Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

Én csak hallgató lëgyek mindënkor? Rekegő Codrusnak Théseisse által annyiszor sanyargattatván, soha mëg ne felellyek? Tehát bűntelenűl olvasta lëgyën előmbe komédiáit amaz, ez pedig elegiáit? bűntelenűl lopta lëgyën el ëggy egész napomot hosszas Télephus, vagy Orsetes, mëlly a’ könyvnek még a’ hátúlsó lapjait is pártázatival ëggyütt egészen elfogván,^* végbe nem szakad? Sënki saját házát jobban nem ösmeri, mint én Mars’ ligeteit és az Aeoliai kőszikláknak szomszédságában fekvő Vulcanus’ barlangját. Fronto’ kertyének platanussai, márvány képei, oszlopai szüntelen hangzanak majd repedésig mëgmëg rendülvén azoknak kiáltásira, kik ott már a’ szelektűl okozott égi háborúkot vagy a’ kárhozott lelkeknek Aeacustúl kiszabott kínnyait; már annak bajnoki tëtteit, ki az aranygyapjút elragadta, vagy Monychus’ viadalmait énekëlik, ki a’ Lapythák ellen egész gyërtyányokot lőtt: közönségës dolgok, mëllyekkel az embërt a’ legfőbb és a’ legalábbvaló poéták eggyaránt fárasztyák. Mink is rëszkettünk a’ fenyíték alatt, mink is javasoltuk Syllának oskolagyakorlásokban, hogy életét mint magányos polgár aluvással töltse. Mindënütt pözsögvén a’ sok poéta, a’ tőllök úgy is felemésztendő papírost kímélleni, esztelen këgyesség volna. De mi okra nézve választottam inkább e’ pállyát, mëllyben Lucilius valaha lovait futtatta, ha üdőt vëhettëk magatoknak, és részrehajlás nélkűl csëndësen meghallgattok, előtüökbe terjesztëm. Mikor ëggy fínnyás Heréltt mëg mer házasodni; mikor Maevia mezítelen emlőire fektetván a’ dárda nyelét, a’ dühös vadkant ledöfi; mikor e’ borbély, kinek beretvája alatt valaha ifiú szakállom pëngëtt, a’ gazdagságokra nézve Patriciusainkkal mérkëzik; mikor eggy egyiptomi mocsárbúl költt Bitang Kanópusnak hajdani rabja, Crispinus, negédes vállára visszaveti a’ skarlát köpönyegët, ’s újjai izzadván, drágakövű nyári gyűrőjét szellőzteti, mintha eggy nehezebb gyémántot a’ hőség miatt el nem viselhetne; nehéz valóban szatirát nem írni. Ki lëhessën ëggy elly erkölcstelen várasban olly tűredelmes, olly érzéketlen, hogy magát a’ bosszonkodástúl megtartóztassa, előtalálván Matho prókátornak új hordószékét, mëlly vele megtelik; vagy amaz árúlót, a’ ki saját pártfogóját fëladta, allig várván, hogy maradékait a’ nëmësek’ jószágának elragadhassa, kikët megrontott? Még Massa is fél tőlle; Carus ajándékokkal kérlelgeti; ’s a’ remëgő Latinus Thymelét küldi hozzá, hogy férje’ képében lábaihoz borúllyon. Kicsoda maradhasson szó nélkűl, kitörűltetvén a’ testamentombúl amaz alávalóknak éjeli munkái miatt, kik egy gazdag vén asszonynak ölelései által (mert ez most a’ legfőbb szërëncsének legjobb úttya) egész az égig fëlemelkëdnek? Proculejus csak ëgy részt vëend az örökségbűl, a’ többi tizënëggy Gillonra marad; kiki közűllök férjfiúságának mértéke szërínt osztozkodik. Vëgyék ők bérét a’ vérnek (N:B: hic locus subtractus ex aliis commentatoribus adhuc firmandus veniet) ’s haloványodgyanak el, mint a’ ki mezítelen lábbal kígyora tapod, vagy mint a’ Rhetor, a’ ki a’ Lugdínumi oltárnál beszédët tartand. Minek említsem, mikép’ forr bennem a’ mérëg, midőn e’ vérszopó, mëgfosztván javaitúl az utólsó inségre jutott árvát, udvarlóinak seregével az egész útszát elfoglallya, vagy midőn Marius hasztalan itéltetvén bírái által bűnösnek, (mert mit árt a’ gyalázat, ha mëntt a’ pénz?) számkivetésében nyolcz órakor kezdi a’ borozást, és az Istenek’ haragját javára fordíttya, míg të általa kirablott tartomány! a’ mëgnyertt pör utánn Váraidot siratod. És én ezëkë ne tartsam méltóknak szatiraíró’ Horácziusnak lámpássára? ki ne kellyek ellenek? hanem inkább Hercules’ vagy Diomedes’ meséit fessem le újjra, vagy a’ labirintust, mëlly Minotaurus’ bőgésétűl hangzik, vagy Dedalust, a’ ki merész repűléssel a’ levegőre emelkedik azalatt hogy szerencsétlen fia Icarus a’ tengërbe lerohan? Illy tárgyakot dalollyak, mikor a’ kerítő férj a’ mënyezetnek szárnit olvasván, vagy a’ pohár mellett tëttetett álomba^* hortyogván, a’ bujának javait örökségévé tëszi, mellyek feleségére a’ törvény szerínt nem maradhatnak; mikor amaz egy hadi seregnek gondviselését merészli reményleni, minthogy jószágát lovakra költötte, ’s ősi jövedelmek nélkűl szükölködvén, sebes kerekekënn átrepűlgette a’ Flamíniai útat; mert Autumedon szolga hajtotta a’ lovakot, míg Nero a’ kocsiban férjfifeleségét ölelgette. (Subteacta debent ex aliis Commentatoris plenius erui.) Mëg ne töltsem közepénn a’ kërësztútszának író tábláimot, mikor hat szolgátúl vitetvén mind a’ kétfelűl nyíltt székében, megvető negéddel hátda dőltt Mecenást majmozza ëggy íráshamísító, kit eggy pëcsétkövetés, vagy ëggy alácsúsztatott testamentom tisztségëkre és gazdagságra emelt? Vagy mikor előmbe akad ama’ nemes asszonyság, a’ ki férjének szomjúságát oltandván, mérget egyelit a’ neki ajánlandó lágy borba, ’s tökélletesebb sáska gyanánt tudatlan rokonyit oktatgattya, miképp vitessék ki, a’ nép között rebegö hirënn kërësztűl, elfeketedett férjeiknek holtt testeit. Ha valamire akarsz jutni, merészëlly afféle dolgokot, mëllyek ëgyébaránt tömlöczöt és számkivetést érdemlenének: dicsírtetik a’ jámborság és vajudik. Gonoszságok szërzik a’ nagy kertëkët, a’ remëk majorpalotákot, a’ drága asztalokot, az ezüst eszközököt, és a’ bak poharakot. Kit hágy békével aludni amaz atya, ki fösvény mënyével bujálkodik? kit a’ sok szëmtelen asszony, a’ sok házasságtörő ifiu? Még elme nélkűl is versekët csinál a’ bosszonkodás, a’ minők tőlle kitelhetnek; legalább ollyanokot, a’ minőköt Cluviénussal és csinálok. Mióta Deucalion’ bárkája a’ vízözön által Parnassus’ hegyére emeltetëtt, és Prometheusnak ezën fia Themistűl tanácsot kért; mióta a’ fellágyúltt^* kövek lassankint lelkes érzékënységre jutottak, és Pyrrha a’ magokonn kivűl elragadott férjfiaknak szeme láttára mezítelen leányzókot termesztëtt: a’ miket az emberi nemzet űzni szokott, a’ kívánság, félelëm, harag, gyönyörűség, öröm, csélcsapás, mind tárgya könyvecskémnek. Mikor is volt az erkölcstelenségnëk nagyobb divattya? mikor tárabb a’ fösvénység’ őrvénnye? zabolátlanabb a’ koczkajátékok utánn való csenkëdés? Mert most már nem elég az ëggy erszénnyel a’ játékasztalihoz ülni; oda hurczoltattyák a’ koczkázók még pénzládájokot is. Mennyi disztelen veszekëdésëkët láthatsz itt támadni. És száz sesterciumot elveszteni, a’ hidegben görnyedező szolgátúl pedig a’ bérruhát megtagadni, közönségës dühösségë? Vallyon őseink építëttekë annyi mulató házakot? ebédgyek hét ételfogásbúl állottë? mëllyik ëvëtt közüllök magányosan? Embërségësebbek mint mink, asztalaikhoz ültették clienseiket; a’ helyett hogy most egy nyomorúltt sportula (ajándék) várakozik a’ háznak első küszöbében, hogy a’ hódoló polgároktúl elragadtasson. Még pedig előre jól szëmëdbe is néz az osztogató, hogy idegën név alatt más’ részét ne kérd: és csak azutánn vëendëd a’ magadét, ha mëg ösmer. Neveikenn szóllíttattya mëg a’ hirdető által a’ Patronus még Eneásnak büszke maradékit is; mert házát e’ végre a’ tolakodó néppel öszve vëgyítve még a’ nëmësebbek is ostromollyák. Adgy előbb a’ Prétornak, úgymond az Úr, adgy azutánn a’ Tribünusnak. – Úgy de ám e’ libertinus előbb érkezett? – Előbb érkeztem, úgymond ez; van jussom arra, hogy előbb vëgyem részëmet. És miért ne merészëllyem helyemet védelmezni? azért hogy Euphrates partyánn születtem, a’ mit ellenëm ha tagadni akarnám is, átlikassztott füleim mëgbizonyítanának? de van ám öt bótom, mellyek négyszázezër sestercium jövedelmet hoznak. Nincs okom irigyleni még a’ tanácsbéli skarlátot is, minekutánna Corviunus olly inségre jutott, hogy a’ Laurentumi mezőkönn bérlëtt júhokot őröz. Gazdagabb vagyok én Pallásnál és Liciniusnál: a’ Tríbunusok várjanak. Győzzön a’ gazdagság! és te, ki nem rég érkezték Romába poros lábaidonn, ne engedd oda még a’ fő tisztëknek is az elsőséget! Mert valóban legszentebb közöttünk a’ gazdagságoknak isteni felsége, jóllehet nem laksz még templomban, veszedelmes Pénz! jóllehet nem építettünk még tiszteletedre oltárokot, min a’ Békességnek, Hitnek, Győzedelemnek, Erkölcsnek, vagy mint az Eggyességnek, kinek templomormai hangzanak a’ gólya’ kelepelésétűl, mëlly^* tavaszkor fészkét megköszönti. Ha igaz, hogy a’ Respublikának legnemesebb tagjai számba vesik mindën esztendő’ végénn a’ Sportulákbúl eredő hasznot, ’s mënnyivel szaporodnak általok szokott jövedelmeik? mit tëendenek azok a’ boldogtalan hódolók, a’ kik az illy ajándékokbúl ruházzák magokot, ’s ezëkbűl szerëznek otthon [?],^* világot, eledelt? Nézd miként tolódik ezen adományokhoz a’ hordószékeknek sűrű serege! Vonnya maga utánn betegës vagy nehézkës feleségét a’ férje, amaz, kinek fortéllya már ösmeretës, eggy zártt és üres székre mutatván, otthon maradott hitvessének kéri a’ sportulát: az én Gallám úgymond; bocsáss el hamarább! Nem hiszëd? – Galla tëdd ki fejedët az ajtótskánn! – Ne bolygasd; nyugszik. – Nézzük tovább ama szép foglalatosságokot, mëllyek a’ napnak egyéb óráira fel vannak oszva.

Szíves Barátommal, Berkesi Pistával az oskolákot Pestenn elvégezvén, a’ praxisbúl három esztendeig annyit tanúlván, a’ mennyi előmenetelünkre szükséges volt, valamint gyermekségünktűl foggva együtt tanúltunk, együtt laktunk, úgy együtt haza is mentünk olly szándékkal, hogy szolgálatunkot csak a’ Vármegyének ajánlván, gazdaságunkhoz látunk, és barátságunkot falusi magányosságunkban minden kitelhető móddal apolgattyuk. Szülői korán kihalván az édes atyámra bizták nevelését, Anyicska Húgának gondviselésével együtt. Anyicska Maris húgommal, mikor még romolhatatlan leánykák voltak, négy esztendeig tanúltak velünk Pestenn egy szállásonn és egy mestertűl musikát, tánczot, és nyelveket, házigazdánknak és gazdasszonyunknak gondviselése alatt, kik igen tisztességes úri emberek, és szülőinknek szíves baráttyai voltak, csak azon órákot szentelvén az asszonyi munkáknak tanúlására, mellyekben mink karddal bánni és lovagolni tanúltunk. Mihelyt Húgaink az ő leány oskoláikban elegendő előmeneteleket tettek, az anyák azonnal magokhoz vették, hogy őköt a’ gazdaságban és az asszonyi jóságos erkölcsökben gyakorollyák. A’ mit Pestenn tanúltak, el nem felejthették, mert a’ musikában és a’ nyelvekben szülőink is járatosok voltak, kiváltkép pedig Sándi Gábor, ki az atyámnál lakván, úgy szerette őköt, mint saját gyermekeit. Most már Berkesi Majorennis lévén minden commoditásokkal felkészíttve találta házát, mellly a’ miénk mellett állott, és húgával, ki eddig nálunk lakott, belé költözködött. Az öröm, melly hazaérkezésünkkel házunknál fellobbant, ’s mellyet szülőim és Berkesi, mint új gazda, váltólag adott ebédecskékkel és mulatságokkal versengve neveltek, sokáig nem hagytak bennünket magunkhoz térni, és Berkesi érzékeny buzgósággal kérte az atyámot, hogy nyittassa meg ismét udvarainknak és kertyeinknek köz keritéseinn az ajtókot, mellyeket Szülőinek halála utánn az atyám beszögeztetett. Ezen ajtókrúl az atyám felette sokat tartott, és Berkesi’ kérését hallván, olly indúlatos zokogásra fakadt, hogy szinte megijedtünk rajta. Láthatóképen viaskodott a’ jó öreg emberben az öröm és a’ szomorúság, mellyek miatt szóhoz egy darabig nem juthatott: de végre Berkesi megölelvén hevesen, és karszékébe lebocsátkozván, mikor még boldogúltt barátommal új házasok voltunk, úgymond, akkor fiaim új volt közöttünk a’ barátság is. Szülőink jó szomszédok voltak ugyan; eljártak egymáshoz ebédre és mulatságokra, ha illendőképen invitáltattak, kárt egymásnak soha sem tettek, sem bosszúsággal egymást soha sem illették: de ha eggyik a’ másikának valamivel kedveskedet, már ez mindaddig meg nem tudott nyugodni, míg a’ köllcsöönt duplán vissza nem fizette, és ha valamellyek valamiben megszorúlt, készebb volt idegentűl dupla áronn vásárlani, vagy nagy usorára kölcsön venni, mint szomszédgyához folyamodni. Én az okát soha sem nyomoztam, még, ihol! Sándi Sógorom meg nem emlékeztetett arra, hogy mind a’ két öregnek’ szava járása volt egy régi deáknak ama’ tanáccsa: hogy jó barátunkot mindenkor úgy nézzük mint jövendőbéli ellenségünköt. Az illyen maxima szükségképen bizodalmatlanságot okoz: kötve hiszünk vele még a’ komának is: a’ hol pedig egymáshoz való bizodalom nincsen, ott igazi érzékeny szeretet sem lehet. Azt pedig könnyen átláttyátok, hogy szeretet nélkűl a’ barátkozás csak hideg látogatásokbúl, merevény conversatiókbúl, erőltetett mulatságokbúl és üres complementumokbúl vagy hiú contestatiokbúl állhat, mint a’ mostani nagy vilában az etikéttel körülsövényezett társalkodás. Mink gyermekek együtt nevekedvén, szerettük^* egymást mintha testvérek voltunk volna, és így abban az igaz barátságban, mellynél édesebb boldogságot ezen^* életben ki nem gondolhatunk, naponkint nevekedtünk.

I. Az Örömhöz.

II. Laurához.

IV. Inn’ Vizéhez.

V. A’ Zsembes Öreg.

VII. Szabó László halálára.

VIII. Laura’ képéhez.

IX. A’ Szőrszálhasogató.

X. Az Éj.

XXIX. Az igaz Kép.

XXX. Egy Magyar Asszony.

XXXIX. Egy goromba Poétára.

XLII. Bévez. az Ének.

Eggy ártatlan felelet.

A’ Bölcsek’ sorsa. p. 290.

A’ Pedantizmus. p. 289.

III. A’ Barátság.

VI. A’ Szónok.

XI. A’ Frígykötés.

XII. A’ Képzet.

XIII. Sarastro.

XIV. A’ Madarász.

XV. A’ Kar.

XVI. A’ Gyéniusok.

XVII. A’ Szépek a’ 2dik énekre így felelhetnek.

XVIII. Pamina és Papagéno.

XIX. A’ Szegény Leány.

XX. A’ Szerető boldogsága.

XXI. A’ Tavasz.

XXII. A’ Músákhoz.

XXIII. Amor’ bosszúja.

XXIV. Papageno.

XXV. A’ Nefelejts.

XXVI. Dórishoz.

XXVII. Kedvesemhez.

XXVIII. Fillis’ panaszi.

XXXI. Klorishoz.

XXXII. Laurához.

XXXIII. Tánczoló Julim.

XXXIV. A’ véletlen frígykötés.

XXXV. Thirzis és Kloris.

XXXVI. Rozilis és Dámon.

XXXVII. Pamína.

XXXVIII. A’ Rósához.

XL. Czidli.

XLI. Az Álomhoz.

XLIII. Thirzishez.

XLIV. Lilla.

XLV. Czidli Dámonhoz.

XLVI. Thirzis’ sírja felett.

XLVII. Psichéhez.