Legszëbb korában hát csak elaszhatott
híres Biharnak drága tenyészete!
Elköltözött az alkotónak
szent kebelébe Szabó barátunk!
Sűrű könyek köztt képzëlëm úntalan, Csëndës
mikint ohajtá: hogy remëgő kezét
búcsúzva még ëgyszër tëhesse
holta előtt szomorú kezünkbe. szeretëtt
De börtönyinknek durva rekesszei,
mëllyek szëgénytűl elkülönöztenek
ah! mëg nem engedték, hogy omló nem engedék mëg, hogy halandó
karjainak jeleit vëhessük.
Tornyos Lienznek kőfalas udvara,
hol hárman ëggyütt aʼ komor éjszakát véle
reménnyel buzdító beszédnek áltató
váltogatási között elültük, elültem, kiültem,
benned szögeztem visszölelési köztt
lassú halállal tellyes ajakira
végcsókomot! Még élt tëbenned
énnekëm! alkonyodó barátom.
Nem látta többé várasodonn kivűl
orczáit értëk csüggedëző szëmem.
Csak bús nyögése tűnt be hozzám
zárhelyeʼ részeibűl koronkint.
Kapcsold Bacsányink! hű zokogásidot Ti, kik rekeszben nyögtök az Inn fëlëtt,
könyhúllajtásimʼ férjfi folyásihoz! küldgyétëk égnek hő zokogástokot!
sirassuk ëggyütt, kit köz okbúl
mënnyei szíve miatt szerettünk.
ʼS ha majd az enyhűltt sorsʼ könyörűlete
mëgnyittya ëgyszër vasrudas ajtait
szűk tömlöczinknek, hogy hazánkba
hempëlyëdő vizekënn lefollyunk;
mënnyünk el ëggyütt szent maradékihoz,
ʼs öntsük ki sírjánn tiszta dicsiretit,
könyzáporinkkal mëgjegyezvén
hantföldelét elaludtt öcsénknek.
Ő majd lebëgvén arczolatink között,
nedves szëmünköt nyögve törülgeti,
ʼs érëtte sínlő szíveinkët
bel nyugodalmaival mëgáldgya. mënnyei csendgyeivel
De tik, Tirolnak jámbor öregjei!
eʼ néki szentëltt földre ne lépjetëk,
hanem, ha méltó tisztelettel
mint örökös siralomʼ helyére.
Az nyugszik ebben, kit tudománnyai
nagynak, nëmësnek szíve, szerelmei
szelídnek, ah! boldogtalannak,
tëtt ëgyedűl az agyas szërëncse.