Huszonhat hétig fáradoztam,
hogy Jutka völgyét megvegyem.
Leányra úgy nem lankadoztam,
mióta szőrzik fanhegyem!
Friss színe úntig megmutatta,
hogy kész megoldni szűz övét,
ʼs aʼ klastorom hogy nem kutatta
még férjfi vessző méhtövét!
Nevelte szent társalkodása
szívemben ezt aʼ véleményt,
mert életének ülfolyása
megérdemlette aʼ teményt;
Nevelték annyi exapátzák,
kik bár szemesek voltanak,
völgyökre nézve mint anyátzák
sok szűzzel újjat vontanak!
Jutkának ajtatos fokátúl,
hol férjfi még nem dúlhatott,
vesszőm hölkölve friss farátúl,
százszorta többet várhatott.
De ah hogy egyszer megnyitotta
szent börtönyének ajtaját,
melly álnokúl meg tsúfította
reménnyeimnek hajnalát!
Ötvenhat fontos rézmozsárba,
be nem vész úgy aʼ borstörő
mint eʼ kitátott szenny motsárba
besüllyed eggy nagy nőtömő!
Zsatskómmal együtt benne úsztam,
ʼs nem érezhettem fenekét,
mert fannpoklával eggyütt nyúztam,
partyához érő alfelét!
Te! kit Venusnak oskolája
titkába még nem iktatott,
szegény ötsémnek bús példája,
hallyad, mi jóra oktatott:
ne nyúlly azokhoz, kik ballyokban
szent olvasókot hordanak,
ʼs azonban éhező lyukokban
nagy bársony fasszal szántanak!!!