Szakadnak már aʼ fellëgek,
derűlnek az egek;
gyöngyöznek aʼ tar fűzësëk,
zöldűlnek aʼ hëgyek.
Zsibongnak aʼ kis tollasok
aʼ nyirkos ágakonn,
szökdösnek aʼ sok állatok
aʼ hantos dombokonn.
Aʼ téli sírnak méllyibűl
aʼ föld kiköltözik,
ʼs új lelket vévén nedvibűl,
friss színbe öltözik.
Illyenkor volt, hogy tégëdët
először láttalak,
ʼs mëgnyervén, Laura! szívedët
hő csókra birtalak.
Érëzvén igy, hogy mëg nem vetsz
fëlújjúlt mindënëm!
és áh! azóta, hogy szeretsz,
mëlly boldog életëm!
Jer hát, o Laura! üllyük mëg
frigyünknek ünnepét,
ʼs ëgy csókod által újjítsd mëg
szërëncsémʼ kezdetét.
Ha véled édës kedveit
szívemnek tölthetëm,
ezër világnak kincseit
örömmel mëgvetëm.