz: SOPHIA’ Templomában látom én felszentelve NAGYSÁDAT; az Értelem’ Mysteriumiba van béavatva; ’s a’ Köz-jó’ oltárára halmazza a’ tömjéneket, mellyeknek füste az égig emelkedik ’s az egész Hazát elborítja illatjával; a’ Músák, ki lanton, ki trombitán, zengik tiszteleti Adóként a’ magok Panegyrisseit; az én Lelkem elragadtatva repűl ki belőlem ’s hálá-sohajtásokká válván, e’ füstök, e’ hangok’, ez Érdemek felhőjiben elenyészik és én… mit tudjak tenni?…? elhallgatok.

GRÓFI MÉLTÓSÁGODNAK

A’ midőn már nem is véltem, hogy az Úr ezen félre lévő mocsáros vidékekről emlékezzen; akkor vészem az Innepi Deák által hozzám küldött kedves Levelét, a’ küldött könyvekkel edjűtt. Valósággal nékünk Falusi Embereknek nagy jó az, ha ezen unalmas téli idökbe, több ártatlan múlattsagaink között, illy hasznossan, gyönyőrködtethetjük magunkat a’ könyvek olvasásával; reám nézve pedig, ez a’ választás szerencséssebb annyival, mivel a’ Poetákat különőssen szeretem. Gvarinit már ugyan láttam, ’s nálam is vólt darab ideig; de ő benne sőt minden Poëtákba ujjabb ujjabb gyönyőrűseget lehet találni.

Tassónak Amintassát, el kértem a’ proprietariussától, és kivansága szerént az Úrnak itt zárva küldöm. Ne terheltessen az Úr, munkájának végződésével, viszsza küldeni. Nyughatatlanúl várom annak nyelvűnkre való által tételét; reménlem fél esztendő alatt ki jő a’ sajtó alól; nem is kétlem, azon tűzzel lesz forditva, melly az Úrnak több munkáit is meg külömbőzteti. Én ugyan, mivel született nyelvemet különössen szeretem; ’s máskép is az olasz nyelvet igen rövid idő alatt, és már olly régen tanúltam, hogy nem vólna csuda, ha többszőri egeszségem változásai, ’s vilagi bajaim között el felejtettem vólna is egészen, sokkal örömestebb olvasok mindent magyarúl, mint idegen nyelven.

A’ ki egyébaránt szives jó indúlatiba ajanlott vagyok

Az Úrnak

Roff: 27^dik X^{br. 1800.}

A Madarasrúl irott Leveledet Matoltsi Chirurgus által vettem – hogy azólta Néked nem irtam, ebben meg akadályoztatott az én mostani lételem környűl allása. Te tudod és emlékezel azon szikrára – melly tölled lett szomorú el válásunk alkalmatosságával esett – ’s csak azért távoztunk el, hogy Pestrűl lett visszajövetelünkel a’ tüz, melly addig nevekedett; de bent tartoztatott. – Nagy erövel rohant ki. – Kevésbe múlt hogy mind kettőnket meg nem emésztett. – És nagy törődessel, és munkával nyerhettük meg szabadulásunkat. – – Már én, lelkem barátom! többe Al-földi lakos nem leszek – Gesztelybe – mert talám elöre meg érzette ezt, az én kivánságom, megyek lakni. – Ki adta ugyan-is édes Nagy Uram Atyám, a’ Gesztelyi, Kaki és Sisás Pusztabéli részit, ’s a’ Berentei Szölleit, a’ Gazdálkodás végett. Ezért-is még a’ Télen a’ köveket meg hordatom, ’s a’ jővő Esztendöben éggy-is kis Tusculanumot epittetek, magamnak, és az barátimnak. – Kicsiny lesz ez, a’ Világ el fajult gyermeki előtt – kicsiny a’ pompának, és a’ vesztegetésnek – csak egyedül nékem, és néktek, édes baratim! lessz ez elég tágas. – Mit ér nékem a’ leg nagyobb boldogság – Mit ér a’ leg tágasabb hely? – a’ leg nagyobb gazdagság-is mit használna? – Ha az én Szivem érzeseit ki önteni barátom kebelébe, alig vagyon égy kis szegelet. – Ha a’ sóhajto csuklásokat-is bé kell fojtanom, hogy a’ más meg tompúlt erzésinek engedelmes légyek. – Ha hazugsaggal, és alacsony lelekkel kell mászkálni az Igaz Léleknek – a’ – – – De mit festem én le az én környül állásimat. Tenéked, a’ ki tudom, mennyiszer sohajtottál én értem. – Elég az, hogy én már szabad emberré lettem – Sok már ez énnékem, – és bár melly kevés lenne-is az én mostani vagyonom – tudod! magában a’ szabadságban melly sok eltetö erö vagyon. – Mig már az házam elkészül hol itt, hol Ongán töltőm az időt. Innen 18 Jan. indulok Ongára és ottan mulatok Februarius végéig, és igy oda Postán per Tokaj Miskoltz a’ leg bizonyosabban el várom Leveledet. – Ird meg azt-is hogy a’ Német, és Deak Classicus Auctorokat hogy szerezhetném meg leg jóbb moddal. Mert Fejes Istvánnál van erre 50 Rhft. fundusom, a’ ki meg fogja nékem szerezni, csak a’ modját irjam meg. Kinek a’ betüivel nyomtattatott Bécsben – hány Darabbúl ál, mind öszve – és mi az Ára éggy éggy kötetnek. – Ez lessz az én Bibliothécam, az én kis szobámban, és azon éggynéhány könyvek a’ mellyeket már meg szerzettem. – édes el ragadtatással vezet, és fog oda hivni Titeket Barátim! az én Szivem! ha valamit találtok benne, a’ mit látni, és olvasni akartok. éggy csendes szobát – a’ gondolkozásra. – ’s karjaimon éggy szép videket mutathatok Tinéktek. és igy éggy két baráttságos Orakat adhatok – az én édes barátimnak. – Az emlekezetünkbe néha néha örömmel váltja fel, a’ el múlt sok edjűtt, és külön ért, szomorú, ’s vig orák emlékezeti égymást, örülni fogunk eggyütt letünknek – ’s ollykor lankadtan tekintünk azon semmiségbe a’ hová okvetetlen el ragad az idö; – ’s az ezzel, el gyengült Természet – – –

Sokszor meg vidámit bennünket az én kedves Feleségem jó szive, ’s nyájas vélünk mulatozása – Szivesen köszöntet mostan-is Tegedet, és ohajtva várjuk e nehány hólnapok el teléset, hogy minél elébb fel szentelhessük Tusculanumunkat a’ barátságnak. –

Barátom minthogy többszöri tapasztalásomból tudom micsoda rossz liferantok a’ Deákok, azért nem bátorkodtam ezen – külömben emberséges – Innepi Deákunkra bizni az Abderitákat és a’ Kosarat. És mivelhogy^* a’ Poëtai kalap szüntelen a’ Pegazus körül járt vala, nem találtaték sohol mert Apolló fel ragadta ötet. – – – –

Kando Feri, a’ ki most itt van, köszöntet, és meg küldi az István napjára Eleknek irt köszöntöjét. –

Sokáig élj és szeresd barátod

Különös az én örömöm, midőn, az Úr ritka, szép Talentuminak édesgető gyümöltsét ismérvén, azoknak a’ kellemetessebb Tudományokra lett fordítását az Úrnak barátságos Leveléből tapasztalom. Megszóllamlatta az Úr deák Virgiliust hazai nyelven? és Magyar köntösbe felékesítve a’ Magyar Tudományoskodásnak díszesíttésére a’ Világgal láttatni akarja? szép ösztön, kies tárgy és gondos fáradság ez valóban – mégis mivel Erdélyben Kováts József az Aeneist már kiadta, Tiszt. Rajnis József pedig a Bucolicát lefordította, reményelhetni, hogy ez a’ Georgicát-is kiadgya; és így tartani lehet attól ne, hogy a’ külömbféle Kiadásokból valamelly Confusio eredgyen – én úgy gondolnám, jó volna ezen dítséretes Szándékot késöbbre hallasztani – Mindazonáltal ha az Úr azt ítéli, hogy az Úr munkája amazokét fellülhalladgya, tessék azt Pestre Pintér Györgÿ Szalkszentmártonyi Fiscálisomhoz leküldeni; én azt, minthogy magam több foglalatosságoktól elfoglaltatom, a’ Minerva Költeménnyei megvisgálóinak általadván ki fogom nyomtattatni.

Az Úr nemesi felszánásának, mellytől indíttatván Csurgón a’ fizetését^* ki nem vette, igaz betsüllője lévén, ezen Nagy Szívűségének jutalmáúl ezennel 25 ftokat küldök az Úrnak; kinekis Barátságába magamat ajánlván minden tisztelettel vagyok

Bizodalmas Nagy jó Uramnak

Keszthelyen 9^dik Jan. 1801.

A’ Bátyám Pap-szász Josef igérte, hogy a’ Debretzenybe küldendő alkalmatosságától, az Abderiták, és a’ Kosár leg könnyebben kezedhez érkezhetnek. – Az enyimeket csak Ő hozzá küld ki, mert már én az alkalmatosság vissza jövetelekor Ongán lészek. – Oda ohajtva várom a’ Miskoltzi Postan Leveledet, ’s tudositásodat. A’ mint az füredi Innepi Deáktol irott Levelemben kértelek – A’ Német Classicus Auctorok felől. – Ezek meg lesznek úgy vélem a’ Bibliothécába – onnan meg tudhatod, hány Darabbúl ál? – kinek a’ Munkái vagynak benne? – kinek a’ betűivel jött ki Bécsben – Mi az Ára? – Azt-is kedvesen venném ha meg irnád – Az én számomra – Van é – a’ szüretkor nállad vólt Raff Geografiájánál – hasznosabb Geografia? – Ha nincs – ird meg a’ Titulussát és Editióját. – Ugy szintén azt-is; ki jött-e’ már a’ typus alól a’ Pr. Budai Úr Historiájának mind a’ két Darabja? Mi az Ára? – ’s Pr. Sárváry Filosofiája typus alatt van é? – Mert Judeaba szeretném meg szerezni – hogy ollykor néktek – és magamnak, jó napokat csinálhatnék. – Nem engedném – a’ fátum minden erölködése ellen-is – azt a’ kis okosságot bennem egészlen el aludni, melly el mulhatatlanúl szükséges az életre – hogy ostorúl ne légyen lehelletünk, és letelünk – a’ vélünk éggy emberiségnek. – Borzad és Irtodzik lelkem el gondolásával,^* hogy most – most-is melly számtalanan elnek csak azért – hogy meg mutassák, melly semmi az a’ test, mellyben az okosság és gondolkozás leg kissebb szegeletre, a’ hól lehessen nem talál. – És csak az Sz. Oliva szava nyugtat valamennyire – Hogy: – az Ecclesiának Szentekre-is vagyon szüksége. – A’ feleségem sokszor emleget – szeret – most-is szives köszöntéset nyújtja általam Tenéked – Minden jót – szeress bennünket – El ne felejcsél, és irj

Felétek akartam Dersről vissza jönni; de az elmúlt. Vetted é az^* utamba Madarasról Matoltsi Uram által hozzád írott Levelemet? Mert vártam a’ Kosarat, Kalapot^* ’s az Abderitákat. Kérlek küldd bé most őket a’ Legatustól, hogy kivált az Utolsót most Vásárkor Szikszóra kikűldhessem.

Mindennémű ’s nevezetű Munkájim az Új Esztendővel elkezdenek kijönni: ki nyerne azokból előbb mint Te? Te, az én legállandóbb, legtisztább szívű Barátom. – Csohány itt vala Debretzenbe, ’s nem érdemlék tőle egy látogatást,^* tövébe pedig a’ Collegiumnak, hol még a’ Clavierozgatásra is reá értt. Talám kitsiny vagyok az ő Nagyobbaktól meublirozott Szívébe! … Te kitudhatod tőle. Én akárkire sem kívánom magamat tukmálni: noha a’ Csohány’ szívét jure postliminii visszakívánhatnám.

A’ Zrinyit vártam, édes Barátom, ’s várom: minden felől sürgetnek, barátim, jóakaróim, ’s Pártfogóim: magamra vállaltam Kiadását, ohajtanék megfelelni szavamnak. Az egy Kazincy és Pataki Collegium’ Bθecájában találtatik tsak: az idevalóba – bár melly számos is a’ Magyar Könyvekre nézve! – meg nintsen. – Én állok értte, ha mindjárt 40 forintnál alább ki nem kuporhatni is Sisári Uram Bátyám-tól. –

Mikor haza érkeztem, már akkor elküldötte a’ Tekintetes Nagy Asszony Ongáról a’ Szőlővesszőket és a’ Mondolafákat. Az elsőbbek felette fájinok; az utolsóbbak kár hogy alig haladják meg nagyságokkal a’ Te Angyalotskád’ tserépbéli Mályváját. De ne nevess … Te tőled pedig kérnék vagy instálnék – tudod é mit? a’ mit az ősszel már említettem, t.i. egynéhány Bertzentzei Szilva-^* és Ákászfa tsemetét, ha a’ föld’ fagya engedi, most, ha pedig^* nem, tehát Vásárkor.

Alázatosan köszöntöm^* a’ Tekintetes Nagy Urat, boldog és idvességes innepléseket, ’s az Új Esztendőben pedig új lelki és testi Áldásokat kívánván a’ Mennybéli Jó Istentől. – – –

Tsókolom Kezeit az én kedves Ifjasszonkámnak, tégedet pedig, Lelkem-szerette Kedves Barátom Uram (humilimus servus! – ) ölellek. Éljetek Kedvesseim! ’s tovább is szeressetek!!

Debretzenb.^* 20^a Xbris.

1800.

Barátom! Mind ez ideig hozzád nem mehettem, mivel a’ Rheumatismus ismét elővévén a’ szobából sem eresztett ki: holnapra már levagyok kötelezve, Hétfőn meglátogatlak. Clavirra való Instructióm nints; Kótáimból ki elveszett, ki másnál van; majd haza hozatom. – Hanem, Barátom! egy tsomó Ruhát készíttetvén 20 Rf. kellene, kűldd el egy Petsétes Levélbe ezen betsűletes Siedertől: mihelyt Asszonyvásárára kimegyek,^* azonnal visszaadom. Ha egy 25 f. Bankótzédulát zársz petséted alá azt sem bánom, az 5 forintjából majd egy tsizmát állíttatok. Kérlek Barátom! most ne hagyj el szűkségembe: a’ Fráter Ház egy hét alatt alkalmatossá tesz az egész Summának megtérítésére. Debretzen 28^a Febr. 1801.

Barátom! Közlöm véled ezen Levelemet pro Crisi amica, ’s visszavárom jegyzéseiddel együtt. Olvasd el a’ Puky’ Levelét is. Még ma Prof. Rozgonyi Úrnak ’s a’ mi jó Pukynknak írni fogok. – Ha terhedre nem lennék: örömest kiszánkáznám Véled az Ötsémhez Semjénbe hogy onnan a’ pénzért T. N. Fráter István Úrhoz Asszonyvásárra általmehetnék.

Midőn már éppen hozzá kezdek^* vala szokni magánosságomhoz, a’ mellyre magamat a’ végre szántam, hogy tsendes olvasásom ’s elmélkedésem által emberi Destinatiomhoz jobban közelíthessek, hogy Músáimnak áldott karjai^* közűl a’ Világi Nyughatatlankodás^* ki ne rántzigáljon, hogy jelesben Arpádról írandó Epopoeiámat*^* annál jobban elkészíthetvén haldokló Nemzetemnek szájába egy végső hattyúi Éneket adhassak a’ Duna’ és Tisza’ nádassai mellett, és hogy egy szóval Hazámnak, vagy legalább a’ Maradéknak haszonra való nézés nélkűl szolgálhassak: akkor vala szerentsém édes Hazámnak serkentő^* szavait a’ Béts’ tornyai^* közűl hallani, ’s az Úr közönséges érdemeire homályos lakhelyemben személyes^* háládatossággal is érzékenyíttetni.^* T. T. Pr.^* Rozgonyi Jósef Úr, kinek a’ Hazához való nemes buzgóságával kívánt^* az Úr is e’ részben élni,^* N. és N. Juris^* Professor Kövi Úr által requirált^* engemet ezen folyó Február. Hónapnak 9dik^* Napján, azután ismét Levél által ugyantsak Febr. 12dikén a’ felől; hogy a’ Nemzettől örök tiszteletre^* méltó Néhai Kerekes Úrnak – nyúgodjanak áldott hamvai az idegen földön, ’s betses Neve a’ jó^* Magyarok’ szívében örökre fel metszve maradjon e’ köz-jóra élt Nemes Hazafinak! – hogy őnéki, mondom, az Újságok’^* készítésében felváltója lennék. Megvallom ugyan, hogy gondolkodva vettem rá magamat, mind azért hogy nem örömest kívántam magamat studiis florentibus^* édes esméretlen magánosságomból^* még egyszer a’ Világ’ lármáji közé kilépnem; mind azért, hogy egy olly munkás, olly sokféle érdemű, olly tudós és közönségesen tisztelt Hazafinak, mint boldogúlt Kerekes Úr volt, méltó követőjének erejim felett való Próbának tartottam: de mégis egy felől, azt tartván szemem előtt, hogy a’ hazának negative nem ártani nem elég, hanem kötelességünk ám positíve is díszére lenni, Patriam prodere nefas etc. másfelől örömmel ’s megelégedéssel bíztatván az Úrnak előttem a’ tíszteletig esméretes Hazafiúsága, gondolkodása modja és jószive: elfogadtam^* az Úrnak ’s az Úr által édes Nemzetemnek betses^* kínálását, ’s engedtem néhány^* érdemes és közlélektől vezérlett Barátim’ Nógatásaina[k],^* annak az Ösztönnek, melly ezt juttatta esze[mbe]^* [temp]tanda^*

[temp]tanda A lap sérülése miatt hiányzik a szó eleje, em.

via est, qua me quoque possim etc. M[éltóztassa]^* tehát ezt az írásomat az Úr úgy venni, mint [egyátal]jában^* való lekötelezésemet: én részemről tsak azt az egyet instálnám ki, hogy a’ legelső Postán, méltóztatnék az Úr ^*<a’ felől bővebben informálni, hogy 1/ Az a’ Társaság, a’ melly a’^ψ tudosító Levélben^* említtetik, kikből áll és mi a’ Tzélja? 2/ Hogy fizeti Az nékem a’ levélbe^* ki tett summát, ugy é mint salariumot? vagy pedig a’ jövedelmen osztozván? 3/ Azon Társaság vélem együtt dolgozik é? vagy az Ujságok’ készítése épen az én Departementom lesz? – Ezeket^* azért óhajtom világosan megérteni, hogy hallottam hírét itten egy Bétsben^* most felállott Nyelvmivelő Társaságnak, a’ mellyhez Márton Jósef Úr is felment volna, de bővebben róla nem útasíttattam. – – Én is a’ vélem közlött Conditiókra ezen pontok szerént kívánom az Urat előre tudósítni, hogy tőlem^* az Úr és a’ Nagy érdemű^* Társaság többet vagy kevesebbet ne várjon vag[y]^* ne kívánjon, mint a’ mennyiben magam vagyok […]^* botsátván, hogy ha mi ebben^* magam dítséretére [tzé]lozni^* láttatnék, azt ne abból az alatson Characterből méltóztassék^* az Úr magyarázni, hanem tsak ab[ból]^* a’ pontból, hogy szűkség^* a’ précisusság’ kedvéért előre megírnom, mennyiben^* vannak meg bennem^* az Úr által kívántatott minéműségek. Tehát 1/ A’^* Deák Nyelvben lévő Tehetségem, minthogy fő gyönyörűséget a’ Római Classicusok’ olvasásában találok, felhat szinte a’ Literaturáig, hozzájárúlván a’ beszédben^* és levélírásban való Könnyűség. 2/ A’ Német Nyelven értem a’ Könyveket, sőt ezekből poétai fordításokat is tettem: de beszéllni és levelezni,^* kivált tudóssal és characterisatus emberrel nem tudok. Úgy de egy esztendeig való Bétsi lakás, talán helyre fogja ütni^* ezt a’ fogyatkozásomat. 3/ A’ Frantzia Nyelv’ értésében középszerű vagyok: de az ezen a’ nyelven való Literaturához legjobban vonszó^* tüzem sebes előmenetellel mér magamat is biztatni. 4/ Olaszúl igen jól értek. 5/ A’ Magyar Nyelvben lévő Tehetségemet^* Debretzeni születésem és 22 esztendős koromig való felnevelkedésem, 5 esztendeig tartott Utazásim és tapasztalásim az^* egész Magyar Hazába, (kivévén éppen azon^* részeit, ahol nem-magyarok laknak) nyomtatott és még kézírásba lévő Munkáim, Literaturai szüntelen való olvasásom, levelezésem és gyakorlásim, meglehetősen emelték. 6/ A’ Statistica Historia, Útazások, Politica és Geographia a’ Természeti historiával együtt 4 esztendőktől fogva egyedűl való foglalatosságim. 7/ Utóljára a’ mi Characteremet illeti, azt az én tsekély de tisztességes Nevelésem, olvasásom’ és gondolkodásom’ módja, a’ curata supellex, nem tehették olly Nagyvilágbélivé, olly éclatanttá, mint a’ millyent talám az ajánlott statio és az Úr, kívánnának: de tsendesen élni való vágyásom,^* közönségeslelkűségem, Hazámhoz^* való tiszteletem és a’ Nemzet ’s^* a’ szelíd Tudományok eránt való tüzes búzgóságom sokba^* hasonlóvá tettek ahoz, a’ mint Rousseau magát leírja Barátja előtt a’ IV. Levélbe:> Une paresseuse aime etc. Rousseau ugyan a’ Nagy Rousseau volt, én pedig egy kis emberke vagyok; de egy hellernyi Circulusnak^* és egy planétai Orbitának lehet azon egy Centruma, ’s mindenik 360 grádusból állhat. Ha tehát^* ezen tehetségim és ezen fogyatkozásim mellett tetszik^* az Úrnak maga mellé venni: méltóztassék^* az első jó^* móddal egész Statiomnak mivolta^* felől tudóssá és bizonyossá tenni, hogy én is magamat elkészíthessem,^* az Úrnak betses levele is nálam, mint az enyím az Úrnál, megbízó Datum gyanánt maradhasson. Addig^* is magamat barátságos^* indúlatiba minden esetre ajánlván maradok^*

[Az áthúzott rész helyett a lap bal felén ez olvasható:]

mind kötelességem,^* mind jövedelmem és Statiómnak^* egész mivolta felől precise tudosítani,

A’ mi a’ nyelvekben való előmenetelemet tekinti, küldöm egynéhány Darabjaimat, a’ mellyekből ’s a’ Diétai Musából^* méltóztasson az Úr ítéletet tenni. A’ Statistica, Geographica, Historica etc. Tudományok pedig eddig is fő és l. kedvesebb^* foglalatosságaim voltanak. Characteremet méltóztassék az Úr Rousseaunak a’ maga Barátjához Montmorencyből kűldött Levelében rövideden megolvasni.

Talám mikorára ezen Levelemnek szerentséje lészen Nagyságodhoz, akkorára már oda is érkezik^* a’ Recepisse, és így a’ Dolognak egész hogyléte tudtára lesz^* némelly részbe Nagyságodnak: de mégis minden esetre itten deducalni kívánom az egész Történetet, annyival is örömestebb, hogy, ha valami Gyanúja volt Nagyságodnak a’ parolatlanság felől erántam, attól a’ tehertől is könnyebbedjék Emlékezetem.

Éppen a’ halhatatlan Dr. Földinek, kiről, hogy Nemzetéhez való szerelme emésztette meg, méltán és tulajdon értelemben elmondhatni, éppen Dr. Földinek a’ temetésén valék, midőn a’ Nagyságod’ betses Levelét a’ Postalegény házamhoz hozta. Kétszer hijába jövén, harmadik ízbe,^* estvéli 7 órakor, addig erősködött az Anyámon, hogy véle a’ Recepissét subscribáltatta, mondván, hogy azt nékik röktön vissza kell kűldeni, mert éppen most érkezett egy nagy Levél eránta a’ Sümegi Postáról. Én egy Óra múlva haza érkeztem, és a’ Levelet felbontám 3, sőt egy Leánnyal együtt 4 Személly^* előtt, és a’ nevezett Pénzt benne nem találtuk. Azonnal a’ Postára mentem; kérdeztem a’ pénzt, de felőle semmit sem akartak tudni, mondván hogy a’ Postán úgysem szabad pénzt kűldeni. Az Expeditor tsak hímelt hámolt és habozott, megvallotta, hogy Januar. olta mindég nála hevert a’ Levél, de (a’ mint ő szabadkozott) az Utsza nem lévén reá feltéve, házunkra nem talált. Hanem ez igen kopasz mentség: mert azonkivűl hogy én elég esméretes vagyok e’ Hazámban és hasonló neven ebbe senki sints több, még az is igen elfogja őtet, hogy én a’ Levél hordó Legényre rá bíztam, hogy a’ nékem^* szolló Leveleket Házamhoz lehozza; sőt magam is leírván egy papirosra a’ Nevemet, két ízben kűldöttem azt el, hogy ollyan nevű embernek nints é a’ Postán Levele; és a’ mi nagyobb maga a’ Postalegény 10 vagy 12 Levelet is hozott Januar. ólta a’ kezemhez: hát azt miért nem tudta egy úttal lekűldeni, holott az még Recepisse mellett volt? miért kellett néki a’ tudakozást éppen arra az utolsó^* estvére, a’ mellyen a’ Sümegi Currenst vette, halasztani? – Egyébaránt is sok a’ panasz erre az Expeditorra, már egy ízben kitsinybe meg nem buktatták, az előtte való Expeditor pedig most űl vason^* az alsó Tömlötzbe a’ Levelek feltőréséért, pénzek eltökítéséért ’s t. a’ f. Nem felel^* ugyan a’ Posta a’ pénz mellett,^* de mikor Recepissét vesz tartozik akkor a’ boríték és petsét felöl felelni, és így a’ bennevaló mellett is; nem szabad a’ Postán pénzt kűldeni (így^* mondja ő), de változhatatlan Törvénynek marad ez mégis, hogy nem szabad lopni. Igy allegálgattunk, Méltóságos Gróf, egymásnak: de nem volt kinek sententiát hozni. Azomba a’ mi legtöbb, a’ petsét ugyan ép volt, és a’ Mélt. Familiának Tzimerét esmérvén, semmi hamissítást nem találtam: de belöl jobban visgálván észre vettem, hogy a’ Nagyságod skárlát szín Spanyolviassza^* köztt, némelly ragasztások barna téglaszín Spanyolvíasszal vannak téve; a’ Nagyságodé olly ragadós, hogy magával együtt a’ papirost is hozzá ragasztja, ama’ másféle Spanyolviasz pedig a’ Ragasztékokon olly porhanyó, hogy a’ papirosról egészen könnyű moddal levált, mint valami kenyérbél: ezenkivűl a’ Levélnek jobb felől való szárnya alatt (ahol a’ viasznak öntése legvastagabban esett) gyertyafüst’ kormának a’ nyomai látsszottak, a’ mit hihetőleg az olvasztás-végett a’ gyertyavilágnál megmelegített és a’ petsét alá iktatott Kés okozott. Eleinte a’ Posta még azt mondotta, hogy a’ Levélíró talán tsak tréfálkodik velem, de midőn a’ Nagyságod Mélt. Nevét néki a’ Levél alatt mutattam volna, nem tudott egyebet mondani, mint hogy talán a’ Cancellista, a’ kire bízva volt, a’ nem tette belé; de annak lehetetlen volta felől is törekedtem őtet capacitálni. E’ szerént vége lett minden Dísputatiónknak.

Én részemről mélly tisztelettel vettem Nagyságodnak Kegyes Levelét, hozzám érdemetlenhez, szokott Nagy Lelke szerént mutatott Jó téteményjét^* pedig a’ legforróbb háládatossággal. Vajha Kitsiny voltom annyira terjeszkedhetne, hogy Nagyságodnak valami legkissebb dologban is Kedvét tehetném: e’ volna, a’ mit keskenyre szorított orbitámon kivűl munkásságom’ tzéljává édes örömest tennék, ’s óhajtanék!

A’ mi most közelébb a’ Georgicámat illeti, lehet, hogy azt T. Rajnis Úr ki fogja adni, de a’ mi még ő nála a’ lehetősség világába gombolyog, az nálam a’ Valóságban kifejtődve van. Az Övékét meghaladja é az enyím, vagy nem, azt,^* instálom alázatosan^* Nagyságodat, szabad légyen feleletlen hagynom. Magamat jobban szeretem, mint a’ Munkámat, ha pedig ezt olly Nagylelkekének,^* a’ kik már a’ Hazai^* Szép Literatúrába praescríbáltak, vakmerően elejekbe tenném, akkor ennek^* felmagasztalása által, magamat az Immodestiának leg rútabb grádusáig lealáznám. Másként is pedig minden Munkának^* a’ betsűlete^* olly fixa tsillag, melly saját (kissebb vagy nagyobb) fényével világoskodik; az Író pedig olly holdatska, mellynek a’ maga Systémájának Napjától, – nékem^* p. o. Nagyságodtól – kell^* venni a’ fényt és melegséget; minden^* Munka felelhet maga mellett, de az Irónak magának dítsérni magát vagy munkáját^* kiállhatatlan Charlatanéria. Nihil mihi.^* Az ollyan^* Fő Literatorok, mint Rajnis Úr, a’ kik már Országos Irókká lettek, irjanak az Országnak Georgicát; én a’ magamét a’ Nagyságod’ udvarlására készítettem. De minthogy úgy méltóztatik Nagyságod parantsolni, kiadását most^* elhalasztom. A’ többi fordításokat pedig és eredeti Poémáimat most mind egy sorig kinyomtattatom: hogy Szekrényembe tovább ne hányódjanak ’s gondvíselésektől is megszabadúlván, ezzel az egy Ártikulussal is szabadabbá tegyem életemet. Ezt ha végre hajthatom: Músámat is a’ Közpiatzról, a’ Nép’^* szeme elől magamhoz bészollítom, és édes esméretlen magánosságomba dolgozom véle halálom’ Napjáig azon az Heroica Epopoeián, mellyet Arpádról, vagyis a’ Magyarok Kijöveteléről kívánok a’ Maradék’ számára Homérus’ és Tasso’ nyomdokin készíteni.^* Ez a’ lugubris Tónusú Debretzen ugyan, a’ mint Townson nevezi, nem igen ébreszti ugyan a’ Poétai Lelket: de van egy édes benne, a’ melly az enyímet még is emeli, az^* a’ mi az én imádott^* Rousseaum előtt olly betsessé tette a’ Citoyen de Genéve Titulust. Me mea tellus Lare secreto Tutoque tegat etc. Egyedűl annak a’ hijjával vagyok még, hogy azoknak^* a’ vagy Nagy vagy Szép Lelkeknek, a’ kiket vagy tisztelek vagy szeretek, Nagyságod^* légyen az én Szívemben Előlűlőjök; mellyet hogy Nemes volta szerént elfogadni méltóztassék, legfőbb Instántziaképpenn terjesztem Nagyságodnak Kegyes Színe elejébe! És ezzel magamat méltó tisztelettel ajánlván, maradok hamvamig,

Barátom! Kötelességemnek esmértem, Néked^* előbb tudtodra adni, hogy a’ Vályi Lexiconát el akarom adni; hanem, ha van kedved hozzá, szólj belé a’ barátságon fundált Jus praeemtionison. – Közlöm Véled, egy, az estve firkantott Odámat ’s ítélj és ítéletedet kűldd meg, míg a’ Virággal bajmolódnak. – Én Hétfőig nem megyek. Àdieu!

[Címzés:]

Sajnálva értettem az Úrnak azon recepissére, melly Debretzenből Keszthelyre küldetett, felírtt recognitiójából, hogy az Úrhoz Act^o 9^a Jan. h. a. 25 ftal megterhelve küldött Levelemet vette ugyan, de az említett 25 ftok nélkül; ezen Levélnek Kézhez való bizonyossabb juttatása miatt, elegendőnek ítéltem, ha azt recepisse mellett küldöm; meg sem gondoltam, hogy, más esetekben általam küldött pénzek kézhez szolgáltatván, valami heányosság, ’s kár adhassa magát elő a’ pénz küldésben; de mihelyt a’ kívantt recepissének visszaküldése hosszabb időre halladott volna, azonnal a’ posta hivataloknál currentáltattam a’ Levelet, melly currentáló Levél hozzám elis küldetvén abban feljegyeztetik, hogy a’ Levél a’ Sümegi első Póstáról 10^dik a’ Budairól pedig 15^dik Januariusban elküldetett, a’ Debretzeni Posta Mester Úr pedig a’ currentálló Levelet a’ recepissével együtt vissza küldvén, azt írja fel a’ currentálló Levélre, hogy mind ez, mind pedig a’ recepisse azért küldetik olly későn meg, mivel az Úrnak írtt Levelem a’ Póstán nem kerestetett, ’s az Úr neve is isméretlen vala; már tehát a’ pénz hol vetetett ki a’ Levélből nem tudhatni; mindazonáltal hogy a’ tolvaj ki tudodjon, kérem az Urat, ne terheltessen nékem azon Uraktól, kik a’ Levél vételekor az Úrnál jelen voltak, egy bizonyság Levelet venni arról, hogy a’ pénz a’ Levélben nem találtatott, és azt nékem az előbbi, pénz nélkül vett Levelemnek boríttékjával, és petséttyével együtt megküldeni, én a’ dolgot a’ Pozsonyi fö Posta Hivatal elejbe, nem a pénznek visszatéríttése, hanem a’ lopásnak ki tanúlása miatt fogom terjeszteni – Addig is, mivel azon elveszett Somma általam az Úrnak voltt szánva, ugyan annyit küldeni az Úrnak eltökéllettem magamban, de mivel Póstán küldeni, a’ mint megtanúltam, bátortalan, kérem az Urat, tessék nékem egy bátorságos módot projectálni; ha pedig az Úrnak úgy tetszene, én Pesten lakozó Pintér György Szalksz-Mártonyi Fiscálisomnak megírnám, hogy a’ 25ftot valami jó Debretzeni alkalmatossággal az Úrnak küldené ell. Ugyan az említett Fiscálisom kezéhez, úgy gondolnám, vásári alkalmatosságok által, elküldhetné az Úr Virgiliusnak az Úr által Magyarra fordított, ’s kéz írásban lévő Georgicon-ját, mellyet én kezemhez vévén, megolvasván, és jónak találván ki nyomtattatnék, és az Úrnak fáradságát, ’s Barátságát megjutalmaznám. – Ezzel magamat Barátságába ajánlván, minden tisztelettel maradok

Az Úrnak

sig. Keszthely 21^a Apr. 1801.

Minden embernek, a maga fel-tett végére törekedni szükséges. Én ezen végemet akárván elerni, elvégeztem magamba; hogy a Pataki Oskolát elhagyjam és Posonyban mennyek. – Kivántam annakókáért az Úrnak előre jelenteni, hogy ha az exemplárok Pünköstig elérkeznek, (mivel tsak addig lészek itt) magam fogom azokat az Ifjusagnak ki osztani; és az árrokat az Úrnak egész betsüllettel el kűldőm. De ha az exemplárok addig el nem érkeznek: tehát én egy Igen betsülletes Barátomat Czövek Istvánt meg kértem árra hogy helyettem azt mind tselekedné még, fel is válalta, és ha az exemplárok el jönnek Pünköst útán, ennek tessen az Urnak irni, és fogja az Urat tudositani – igen betsülletes Ifjú, Fejestől irtam az Úrnak, a 2. Rforint mellett levelet: de nem tudom miokon nem adta az Úrnak kezebe, a recognitiót elhozta. Még tsak annyi kőlt él: a’ többi felől ne terheltessen az Úr a Bibliothecáriusnak, az harmadiknak^* Palotzi Lászlónak irni. Postán el kűldöttem még Jósef napja előtt az Praenumeransok neveiket: de nem tudom vetteé az Úr, vagy nem? Mindent úgy végeztem el Czövek Istvánnal; hogy az Úrnak semmibe nem lészen hátra maradása: tsak meltoztasson neki irni. Magam is szeretném, ha tudositana az Úr még Pünköstig, az exemplarok felől, és a felől: ha hogy az Praenumeránsok neveit vette é az Úr?

Én pedig a midőn minden jókat kivánnék az Urnak, ’s magat tapasztaltt szeretetében ajanlanám, maradtam

Az Úrnak

Hogy ezen Levelemmel rész szerént kéntelen, rész szerént bátor vagyok az Úrnak alkalmatlankodni, annak oka rám nézve az, hogy Bétsben nints máshoz kihez folyamodnom, minthogy Dr. Sándorffy Úrnak, a’ kihez bizodalmom volna elég és igen sok fontos^* foglalatossági vagynak; az Urra nézve pedig az, hogy mind hajdani, mind a’ múltt Ősszel megujjitott barátságunk az Úrnak hozzám ’s dolgaim eránt való nemes hajlandósságáról nem kevéssé^* teszen^* bizonyossá. De ha a’ magam’ személlyes dolga ügyeletlen volna is az Úr előtt, esmérem az Úrnak a’ Közjó eránt való Részvevősségét ’s szolgálatra kész-voltát; még pedig sokkal jobban esmérem, mint sem a’ Köz ügyben akar nékem, akar másnak is a’ lehetősségig segíteni ne kívánna. Miért tartózkódjam tehát kérni az Urat, hogy Minden Munkájimnak kinyomtattattására^* egy jó és tsínos Bétsi Könyvnyomtatóval megalkudni méltóztassék? Az egész Gyüjtemény mintegy 40^* Árkusra fogna terjedni, mellyben mind Versek, mind kevesebb számú Prosák, mind eredeti mind fordított Darabok lennének, az Exemplárok számát pedig, minthogy Ttes. Frater István Úr nyomtattatja ki, nem kívánom többnek 500-nál. A’ magam’ Munkáiról tudósítást vagy felvisgálást adni [meg]tiltván^* a’ Nemszemtelenség, tsak a’ fordításokat említem meg, a’ mellyeknek Szerzői tsupa nevekről^* is elég esméretesek, elég ajánlottak, mint p. o. La Boucle de Cheveux enlevée, de Pope: Die Grázien, von Wieland: Le Temple de Gnide, de M. de Montesquieu,^* L’Aminta, Favola Boschereccia di Torq. Tasso: Der Frűhling, von Kleist: Il Pastor Fido, di Giamb. Guarini; ’s t. e’ f. – A’ Kinyomtatáshoz^* való Alkut, formát és Gusztust egészszen az Úrra bízom, ’s egyebet a’ vélem való Közlésénél ki nem kérek. Én Juliusnak^* 2dik és 3dik hetét Patakon fogom az Examen alkalmatosságával tölteni: és addig való Válaszát az Úrnak óhajtva várom, tessék T.T. Philos. Prof. Rozgonyi Úrhoz ugyan tsak Sáros Patakra adressírozni. – Igaz! a’ pénz felől majd el is felejtek tudósítást tenni, – – felét a’ Nyomtatás Árrának előre, felét pedig az Exemplárok’ leszállításával kész lesz azon Uraság letenni. – Már én az Úrnak jelentésére, ’s édes Hazám’ ’s Anyai Nyelvem’ díszére és előmenetelére, a’ mint tudtam ’s a’ mit tudtam a’ ritkább régi, kevéssé gyakorlott, nyomtatásban esméretlen, tartományos^* és mesterszavakból 2000 és egynéhányat öszveszedtem, ’s mind ez ideig az Úrnak barátságos Rendtételét vártam; és most is kész szívvel kívánom őket az Úrral közleni, mihelyt Levélbe tett bizonyos akaratját megértem; sőt egyébben is, a’ mi tsekély elmémtől, gyenge erőmtől, gyarló tapasztalásomtól ’s aprolék olvasásomtól kitelik, örömest kívánok ügyefogyott Nemzetemnek, ’s özvegységre^* jutott Hazámnak, átaljában pedig a’ Tudományoknak szolgálni. Mert Nemzetem’ javán dolgozni annyira óhajtok, a’ mennyire örülök annak, hogy Magyarnak születtem: az értelemnek pedig és az Izlésnek gyarapításán mind örűlök én, mind munkálkodom, én – egy nádas házba szorúlt Cosmopolita.

Édes Barátom! távol vagyok mind a’ gazdagodás’ Vízkórságától, mind attól hogy fényes Szerentsézést kívánjak játszani^* a’ Világon; és tsak munkátskáimnak ezt az egy Kiadását, (a’ melly mind hajdani vitzkándozó Plánumim által szerzett aprólékos adósságimra, mind írásimnak mindennapi elébb tovább való hányáttatásira nézve szűkséges) végbe vihessem, nem fogja többé még tsak Munkámat is látni, ez, az egy részről irígy és szőrszálhasogató ’s a’ mellett korhel idő-szakasz, más részről a’ Helvetius’ baglyát realisáló, Obscuránt és űldözni szerető Világ. Ha írok is, a’-minthogy már én a’ nélkűl nem tarthatom^* fenn lételemet, írok a’ boldogabb Maradéknak, irok a’ XXd. vagy XXId. Századnak, írok annak a’ Kornak,^* a’ mellyben a’ Magyar vagy igazán Magyar lesz, vagy igazán Semmisem. – – – Teszek úgy, mint Bessenyei György, ama’ mind rendre mind érdemre első Magyar Literatorunk, a’ kiről a’ dolog’ esmérőji nem tudják meghatározni, akkor volt é nagyobb mikor Bétsben a’ betsületnek ’s hazafiúságnak köz piatzán tündökölt^*, vagy most midőn Bakonyszegen a’ mi Horizonunk’ elsetétedését úgy nézi, mint a’ földünk’ golyobissa alá fordúlt, de azért teremteni meg nem szűnő Nap. Ebből a’ Resignatiomból, és az erre való tekíntetből, bátorkodom^* már az Urat arra is megkérni, hogy engemet a’ felől tudósítani ne sajnáljon, ha vette é Görög Úr az én még a’ télen kűldött Levelemet, és ha válaszolt é arra vagy nem? – Ugyan is, engemet, mind Prof. Rozgonyi Úr, a’ kire volt a’ dolog Görög Úrtól bízva, mind Prof. Kövy Úr, és mások is, requiráltak abba, hogy Görög Úrhoz ajánljam magamat az Újságok írására. Én ezeknek serkengetésére resolváltam is magamat, és irtam eránta Görög Úrnak, a’ mellybe az előadott Conditiókra nézve azt feleltem, hogy én a’ Deák, Olasz, Frántzia és Német Nyelveket értem, a’ Geographia és Historico-politica Tudományok egyedűl való foglalatosságim, Hazámat mind a’ Könyvekből mind sőt respective 6 esztendeig való Utazásimból alkalmasint kívántam megesmérni: tsak azt kérém vala ki Görög Úrtól, hogy mind Kötelességim mind fizetésem felől praecisébb^* tudósítson, hogy bizonnyal tudjam mitsoda teherre, ’s mitsoda commoditásra hagyom magamat megelégedett Sanssoucimból a’ Bétsi lármás fényre kiléptetni. De Választ sem Görög Úrtól, sem Czetter Úrtól nem nyerhettem. – Talám az ide való, egyébaránt is rendetlen, postázás az oka. – Kérem az Urat ne sajnálja gyanakodásomat megállítni, ’s egyszersmind megírni, mi az a’ Bétsi Magyar Institutum, mellynek az Urat is tagjának lenni örvendem, ’s mellyről mi isolirozott Dákusok itt még olly keveset tudunk. Én az Úrnak ezt a’ literaria tudósítását, másikkal fogom megköszönni, t. i. ezen Munkámmal: „Néh. Dr. Földi Jánosnak […] Életének és Munkáinak Történetei, Charactere, Lelke és felvil[…],^{* *}Recensiója, egy Barátja, Társa és Tisztelője által.” Megérdemli ez a’ Nagy Lélek, kiről tulajdonképen el lehet mondani, hogy Nemzete’ Szerelme emésztette meg, megérdemli mondom, hogy minden Hazafi sírja után is tömjénezze!!! – Én pedig az Úrnak barátságát ’s erántam való bizodalmát kikérvén,^* állandóúl maradok az Úrnak

Barátom! Engemet Puky Úr és Darvasné Asszonyság elragadván elragadtak Pazonyba, és onnan felvisznek Ongára: megengedj, hogy véled nem útazhatok, hanem Patakon öszvehoz a’ jó Isten. – Most míg, a’ hintók a’ Vendégfogadóba étetnek, tiszteletére jöttem Tiszteletes Diószegi Úrnak, ’s nála írom ezt a’ Levelemet. Ha erre jössz Patakra: járj utánna, hogy ki beszéllte azt a’ Bétsi Dátumot, – az én Görög Úrhoz való goromba válaszom felől való Dátumot – ’s mondd el, mi volt a’ válaszom, sőt akár hozd el in Copia a’ melly nálad van. – Ezt a’ két keszkenőt kűldd le az Édes Anyámnak, és köszöntsd nevemmel.

Tisztelvén a’ FőHadnagy Urat egész Kedves Házával együtt, téged pedig minél hamarább ölelni kívánván, vagyok

Böszörményben Jun. 26d.

Ki nem tudom mondani, melly igen sajnálom, hogy Válaszadásomnak illy későre kellett haladni, magamnak pedig ez miatt Nagyságodnál notába esnem: de mivelhogy Debretzenbe készített Levelem oktalan főre és hűségtelen Kezekre volt bízva, magam pedig a’ tavasz olta előbb a’ Diós-Győri, most utóbb pedig a’ Miskoltz’ szomszédságában fekvő Tapoltzai Hévízben kénteleníttettem hosszas Curat tartani; reménylem hogy Nagyságod előtt botsánatot fogok nyerni, mellyet alázatos főhajtással ki is kérek.

Most pedig megtudván első Levelemnek Debretzenben való heverését: újra készítettem e’ jelenvalót, a’ mellybe rekesztem Nagyságodnak kegyes parantsolatjára a’ kívántt Documentumokat: instálván egyszersmind, hogy a’ Debretzeni Postának Maga-mentségére tett Reflexióimat megolvasni méltóztassék. Két dologgal kívánja a’ Levélnek 3 hónapig való Hevertetését elütni vétni: úgymint, hogy az én Nevem Debretzenben esméretlen volt, és hogy azon Levél a’ Postán nem kerestetett. De,

Hogy az én Nevem eléggé esméretes ebben a’ Városban, azt talám hosszason vítatni nem is volna szűkséges. Debretzen nékem születte-főldem, itt nevekedtem, az Atyám közönséges betsűletű ’s kedvességű ember volt, az Anyám Tanátsbéli ember’ Leánya, magam (ha talám nem kérkedni láttatnám) mindenkor esméretes és inter Aequales kitetsző voltam; hazai városomon kivűl tsak 5 esztendeig laktam telyes életemben: azolta pedig már esztendeje hogy ismét itthonn lakom ősi kis örökségemben. Hogy’ lehetne tehát itt az én Nevem esméretlen? annyival is inkább, hogy az Expeditor, mihelyt, a’ Sümegi Currenst vévén, a’ legelső embertől kérdezkedett felőlem, azonnal az a’ legelsőben megkérdeztetett Ember reám tudta igazítani: a’ miből az jön ki hogy, ha előbb is kérdezett volna, akárki meg tudta volna mondani; kivált hogy az egész Városban azon a’ Néven én kivűlöttem egy sem találkozik.

A’ mi pedig a’ Levél kerestetését illeti. – Minthogy én akkor 3 fontos Választ vártam, név szerént ugyan a’ Méltóságos Gróf’ Levelét nem kerestettem; de kerestettem átallyába a’ nékem szolló Leveleket. Elsőben ugyan a’ Ref. Collegium’ Seniorának az Inassára, a’ kinek kötelessége a’ Professorok’ és Deákok’ Leveleit a’ Postáról elhozni, reá bíztam. Ezzel meg nem elégedvén a’ Nevemet két ízben írtam le egy darab papirosra ’s kűldöttem a’ Postára, hogy, ha ollyan Nevű embernek szolló Levél van, adják ki, ha nints mostan, mihelytt jön kűldjék le; mindég azt a’ választ nyertem: Ma nints, majd jövő Postán etc. Egyébaránt is, nem arra valók é az illyen nagy Postáknál a’ Briefträgerek, hogy a’ szokott Taxáért a’ Leveleket kihordják? De Nagyságodnak második Levelét is azért vettem későtskén, hogy (a’ mint az Expeditor mondta) nints Cursorjok vagy mijek. Már pedig egy ollyan Városban, ahol 3000 Tanúló seregel öszve az Országnak minden Szegletéről; ahol Districtualis Tábla, Kir. Városbéli Törvényszék, egész Regiment Garnison, Hadi és Provincialis Commissariatus etc. vagyon; ahol a’ Kereskedés Bétstől fogva Pesten keresztűl Szebenig, sőt Moldváig és Bukerestig, Késmárktól fogva Péterváradjáig terjed; ahol annyi és annyiféle Correspondentiák Undulálnak, ’s ahol olly gazdag fizetése van a’ Postamesternek: nem a’ Köz-jó hátráltatásával esik é meg, egy nyomorúlt Porteurt nem tartani?

De, mindenek felett az tészi a’ Postának mind a’ két rendbéli mentségét semmivé: hogy, azon 3 Hónapok alatt, míg a’ Nagyságod’ Levele nála hevert, nekem 10–12 Levelem is jött kezemhez, ki a’ Senior Inassa, ki a’ Postamester Úr’ Favágója által. Hanem, minthogy a’ Leveleimet megszoktam égetni, nem maradt meg közűlök annál^* az 5-nél több, a’ mellyekre még reserválnom kelletett. Én úgy gondolnám, hogy ezekből is lehet illyen következtetést tsinálni hogy, ha ezek kezemhez jöhettek a’ Postáról: egy úttal miért nem a’ Recepissés is? sőt mivel az Recepisse mellett volt, miért nem inkább mint ezek? És ezen az okon, reménylem, nem lészek Nagyságodnak alkalmatlan, ha Dátumjaikat ide sorba feljegyzem, – 1/ Somogyból (Csurgóról) 5^a Febr. 2/ Miskoltzról, 9^a Febr. 3/ Erdélyből a’ Magyar Társaságtól 16^a Febr. 4/ Somogyból 12^a Mart. 5/ Pataki Collegiumból 22^a Mart. Ez a’ specificált öt Levél nálam máig is megvan.

Azt írtam ugyan az első Recepissének a’ hátára (a’ mellyet azért írtam vala úgy tele, hogy a’ hamissításnak annyival jobban elejét vegyem) – hogy a’ Petsét ép volt, a’ minthogy nem is volt kivűlről^* a’ Méltóságos Familia’ Tzímerének semmi baja, vagy megrontsoltatása: de minekutánna a’ Levélnek minden szárnyait a’ szemesebb visgálás végett felbontogattam, észre vettem 1/ hogy a’ Nagyságod’ Spanyolviassza eleven-piros, hajlós, és olly ragadós, hogy a’ papirost mindég magához szakasztja; az a’ Spanyolviasz pedig, a’ melly a’ Petsét alatt, és a’ Levélnek alsó bal szárnyán ragaszték gyanánt láttatik, setét-verhenyeges, porlós, és olly erőtlen, hogy a’ papirostól elválván, azon tsak fakó motskot hágy. Illyen ragadt a’ Levélnek arra a’ részére is, a’ melly éppen a’ petsét alá esett: mellyet ez okon kűldök is kivágva. 2/ Észrevettem, hogy a’ setétes Ragasztékok alatt olly forma fűstösségek látszanak, a’ mellyeket a’ felolvasztásra talám gyertyavilágnál arra a’ végre felmelegített Kés’ vagy más Eszköz’ nyomának méltán tarthatni. Óh pedig miként kapott az Expeditor az én Recognitiomnak azon punctumán, a’ melly a’ petsétnek ép voltárol szollott vala!

Sok Praesumtióra tartozó Jegyzéseket tehetnék ide, p. o. a’ Debretzeni Postázásnak rendetlen voltáról, az Expeditor és Postamester habozásáról, Confusiójáról, a’ Nagyságod’ Levélírójának hűségtelenséggel való vádolásáról etc. de tartok, netalám Nagyságodnak a’ mint későségemmel úgy most hosszas-voltommal alkalmatlan légyek; hanem tsak azt instálom, hogy egy alázatos Reflexiomat a’ Documentumokra nézve méltóztasson Nagyságod megtekinteni. – Éppen szerentsémre nem voltam a’ Házamnál, mikor az első Levél kezemhez jött; (mert külömben itthonn magánosan bontván fel, nem volna most mit és kivel bizonyítnom); hanem egy érdemes Házhoz voltam vatsorára hiva, és már a’ Leves az asztalon volt, mikor hozzám hozták estveli 8 óra után a’ Levelet, mellyet én az egész Tábla előtt bontottam fel; és a’ pénzt benne nem találván, magok Ők mondották, hogy tsak röktön menjek a’ Postára, talám ott lesz róla rendelés téve, ők reám várakozni fognak. – Ez egy Critica Környűlállás a’ Species Factiban.

Már most nem volna egyéb hátra, hanem, hogy Nagyságodnak erántam érdemem felett kimutatott Grátziáját méltóképpen megköszönném: de az a’ Toll, melly a’ Természet’ festéseiben nem mindég szerentsétlen, az a’ Szív, melly a’ mások’ érzéseit néha meglehetősen tolmátsolja; a’ Nagyságod’ ditséretére ’s a’ maga tulajdon Hálájának kimagyarázására^* alkalmatlan... Valósággal nékem ez uttal Embarras-ba kellene jönnöm, hogyha nem tudnám, melly eléggé Nagy légyen Nagyságod a’ szótalan háládatosságnak érzésére ’s elfogadására.

Ez a’ hosszas Gyengélkedésem, a’ mellyért mostan is itt a’ Tapoltzába vagyok, volt oka, hogy mind egyéb Munkáimat mind a’ Georgicat Nyomtatás alá nem indíthattam. Ez utolsóbbat, lehet, hogy Tiszt. Rajnis Úr ki fogja adni: de a’ mi még Ő nála a’ Lehetőség’ világában gombolyog, az nálam a’ Valóságban kifejtődve van. Az Övét ’s az Erdélyit meghaladándja é az enyím vagy nem? azt, instálom alázatosan Nagyságodat, szabad légyen feleletlen hagynom. Magamat jobban szeretem mint a’ Munkáimat: ha pedig ezt olly Nagy-lelkekének, a’ kik már a’ Hazai Literaturába praescribáltak, vakmerően elejekbe tenném; akkor ennek felmagasztalásával, magamat az Immodestusságnak legrútabb gradusáig lealáznám. – Másként is pedig minden Munkának a’ betsűlete olly fixa tsillag, melly saját (kissebb vagy nagyobb) fényével világoskodik; az Iró pedig olly holdatska, mellynek a’ maga Systemájának Napjától (nékem p. o. Nagyságodtól) kell nyerni a’ fényt és elevenséget: minden Munka felelhet maga mellett; de az Irónak magának dítsérni azt, kiállhatatlan Charlataneria. – Nihil mihi arrogo: quamquam nec derogo quidquam! – Az olly Fő Literatorok, mint Rajnis Úr, a’ kik már országos Irókká lettek, irjanak az Országnak Georgicát: én a’ magamét Nagyságod’ udvarlására készítettem. És ezzel a’ magam Kinyilatkoztatásával ajánlom azt és magamat

Rosz neven ne vegye, kérjük, hogy hozzánk utasítani méltóztatott igen betses levelére mind ez ideig nem válaszolhattunk. Igen igen bokrosok a’ mi foglalatosságaink, a’ mellyekhez járultak azon nehézségek is, a’ mellyeket elébb el kelletett hárítani, minekelőtte egy igen Derék Hazafinak készségét el-fogadtuk vólna, ugyan arra a’ végre, a’ mellyre Kedves Drága Úr is méltóztatott vólt meg-kínálni bennünket a’ Maga részéről. A’ millyen örömmel ’s háládatos szívvel fogadtuk mi akkor Kedves Drága Úrnak barátságos ajánlását, szinte ollyan bizodalommal folyamodunk mostan haza-fiui szeretetéhez, a’ mi köz hasznu igyekezetünkre nézve a’ mellyet, kérjük, ne sajnálja esméretes elmebéli tehetségeivel, a’ mikor foglalatosságaik engedik, hathatósan előmozdítani. – Hogy köz jóra tzélozó fáradozásainkat lassanként meg-esmerhesse, bátorkodtunk Hirmondónknak ingyen való jártatásával kedveskedni, addig is, míg jobb módunk ’s alkalmatosságunk lészen annak meg-mutatására, hogy mindenkor leszünk

Kedves Drága Úrnak

Barátom! – Sokáig tanakodtam magamban, hogy Levelemet néked írjam és tituláljam^* é? vagy az Édes Anyámnak: de több okokra nézve jobbnak tanáltam, nevezetesen a’ Levélvivőre nézve, ha azt Házunkhoz útasítom. – Kéresd el, vagy ha terhedre nem lenne, menj le hozzánk ’s olvasd el; talám fogsz benne ollyat találni, a’ mi valamennyire interessál; kivált az Agteleki Barlang és Kazincy. Az elsőre azt kérem, hogy akár magyarúl fordítva, akár az eredeti Frantziába ne sajnáld számunkra kikűldeni Igarra, a’ mit róla Townson írván hagyott, – az ő és társa’ nevét az esztendőszámmal láttam a’ Kőbe felmetszetve. A’ másodikra azt jegyzem meg, hogy Szabó, Vrchowszky és Aszalay bizonnyal megholtak, és jobbára az Amérikai himlőbe, Versegi pedig Brűnnben él. – Puky Barátom most éppíttetvén a’ Tusculanumot, sok kőltségbe kevergődött, ’s e’ miatt Vályimat most nem veheti meg: ha Magad jobb Situatióba vagy, adj érte a’ mit akarsz; felsegéllesz nyomtattatásomban melly után most fáradozom. – Istenünk Veled!

Onga. Jul. 19d. Napj.

1801.

Szerentsésen felérkezvén Jul. 1^ő Napján Ongára, Puky Barátommal 5-dik. Ragályra mentünk, Ragályi Gedeon Urat a’ Gömör Vármegye VNotáriussát, mint régi jó barátunkat meglátogatni, a’ ki azt a’ szívességet tselekedte vélünk, hogy maga Kotsiján és költségén elvitt Agtelekre, a’ híres Baradla nevű barlangnak megvisgálására. – Ez a’ Barlang fekszik Agtelek faluhoz egy fertály orányira egy tsupa kőből álló Hegynek öblébe. A’ barlang’ szája esik egy 27 ½ ölnyi meredek Kősziklának az allyán, melly Kőszikla a’ felitől fogva az allyáig úgy áll mint az egyenes kőfal, és magasságát lehet két annyinak gondolni mint a’ Veres torony: rémitő dolog tsak felnézni is a’ tetejére, mellyen a’ látás a’ felhőkkel látszik határozódni. Az allyán lévő Lyukba gugyorodva kell bémenni, és ez az alatsony de széles Torkolat mint egy fél fertály óráig tart, a’ mikor az ember a’ valóságos Barlangba béjut, mellynek boltozatjához képest a’ Nagy Templom magassága és tágassága nem is hasonlítható. A’ Kövek úgy tsüngenek alá az ember feje felett, mintha mindjárt nyakába szakadnának, a’ hang rémítő módon zeng e’ tágas öbölbe. Lőttünk egynéhányat, és a’ legszörnyűbb mennydörgés kitsiny volt a’ puska ropogásához. Fáklyákkal vezettek két Vezetőink, kik egyedűl az Utazók’ béhordozásából élnek; fáklyát 4 öllel vittünk bé, mert ha ebből a’ Vándorló kifogyna, soha a’ Barlangból, mellynek még végit senki öszve nem járta, ki nem jöhetne. Ága a’ Lyuknak sok van, mi délig egyet, délután másikat jártunk bé, a’ többire nem értünk. Voltunk mind öszve kilentzen. Elindultunk tehát az első Ágán, és találtunk tsepegő kövekre, ’s az azokból épült külömbkülömbféle, oszlopokra, kősziklákra és omladékokra. A’ tsepegő kő ebből áll, hogy a’ Barlang’ boltozatjáról szüntelen tsepeg a’ legtisztább ’s leghűvösebb Víz, melly mihelyt akár az emberre, akár mire tseppen, azonnal kővé válik; és így formálódnak lassanként a’ legszebb figurák, a’ mellyekből a’ Képzelődés sok Dolgokat formál magának, p. o. először láttunk egy tzifra Zsidó Oltárt, azután pápista Chorust, mellyre fel is mentünk, Orgonát, Barátot, Királyi Széket, Oszlopos Palotákat ’s a’ t. mellyeknek szépsége és figurája a’ Mesterség remekjeivel truttzol. Találtunk a’ barlang’ fenekén sok ezer Ember és barom tsontokat, mellyek a’ háborús időkbe oda futamodott és rejtezett szerentsétleneknek tsontjai. A’ Barlangba, hol tekergősen, hol egyenes hosszú folyással foly el egy 3 öles tiszta folyóvíz, melly ollykor igen megárad, és a’ benn lévőket oda szorítja, míg ismét el nem apad: vannak benne a’ legegésségesebb és legtisztább forrásotskák, mellyekből magam is kedvemre ittam. Négy vagy öt helyen négykézláb másztunk, néhol mint a’ rák hátra felé, néhol pedig épen hason, úgy hogy a’ hátunkat korholta a’ felettünk függő Kőszikla. Másutt egy kőről más kőre vadketske modon úgráltunk, néhol egy hegyes kövön állván vagy fogódzván úgy tetszett, mintha a’ fáklya világánál két felől a’ pokol’ méllységébe néztünk volna alá; egy tsuszamodás – és ezer darabokra szakadva omoltunk volna le: másutt egymás után mászkáltunk, a’ tsepegő kődarabokba vagy társaink kezébe fogózkodván, ’s az alól maradtak a’ felmászottakra ’s azoknak fáklyáikra nézvén, irtózással bámultak a’ toronnyi kőszikla tetején világoskodó bajtársaikra. Egy embernek, vagy tsak kettőnek, nem javasolnám a’ benne járást, kivált a’ kibe érzékeny a’ szív, és bokroskodó a’ képzelődés: de mi többet nevettünk, mint borzadoztunk, Kaukleres positurája pajtásunknak sok tréfára adott okot, a’ bajoskodót világítottuk, segítettük, bátorítottuk és tsúfoltuk; melly dolog annyival is furtsábban jött ki, hogy valahányan mind annyiféle Maskaráknak vagy földalatti Manóknak látszottunk rongyos ruháinkban; minthogy az éles kövek közé, a’ felyűlről tsepegő víz alá, és a’ nyálkás földre nem jó volna haszna vehető ruhát vinni. Én egy zöld vadász hatzukába, fekete kopott nadrágba, melly azon felyűl is nálam kétszerte bővebb volt, mentem a’ barlangba, a’ többi is hasonló Uniformisba volt: a’ melly, kivált a’ faron és a’ hason való mászás után rendes figurát tsinált a’ fáklyánál. A’ vezetőnk Pumi kutyája mindég velünk járt. Azon bámultunk legjobban, hogy a’ legterhesebb és félelmesebb részeiben a’ barlangnak, Dámák’ neveit találtunk felvésve a’ köveken, a’ mint az itt Megfordulttaknak szokása. Puky Úr az én Nevem is feljegyzette a’ magáéval együtt, a’ többek között arra a’ pompás Kősziklára, a’ melly, mintha sok ezer brilliántokkal kivolna rakva, a’ leggyönyörűbb ragyogvánnyal játszik. Még a’ déli Őgyelgésünkben ez esett, hogy egy magas Kősziklára felmászván, Ragályi Zsigmond Úrnak a’ kalapját, az egyik Vezetőnk, (kinek az illyes és hasonló dévajkodás szokása az Útazókkal,) a’ kőszikláról egy méllységbe leejtette, és maga volt a’ ki a’ káron legjobban sopánkodott; de már, ugymond, róla nem tehetünk, tsak indúljunk más felé és nézzünk egyebet; tovább félóránál mentünk hol lejtőre, hol hágóra, a’ legdarabosabb, legmeredekebb kőszirtokon, midőn egy mélly Lyukba érvén, ahol már közűlünk a’ legbátrabbnak és legerőssebbnek patientiája is ki volt fáradva, felmutatja Vezetőnk a’ Ragályi Úr kalapját, és akkor nézünk fel, – hát fejünk felett 10, vagy 12 ölnyire függ az a’ Kőszikla, a’ mellyről a’ kalap a’ Vezetőnk’ kötődéséből ide leesett, – el kellett borzadnunk, látván hol voltunk és most hol vagyunk. – Visszatértünk után a’ Patakhoz bujdostunk, a’ hol elmaradott fáklyáinkat, ruháinkat ’s eleségünket hagytuk; megmostuk a’ szép vízbe elsározott ’s öszvemetszett kezeinket, ’s ki egy kődarabra, ki másikra leülvén, lehegve, beszélgetve előkértük az Inasoktól Ragályról hozott Provisionkat. Gyertyákat ragattunk már itt, a’ kő oszlopokra, ’s jó Barátink egésségéért az Ármádiákat is magába béfogható majestativus boltozatban dupla lövéseket tétettünk: a’ levegő Égnek tiszta tsendes, és kövér volta, fáradozásinkkal együtt, farkasi appetitust tsináltak bennünk: elnyelő szemekkel vártuk ki szomszédunk kezéből a’ sült Pujkát, ’s a’ kulatsok szűk szájjal látszottak kikotyogni Pajtásink’ torkába a’ frissítést, a’ nyugodalmat és örömöt, mellyre mindnyájunknak olly nagy szüksége volt. – Óh Tokaji Asszúszőllő! hogy hoztad-le Te, a’ Pluto Fejedelmi Ebédlő szálájába, a’ Persephone Ágyasházába, az Örök Éj’ nyugvó Kanapéjára azt a’ bódítni nem tudó Örömöt, mellyel tsak a’ Földfelettiek vidúlhatnak! A’ 9-kerengésű Styx, a’ Vezető Cháron, a’ pislogó fáklyák, az Erebus gyémánt boltjai, a’ setétség hideg mennyezeti, a’ tsendesség, félelem, borzadás, a’ köveken iszonkodó^* Halál, elfelejtette vélünk, hogy életbe vagyunk; de Te – Te vissza tsorgattad belénk, lapos bikkfádból, az Életnek mind emlékezetét, mind viszonti édes elfelejtését. Itt jut eszembe a’ mit Kazincytól hallottam, hogy őnéki nem lehet Tokajit inni a’ nélkűl hogy egésséget ne nyerne, vagy legalább ne gondolna. – Mi belénk is új életet^* öntött az a’ 4 esztendős Asszúszőlőbor, mellyet száraz ebédünkre egy bikkfa kulatsból ittunk; múllyanak is az Úri Asztalokra rakott Aranyos talpas Poharatskák, mikor a’ Baradlai asszúszőlős fakulats eszembe jut, ’s szégyenűljenek meg. Egy pipa dohányt kiszíván útnak készűltünk ismét, és a’ Barlang’ másik Ágába indúltunk, ahol 3 órányi főldön többnyire mindég a’ patak partján mentünk, egyenes és tér úton, a’ legpompásabb, magassabb és szélesebb boltozat alatt, mellyben a’ legderekabb falu is megfért volna mindenestől; néhol félre tsaptunk valami szép kőszikla oldalára, vagy valamelly jeles dolognak megnézésére. Illyen volt a’ többek között egy jókora kősziklán egy Oszlop, mellyet ha egy darab kővel ütöttünk, harang módjára kongott. Találtunk ugyan illyen zengő kővet sokat; de ez nagy és hangos voltára nézve, a’ többeket sokkal felülhaladta. Végre sok mászkálásink után egy szoros Lyukhoz értünk, a’ mellyen mint valami kéményen, grádits és fogodzó nélkűl, majd 6 ölnyire kellett lefelé botsátkoznunk; ennél foglyosabb helyünk nem volt. De meg is érdemlette azt a’ bajlódást, mert midőn alá ereszkedtünk, a’ legszebb apró szobákat találtuk, mintha kővé vált káka kunyhók, oszlopokra rakott halász kalyibák lettek volna, egyik sárga, másik fehér, egyik veres, másik kék kövekből alkotva. Délután 4 óra volt, hogy kifelé való visszaindúlásunkat meghatároztuk, jóllehet még ennek az egy ágnak a’ végét se érhettük el. De minő volt réműlésünk, midőn Ragályi Úr’ Inassát, ki már jó darabtól fogva az Ittasság miatt társaságunktól elmaradt, vélünk nem láttuk, öröngő lármával és hegy-ekhóztató kurjongatással siettünk déli tanyánk felé: de a’ Sijedernek visszafeleltét nem hallottuk. A’ vakhomály, kétségbeesés és halálos éhség’ áldozatjának tartottuk már, mikor Vezetőnk az ebédtanyához nem messze, a’ nedves földön, a’ legméllyebb álomban mindnyájunk’ megvidúlására feltalálta. Nem sokára a’ barlang szájához jutottunk ’s édes megelégedéssel, kimagyarázhatatlan belső érzések és gondolatok között bukkantunk ki a’ zöld gyepre, a’ friss szellőre, és az élő^* teremtéseket vígasztaló Napvilágra. – Ezt a’ barlangot béjárta Townson Anglus, kinek róla való Relátióját ohajtanám Nagy Gábor Barátomtól magyarra fordítva megnyerni, és tavaly a’ szegény Doctor Földi: mi egyéb élőállatot nem találtunk benne egy a’ közepébe ugráló nagy vízi Békánál. Levegő egét jónak érzettem, legalább rossznak és alkalmatlannak nem. Az a’ Híre, hogy a’ Földes Uraság, vagy ha az nem, tehát annak megeggyezéséből a’ Vármegye, az terhes bukáló Lyukait a’ hazai és kűlföldi Útazók kedvéért kivágatja, bővítteti és járhatóbbá tészi, mellé Kortsmát és Vendégfogadót építtet. Elég az, hogy a’ Vármegye Ingenieurje minden zegét-zugát kiméri, lerajzolja, és kinyomtattatja, úgy pedig hogy a’ Kupfersticheken lévő számok a’ barlang’ részeire is fel lévén majd metszetve, a’ könyv után tévedés nélkül öszve járhatni. Ennek a’ Barlangnak kitapasztalása egész életembéli experientiáim között a’ legszebbik, legkedvesebbik: hozzá járúlván Gömör Vármegyének első látása is, egy rég’ ohajtott Barátomhoz való szerentsémmel együtt. Soha egyszer