Nagy Lelkű Barátom nem tudom mit szóljak,
Szemlélt virtussaid előttem mert ollyak,
Mellynek bötsös vóltját elnem felejthettem,
Szívem’ latján mérvén hóltig emlegettem.
Virtussok’ mühelye, Doktor
Sándorfi Úr,
A’ sok homályból még ma-is hasznot gyúr.
Te általad lettem én ezzel esmerős,
Mondhatom hogy lábom tsak az ólta erős.
Ha nyelvem Angyali szózattal szólna-is,
Lakásom Minerva’ Aszszonyal vólna is.
Akkoron-is lennék egy igaz tisztellőd,
Reményed a’ legfőbb Grádusra emelőd.
Minthogy kitsiny vagyok emelje-fel az Ég,
Nagy szíved’ reményit ne tsalja-meg a’ vég.
Mikor nem is vélnéd eged kiderűljön,
Széltől hányótt Hajód örömbe merűljön.
Gyász köd ne borúljék reménylő napodra,
Szerentse szekeret készítsen számodra.
Hordozza azt maga ama’ nagy Hatalom,
A’ Jehova légyen Bástjáúl óltalom,
Hozza-fel dél szinbe hunyott napodnak fényit,
Adják-meg az Egek várt szíved’ reményit.
Világon mint szikra hamú alá rejtve
Vagy, de sok virtusod nintsen elfelejtve.
Természetből folyó gyenge kitsiny erem,
Engedd-meg hát bátran hogy kűldeni merem.
A’ jó Dió fa-is ha verik úgy terem,
Majd én is téntában pennám’ jobban verem.