I. Beszéd. Az embëri nemzëtnek lakóhelyérűl.
Laura! të vagy hozzám legigazb eʼ csalfa világonn!
csak të vagy, aʼ ki ravasz csürhékkel tiszta szavamnak
helytelen értelmet mindeddig akarva nem adtál;
Csak të vagy, aʼ ki egész lelkëmnek méllyibe hatván,
képezetimʼ fonalát ajakimbúl szinte kilátod.
Mënnyiszër értekëzénk nyíltt szívvel az embëri nemzetʼ
boldogságairúl? ʼs örvendő dalnak eredtél,
háládatos szëmekët vetvén mënnybéli atyánkhoz;
mënnyiszër értekëzénk ëggyütt bal sorsai végëtt?
ʼs könyves ohajtással követéd méltatlan esésit.
Nemde tëhát lelkëd most is legjobban eléri
gondolatimʼ czéllyát, mikor eʼ nemzetnek ügyérűl
majd szomorú dallal, majd örvendëzve beszéllek?
Földi lakásárúl kezdgyük mëgitélni nëmünknek
embërügyét, mëlly bátor ugyan maga nem bir erővel,
ʼs aʼ csuda Mindënhëz képest morzsányi teremtmény,
helyt foglal mégis táméntalan égi tekék köztt,
mëllyek ezen Mindënt által mëhetetlen egésznek
mint töredéki tëszik, ʼs valamint ezëk, ő is azonképp
ëgy kézbűl vesz erőt, mëlly számtalan állatot éltet!
Jöjsze hevűltt kebelëmbe tëhát, oh drága barátném!
ʼs nézd velem, ammeddig szëmeink érhetnek az égben
mestëri kézzel emeltt palotáját édes atyánknak!
Nincsenek olly szavaink, mëllyek megfejteni tudnák
számát, értékét, vagy akármëllyféle adattyát
aʼ nagy ürességben ragyogó mennybéli tekéknek.
ʼS aʼ ki az illy tengërnek ered lehetetlen eszével,
nem lelvén fenekët, sem túl partokra nem érvén,
Semmi egyébb erkölcsi haszont nem várhat ez útonn,
csak hogy az ámúlás habozó méllyébe lesüllyed,
ʼs önn-alacsony voltát rettegve keríttik előtte
nálluk amott inkább, mint fénylik előtte napunknak
temploma, hol különös karját országlani rajtunk
elmefutás nélkűl érezzük az isteni észnek.
Eʼ ragyogó tüztűl vësz nyilván földi lakásunk
fényt és dajkáló melegët, mëlly benne hunyorgó
mestëri gépelyeit gyönyörű termésre segíti.
Ámde, mikint aʼ többi világ, úgyszinte napunk is
partya körűl forgó tetemës szolgáival ëggyütt,
ëggy eleven mënnybéli erőʼ segedelmei nélkűl
semmibe vissza rohan, ʼs amaz alkotmányi seregnek,
mëllyet most dajkál, nem küldhet sëmmi tenyészést.
Ëggy az erő, mëlly oldaliban dúzs érczëkët alkot
aʼ magos ormoknak; mëlly fëlsërdíti tövébűl
aʼ növötényt; mëlly állhatatos törvényre szoríttya
aʼ homorú égben czirkáló csillagokʼ úttyát;
mëlly baromállatokot követetlen mestëri műkre
ösztönöz, és az okosságnak főbb díszei által
aʼ sükeres jónak nyomozásira készti az embërt.
Mint mikor aʼ munkás indító rúdgyai által
aʼ kerekes gépelyt eleven mozgásra hevítvén,
aʼ kötelënn függő kövekët fëlvonnya magához;
Aʼ mozgó szërnek valamënnyi darabja kezébűl
kölcsönöz arra erőt, hogy tisztét végbe vihesse.
Ëggy az erő itt is, mëlly aʼ mozdúlatot űzi,
ʼs bátor az eszköznek valamënnyi kögére kiterjed,
mindënikét alkalmi szërint tisztére segítvén,
ő maga még is igaz részëkre nem oszlik azokban;
Mert csak eszünkʼ példája szërint aʼ testi egésznek
kénytelen illyes erőt kőltött darabokra tagolni;
sőt ha talán valamëlly gyarlóbb kerekëcske kiromlik
társaiʼ rëndébűl, mozdító lelke legottan
visszavonúl ahhonnan eredt, az előbbeni kézbe.
Úgy mënnybéli atyánk, mintëgy szërszámra kiönti
bő erejét, palotájának sokféle szërére,
mindënikét alkalmi szërint másféle szabású
gépelyi munkáknak készítésére szorítván,
vagy nëmësebb műknek választására vezetvén.
Romlik ugyan sok ezër gyarló kerekëcske naponkint
eʼ csuda eszközben, ʼs az erő, mëlly él vala bennëk,
visszavonúl ismét aʼ mënnyei mestërʼ ölébe;
ámde mëg annyi ezër szërszám terëm újra helyëttëk
és az egész szërnek mozgása nem állhat el addig,
méglen az istentűl kiszabott czéllyára nem érend.
Oh! ne keress hát angyalokot, jó Laura! szülőnknek,
aʼ gyarló földnek kebelében! Gyënge agyagbúl
képzék eʼ talabor testët mënnybéli erővel
aʼ levegő, aʼ gyántatüzek ʼs aʼ tengëri nedvek,
ʼs még most is képzik, romlékony részeit innen
isszonyatos viadallal ezër darabokra szakasztván,
ʼs más helyekënn mëg kellemetës formákba rekesztvén.
Nézzed amott aʼ rëttenetës habozásra felindúltt
ʼs fellegëkig dagadó tengërt! Zuhogással emel ki
sarkaibúl ëgy régi hëgyet, ʼs hempëlygve kiomlik
aʼ bátran nevető laposokʼ zsëllérire; honnan
szomjadozó ereit földünknek tiszta folyókkal
tömvén, oldaliban romlékony bótokat alkot.
Itt az erős égnek riadó fuvatagja bëhatván
gömbölyegünknek üres gyomrába, fëlélteti zúgó
szárnyaival tüzeit, ʼs ropogó ingásra hevítvén
aʼ talposzlopokot, nyíltt méllységëkbe ledúllya
ëgy kies országnak részét ʼs bëboríttya vizekkel.
Mëgmëg amott aʼ bérczëk alatt tömlöczbe rekesztëtt
gyántatüzek, mëlly háborodott mérëggel ütik ki
ëgy hegynek tetejét! Csattogva lövődnek ezërnyi aʼ szirtekʼ
kődarabok tátott agyarábúl; zúgva rohannak
pusztúltt oldalirúl térjére az úri mezőknek
aʼ tüzes érczpatakok; szörnyű hamufellegëk esnek
aʼ heves égéstűl kiaszott mértföldnyi tavakra,
ʼs partyaikonn az aludtt salakokbúl bérczek ocsódnak.
Változik aʼ földnek legkissebb része naponkint,
ʼs ammint pontya körűl, vagy egész esztendei úttyánn
napja körűl forog, úgy homorú orczája is újjúl
szüntelen avvagy avúl eleven zsëllérivel ëggyütt;
és mink angyalokot lellyünk ezën omlani termëtt
gömbölyegënn, kik az állhatatos forgásnak emésztő
súllyaitúl szabadok lëgyënek? Töredékëny agyagbúl
származtunk mink is, valamint más földi teremtmény;
változik erkölcsünk, kiavúlnak régi szokásink,
forganak elméink, forrnak tudományi gyanúink,
sínlenek ösztöneink, elenyésznek régi barátink,
ʼs ëgy rövid élet alatt korainknak drága nyomával gyönge nyomában
nyúgodalom nélkűl czéllyára fut emberi sorsunk.
Mint aʼ gyënge virág aʼ napnak déli hevében
lassan hërvadván, szomorú sírjára legörnyed;
úgy nëmës érzésinkʼ gyarló szërszámi törődvén,
hajdani kedvünkkel lassankint mink is avúlunk;
még aʼ néma halál csëndës lépéssel ölünkbe
férkëzik, és fonalát éltünknek félbe szakasztván,
ëgy hideg ároknak szomorú karjába lefektet. keblébe
Ámde lakik bennünk ëggy ollyas lelki tëhetség,
aʼ testetlen erő, mëlly több részekre nem oszlik,
mint mikor aʼ feslő testëk romlásnak erednek,
ʼs mëlly az örökségnek bármëlly forgásai által
sëm tëhetős voltát nem veszti, sëm el nem enyészik.
Dűllyenek ámbátor kiszabott sírjokba halandó
eszközi! lelki valónk aʼ ritkább jámborokʼ úttyánn
öszveszëdëtt tudománnyaival, ʼs erkölcsei által
szërzëtt érdemivel, mintëgy diadalmas örömre
visszarepűl köz atyánkʼ kebelébe, hol égi jutalmát
tetteinek bő karjaibúl vígadva vëendi.
Laura! örűlly! aʼ testi halál nem sérti valónkot,
ʼs embërügyünk az örök nyugovásban nem leli czéllyát.
Múllyon el ámbátor töredékëny földi lakásunk
aʼ ragyogó nappal; veterëdgyën el aʼ magos égnek
kellemës öble; sëtét zavarokba rohannyanak ismét
csillagi; vállyon örök hamuvá valamënnyi teremtmény;
fënnmaradunk! ʼs az irígy bosszúnak fellegig érő
habjai köztt búval fëldajkáltt tiszta szerelmünk,
mëlly ezën életben, mint aʼ gyámoltalan oltvány
durva szelekʼ vvszedelmi között, ingadva virágzott,
ott az örökségnek honnyában, csëndës örömmel
állhatatosb gyökeret vervén, mëghozza gyümölcsét.
II. Beszéd. Az embëri nemzetnek zsëllértársairúl.
Aʼ talabor földnek kerekét sokféle teremtés
lakja; kövek, növötényi szërëk, barom állatok élnek,
vagy legalább ëggyütt gyarapodnak az embëri nëmmel
eʼ csuda hajléknak majdnem valamënnyi szakasszánn;
ʼs mindenik alkotmány valamint szërszámira nézve
már kevesebb, már több lépéssel az embëri testnek
gépelyihëz közelít, úgy élelmére nemünknek
ʼs mestëri elménknek bizonyos segedelmire szolgál.
Nem mese az, Laurám! aʼ mit sok hajdani bölcsek
írtak az embërrűl, mint földgomolyunknak urárúl
eʼ remëk alkotmányt az egész földbéli teremtésʼ
tisztëletës koronájának bámúlva nevezvén;
elmés képek ezëk, mëllyekbűl embërügyünköt
aʼ gyakoratlan eszek mintëggy érëzve kilássák.
Szinte mikint aʼ drága kövek, vagy az állati nyájak,
úgy az iszapʼ nedvébe szorúltt morzsányi homokszëm
bír bizonyos czélú formával, ʼs léte azonképp,
mint más állatoké, fontos rész aʼ nagy egészben.
Nézd! az ezüst ʼs aʼ fínom arany mëlly messze kivonnya
drága hazájábúl aʼ gazdagságra sovárgó
kalmárt; ʼs mënnyi szokást, erkölcsöt, várasi rëndët,
mestëri műdarabot, tudományt hajt vissza hajójánn,
ʼs mëlly sükeres frígyët szërëz aʼ sokféle vidék köztt,
mëllyekët aʼ tengër szélës habjával elosztott!
Majdnem az ëgy vaskő, valamint mindënbe bëhatván,
aʼ vizet, aʼ plántát, aʼ barmot, az embëri testët,
sőt az egész földet kormányzó mágnëserővel
aʼ tagfejtëgető rohadástúl védeni látszik,
úgy az ekék, ʼs aʼ földmüvelésʼ több eszközi által
aʼ szilaj erdőknek különös barlangira osztott
népekët embërségnevelő frígyekre vezette.
Nézd! az agyag ʼs aʼ morzsahomok, több sziklakövekkel
mënnyi nëmës módot mutogatnak az embëri észnek,
hogy barlangja helyëtt magosabb czéllyára vezérlő
városokot, vagy szép érzékënységre hevítő
művekët építvén, kiesebb életnek eredgyën,
ʼs végre az égnek erős italátúl mëgveteredvén,
mëlly gyönyörű plántát ʼs termékëny fákot emelnek
pázsitos öblökbűl táplálására nëmünknek!
Aʼ növötény már szëmbetünőbb módokkal apollya,
ʼs plántanövésével nyilvábban képzi az embërt
műhbe takartt magbúl első zsëngéje kiütvén,
ëgy bizonyos kor alatt fëlnő, ʼs mosolyogva virágzik.
Kelyhe virágjának Salamonʼ pompáit ezernyi
díszekkel haladó nyoszolyát ábrázol; az ebbűl
fëlfakadó szálak gyarapíttyák gyënge porokkal,
plántanëmét, eredő szülemennyinek új magot adván.
Majd azutánn, ha gyümölcse lehúll, mëgfosztva sokáig
dajkáltt magzatitúl, levelét is utánnok ereszté,
ʼs végre az őszi derekʼ súllyátúl öszve omolván,
morzsakevés erejét aʼ természetnek ölébe,
honnan eredt, homorú köszönettel vissza lehelli.
Mintha ezër földnek készítene plántatenyészést,
annyi virágokkal tündöklik gyënge tavaszkor
aʼ dúzs Természet; sok ezëkbűl sírba hanyatlik
vártt foganat nélkűl; ëgykét bimbócska mëgérvén
aʼ bal üdőkʼ veszëdelmi között hoz ritka gyümölcsöt.
Mënnyivel állhatatosb, óh Laurám! embëri sorsunk
aʼ rövid élet utánn kihaló növöténynek ügyénél?
Plánta gyanánt fakad aʼ csöcsömős; gyökerekre verődik
aʼ tapogó gyermëk; sërdűl aʼ fürge nevendék.
Plánta gyanánt nyílik, ʼs levelënkint fejti virágját
aʼ nevető ifiú, még aʼ friss férjfi gyümölcsit
érleli ʼs aʼ remegő vénség hërvadva enyészik.
Terjedtt szárnyaival siet aʼ munkánkra tekénknek
sok veszëdelmi közé, még élte virágzik, az embër.
Mënnyi reményëkkel duzzad friss szíve naponkint?
Mënnyi erőt érëz gyors pállyafutásra magában?
Szűk az egész földszín buzgó szándékira; súgár
ágait aʼ levegőʼ bóttyáig látszik emelni.
Űzi szërëncséjét még ott is, honnan előtte
számtalanokra veszély, vagy fontos károk eredtek.
Legnehezebb akadállyainál még kedve megújjúl,
ʼs mintha világában maradandó volna lakása,
vágyakozik, fárad, ʼs ëggyik czéllyához elérvén
új nyomozásnak ered; mëllybűl mëg többre ocsódik.
Nincsenek olly bérczëk, mellyekre verődni ne merne,
ʼs minthogy ezër viadalmaibann tud bízni magához,
győzedelëm nélkűl ritkán tér vissza belőllök;
mert örökös szeretője az ép ifiúi virágnak,
ʼs minden ëgyéb korhoz hidegebb aʼ furcsa szërëncse.
Így csalogat minkët majdnem bűbájos erővel
aʼ rövid életnek munkákkal tellyes ölébe tövisekkel töltt mezejére
aʼ nagy Természet, még ëgy kis fűszërës ágyban,
mëllybe vetëtt, mëghozzuk amaʼ sokféle gyümölcsöt,
mëllyek czéllya szërint az Egészʼ hasznára tenyésznek.
Majd azutánn elhágy; fele szándékinknak enyészik;
hërvadozik kedvünk; elapadnak régi reményink;
tikkad erőnk; és eszközeink romlásnak eredvén,
szëndërëdő növötényke gyanánt sírunkba hanyatlunk.
Szinte azon fűnek, mëlly sorsát képzi nëmünknek ábrázollya ügyünköt
belső gépelye is közelítget az embëri testhëz.
Aʼ gyökerek rostot, töve szívet, szála gerinczët,
csővei szűerekët, vért nedvei, zártt rügye tejjel
duzmadozó emlőt, tagokot képeznek az ágak.
Innen esik, hogy czikkelyeit hamar ëgybecsatolván
szomszéd szërszámú voltával az állati testnek
aʼ lelkës seregët nevelő falatokkal apollya. (eledellel)
Sőt mivel ártatlan természete sëmmi teremtést
nem rabol, ellenben sanyarú rablóinak óvó
harczolatok nélkűl értékét fogytig elosztván;
még azon embërëk is, kik tejjel ʼs plántaszërëkkel
nyújtják életëkët, sokkal këgyesebbek azoknál,
kik ragadó vad marha gyanánt aʼ húsra esëngnek.
Aʼ mi jelësb! aʼ plántaszërëk testëkbe bëszíván
aʼ ragyogó fénnyel levëgőnkbűl még az emésztő
mérgëkët is, különözni tudó szërszámaik által
állati testünköt nevelő nyirkokra kiszűrik,
ʼs hogyha talán tövökönn mëgkíméltetnek az őszi
köz veszëdelmig; amaʼ tagokot, mëllyekkel az élet
nyújtatik aʼ lelkës seregëkben, vissza eresztik
aʼ kiaszott földek szomjú tetejére, hogy enyves
trágya gyanánt szaporább termékënységre segítsék.
Nincsenek, óh Laurám! gyomrában földi tekénknek
vagy talabor színénn olly alkotmányi szërëcskék,
mëllyek az embërnek formáját, hogyha nem első
látással bizonyos, legalább zavarokba borított
árnyékképekben ne iparkodnának elérni,
úgymint legnemësebb képét aʼ földi világnak.
Nincsenek olly alacsony csúszók vagy gyáva porocskák,
mëllyek az embëri észt bizonyos hasznokkal apolni
ʼs mënnyei czéllyához közelebb vonogatni ne tudnák.
Mink nem láttyuk ugyan rövid élű testi szëmünkkel,
és csak az értelmes példákbúl bízva gyaníttyuk,
ám de az isteni szëm, mëlly méllységëkbe bë hathat,
tudgya, hogy aʼ morzsányi jegek ʼs aʼ rájok akasztott
hópihëk aʼ hidegebb égben repdësve terëmvén,
mintëggy öszve zavartt árnyékban plántanövését
képzik az embërnek, még műhbe rekesztve tenyészik;
ʼs bátor az illy jéggyöngyökʼ egész természeti hasznát
még tán nem tudgyuk, jön üdő, mëlly végre az elmét
több nyomozások utánn ösmérettyëkre vezesse,
óh! ha vezér karomonn bë akarsz még, drága barátném!
aʼ talabor földnek környékénn mozgani termëtt
állati nyájaknak pözsögő országiba hatni,
mënnyi csudát láthatsz, mëllyek szintannyi szavakkal
mënnyei sorsunknak koronás díszére mutatnak.
Aʼ legutóbbik ügyű férëgnek teste hasonlít
embëri formánkhoz, legalább fö részire nézve.
Van feje, mëlly az egészt czéllyára vezérleni látszik;
szája, vagy aʼ mi ezën nyílásnak tisztyeit űzi;
van szëme; és ha ëgyéb külső szërszámra talántán
nincs helye szűk testénn, avvagy szüksége kirëndëltt
művire, érdëklő szarvakkal végzi az érzést.
Lábait aʼ halnak módatlan farkba rekedni
láttyuk, ʼs karja helyëtt szárnyékevezőivel úszni
aʼ vizekënn; de mihelyt aʼ száraz partra kimászhat,
két terepës kezeit, dagadó emlőivel ëggyütt,
szinte közelgetvén formánkhoz, fejteni kezdi.
Sőt már lábakot is húzgál aʼ tengëri medve,
mászó teste utánn, noha még ëggy hártya öt újját,
mint aʼ vízbebukó madaraknál, összeakasztya.
Így közelít hozzánk, hatalán aʼ tiszta egekbűl
földi lakásunkhoz levonúl aʼ gyënge madárnëm;
ʼs aʼ denevér már gyermëkeit szoptattya; nëmének
tolla helyëtt tetemit vékony hártyába rekeszti,
ʼs csontyainak belső épűlete, aʼ madaraktúl
távozván, dërëkát testünknek kezdi követni.
Aʼ földönn lakozó négylábú állati formák
aʼ legutóbb képű barmoktúl kezdve az orczás
majmokig, eʼ fëlemeltt példához szinte nëmënkint
szëmbetűnőbb közelítéssel járúlnak eladdig,
hogy még legnëmësebb érzésit is osztani kezdgyék,
ʼs aʼ majomembër egész állattyát képzeni tessën.
Mint mikor aʼ völgyeltt tükrök sima öbleik által
mëgtörik aʼ képet ʼs darabonkint messze hagyíttyák,
vagy mikor aʼ zomokabb üvegëk több színre szakasztyák
aʼ ragyogó súgárt, mëlly tán dërëkokba ütődik;
úgy az egész földnek pöszögö zsëlléri magokban
mëgtörik aʼ formát ʼs különös nëmeikre fëlosztyák,
mëlly fejedelmëktűl kiragyog, mint példa rëájok.
Hogyha nem ez, mi vezette ëgyébb aʼ bölcsekët arra,
hogy szabad elmével visgálván díszes ügyünköt,
aʼ tëhetős embërt kisdedke világnak itéllyék?
Szinte azon seregëk, mëllyek darabokra felosztott Aʼ lelkës
formánkot viselik, csak azért is látszanak élni
ʼs mestëri műveikët nyilván gyakorolni közöttünk,
hogy lelkünknek egész erejét, mint isteni szikrák,
példahevítéssel fontos munkákra kifejtvén,
mënnyei gazdánktúl kiszabott czéllyára segítsék.
Itt az egészségës ház nélkűl puszta ligetben
andalodó embër mëglátván aʼ madaraknak
fészkeit, aʼ vizekënn mintëgy polgári csoportban
élő hódoknak több osztályokra fëlépűltt
erkeit; elsőben födeles szëkrényëkët alkot;
majd azutánn több társaival zártt házat emelvén,
bátrabb nyúgodalom végëtt köz helyre vonódik,
ʼs végre magos tornyú palotát, és várakot épít.
Ott aʼ préda utánn seregënkint szërte bolyongó
állatokot tart szikla közé bújdosva kerűlvén,
majd ha talán aʼ tollasokot nyársforma orommal,
mint szálló nyilakot, hadi zsákmánnyokra rohanni,
aʼ sziszëgő kígyót kimeredtt fúllánkkal udúját
védeni, ʼs aʼ majmokʼ seregét otromba botokkal
aʼ tűznél aluvó Feketékre kiszállani láttya,
mérgës fegyverëkët készít, mëllyekkel emésztő
prédálásnak ered, dühös ellenségeit űzi,
nemzetëkët hódít, mëllyekbűl végre temérdëk,
ʼs várasi díszëkkel ragyogó birodalmak ocsódnak.
Mëgmëg amott aʼ fürge halat szárnyával evezni,
ʼs aʼ vizekët csónok testével szántani látván,
ëggy odoros tölgybűl férczëltt karcsúcska dereglyénn
aʼ habozó tengërnek ered rëttëgve, hogy éhës
gyermëkinek halakot fogjon, vagy az árva szigetnek
vadfias erdeiben prédáját lesbe kerítse;
végre az ál vizekënn iszonyú hajlékot emelvén,
ʼs árbocz tornyainak szélzáró szárnyakot adván
kincsëkkel terhës palotáját útnak ereszté
ʼs ëggy idegën partnak, még portékáit eladgya
drágább eszközökért, népével frígyëkët ütvén,
ostoba sorsábúl nëmësebb életre kigázol.
Így közelít hozzá ëggyënkint mindënik állat,
mestëri ösztöninek kincsét elejébe terítvén.
Ő neki ellenben nevet ád, mëlly állati voltát
mëgkülönözze, jelësb mestërségére mutatván,
ʼs mëllyel majd, ha talán munkáit akarja követni,
elmerekesszében szolgálattyára idézze.
Boldog, hogyha velëk, ʼs természetës ösztöneikbűl
vontt tudománnyával szomorú kárára nem élend,
ʼs törzsökatyánkʼ példája szërint nem nyújtya ki karját
aʼ tiltott fához, hogy mëgkóstollya gyümölcsét.
III. Beszéd. Az embëri nemzetnek külömbségérűl aʼ táplaösztönre nézve.
Hogyha tëhát formánk úgy fénylik földi tekénknek
alkotmányi között, mint fő példájok; az embërt
ëggy csuda tündérnek sorsára emellyükë, Laurám!
mëllyben mindën erő, mëlly annyi szërëkre feloszlik,
öszve torolva lëgyen? Vagy tán lealázzukë inkább
aʼ szomorú baromállapotig félisteni voltát?
Ámde ha testünkben tellyes hivatallyait űzné
aʼ pözsögő barmokba szorúltt sokféle tëhetség;
volnaë pillantás, mëllyben mint embëri lelkëk,
ëggy szabadabb mozgást vagy eszes műt végbe vihetnénk?
Vagy mëllyben magokot sok erőink fël ne rabolnák?
És ha viszont csak az oktalanabb ösztönre teremté
gépelyeinket örök szerzőnk; mi vezette nëmünköt
arra: hogy elhagyván kiszabott természeti czéllyát,
állati sorsábúl nëmësebb életre kitörjön?
Láttyukë aʼ hangák hogy üdővel rózsatövekké
vállyanak? aʼ csevëgő seregélyëk büszke sasokká?
vagy hogy az embërhëz közelítő majmok, az észnek
ʼs aʼ nëmës érzésnek szabad országába bëhatván,
ëgybe tolódnának köz boldogságnak okáért?
Óh! ne botorkállyunk mink eʼ két részre, barátném!
ʼs hogy ne talán vagy képtelenebb ormokra emellyük,
vagy barom inségnek rab méllyire mëg ne alázzuk
embëri sorsunkot; gyökerét csak lelki erőnkben,
mëllyet az isteni ész különös formánkba rekesztëtt,
ʼs nem rögös útfelekënn szabadon gyanakodva, keressük.
Aʼ mire fëljuthat bármëllyik földi teremtés,
arra tëhetségët vëtt is mënnybéli atyánktúl;
és ha ügyünk magosabb sorsánál mindën ëgyébnek,
aʼ mit gömbölyegünkʼ környékénn termeni látunk,
ennek okát önnön vagyonúnkban megleli elménk.
Már aʼ legtëhetősb ösztönt, mëlly szinte dühökkel
készteti földünknek sok ëgyéb zsëlléreit arra,
hogy magokot kiszabott táplálékokkal apollyák,
embëri testünkben nëmësebb mértékre szorítva,
ʼs józan eszünkʼ vezetése alá rëndëlve talállyuk.
Aʼ kövek és érczëk salakos gyomrába reszketve
aʼ nevelő földnek, valamint amaz állati magzat,
mëlly mozogás nélkűl még méhbe takarva tenyészik,
sëmmi ëgyéb hivatalt nem visznek végbe, hanem hogy
nyirkait annyoknak zomokabb testyëkbe bëszíván,
szüntelen aʼ nékik kiszabott táplákra
* szüntelen aʼ nékik kiszabott táplá<léko>kra [A nékik a sor végére beszúrva.]
esengnek.
Aʼ nötövény kiocsódik ugyan termékëny anyánkbúl,
ʼs színe fëlëtt szabadabb lebëgéssel hajtya virágját;
ámde szopó csöcsömeske gyanánt még dajka öléhëz
kúcsolgattya magát, gyökerét mëllyéhez akasztván;
ʼs minthogy majd csupa száj, gyëngéded csővei által
aʼ tejet állhatatos szívással vonnya magába.
Aʼ lehës állatnál aʼ szájt formállya először
mindën ëgyéb szërszámi előtt ʼs aʼ táplacsatornát
aʼ csuda természet; csak hogy többféle szabással.
Sok
*<Több> Sok
csigapáráknak szájok még plántagyökérkint
testyëk alatt fekszik; legalább ëggy földlap
* ëggy<féle> földlap [A földlap a sor végére beszúrva.]
arányban
aʼ buta férgëknél valamint aʼ többi baromnál
aʼ gyomorʼ eszközivel; magosabban még is azoknál,
mëllyekët aʼ nëmësebb érzésëk az embëri képnek
állati díszeihëz lassankint kezdnek emelni.
Hőtelenebb vérű ʼs idomatlan testdarab aʼ hal,
mëllynek képtelenebb nyílása előre kidülled,
ʼs nagy feje nyak nélkűl törzsökdërëkához akasztva,
ëggy feküvő hosszat formál aʼ többi tagokkal.
Aʼ madarak szabadabb forgású nyakra fëlormoltt
kis fejëkët fëntebb viselik ʼs aʼ táplacsatorna
torkoktúl lefelé már tágas szögletëkët kezd
képzeni aʼ földnek színével, mëllyhez azonban
szërtelenebb tátásra csináltt és messze kinyúló
csontajakokʼ hëgye meg lekonyúl, mint dajkahelyëkhëz.
Csúcsos agyar ʼs földszint feküvő torok, aʼ mi leginkább
aʼ ragadó farkast, vagy ëgyéb friss vérre sovárgó
társait aʼ këgyesebb nëmtűl különíteni szokta.
Aʼ füvekënn legelő nyílás aʼ dolgos ökörnél
már kerekebb; nyakokot büszkén emelíteni kezdik
aʼ tüzes erkölcsű paripák; aʼ földre nem ér le
kis feje aʼ hozzánk közelítő bölcs elefántnak,
mëlly remëk ormával viszi fel szájához az étkët;
ʼs aʼ vélünk jelësebb érzésire nézve határos
erdei embërnél, mëlly orczaszëmérmëkët érëz,
kézzel ëszik, s több tëtteivel majmozza nëmünköt,
aʼ szájʼ képe alá lassankint hátra vonódik.
Aʼ fëlemeltt embër nem fekvő táplacsatorna,
mint aʼ kába halak; nem formál torka, fölével
aʼ nevelő földnek, valamint aʼ fürge madárban,
hajlott szögletëkët; nem nyúlik előre fejébűl
szája, mikint aʼ farkasoké; nem csügg le nyakárúl
szép feje, mint az egyéb, fűnn élő páraseregnél.
Aʼ gyomorʼ eszközeit mélyebb tájába rekeszté
állati részünket, rügyező tetejébe viszontag
*<emberi testünknek> állati részünknek, rügyező tetejébe viszontag [Az állati részünknek szószerkezet a sor végére beszúrva.]
aʼ csöcsömős növötényeknek, mënnybéli teremtőnk,
aʼ nëmësebb tagokot magosabb mellyünkbe szorítvánn,
hogy ne talán aʼ hast legfőbb czélunknak itéllyük,
mëllynek az állatok is, csak mint tisztyëkre segítő
nëmtelen eszköznek kevesebb zsákmányokot adnak,
mint aʼ plántaszërëk, vagy kincse az érczës erëknëk
*mint aʼ plántaszërëk, vagy <dúzs ereikben az érczëk; az érczëk> kincse az érczës erëknëk
mert ezëk aʼ nevelő nyirkot minduntalanʼ isszák. mëllyek az életadó
Mëgrakván sok ëgyéb elevent többféle gyomorral,
nékünk ëggyet adott; bëlapúltt ajakinkot az észnek
homlokszéke alá szëmeinkʼ kristályival ëggyütt
úgy, mint aʼ szagolásʼ szërszámit, hátra helyëzte;
ʼs ínycsontunkʼ erejét, mëlly aʼ hëgyës állatagyarban,
rëttenetes, këgyesen mëggyëngítëtte; s az ízlést harapással emészt, mértékre szorítván,
nem bizonyos táplákʼ kívánására csatolta, gyomrunk ösztöneit ʼs ízlésünk [...]* [Az utolsó szó olvashatatlan.]
módokot engedvén, hogy akár aʼ páraseregbűl
ételëkët válasszon, akár aʼ plánta világbúl;
mert az örök szërző nem akarta, hogy illy remëk állat
vagy testbontogató fegyvert aʼ barmos agyarban
avvagy okot szűk étke miatt aʼ harczra találván,
mészár marha gyanánt dühödő ragadásnak eredgyën.
Végre szoros szánknak tisztyét két részre szakasztá,
titkos erőt öntvén nyelvünkbe az embëri szóra,
mëllyel gondolatit társába eresztheti elménk;
ʼs még sok ezër csúszó, pözsögő vagy vízi teremtmény
szótalan, aʼ szálló népnek csak torka dalolhat,
ʼs fël nem czikkelyezëtt hangokkal az állati nyájak
néhány ösztönököt nyilvábban közleni szokták;
addig az embëri száj, valamint aʼ testi rekesznek
étkekët, úgy nëmësebb táplát készítget az észnek.
Mint aʼ domborodó bérczëk, hogy szomjokot oltsák,
kedves italka gyanánt vëszik aʼ mértékletes essőt,
ʼs aʼ gyakorabb vizeket torkos völgyeknek eresztik,
mëllyek az égi folyókʼ szakadásit fogytig elisszák;
úgy aʼ táplahozó földnek csak gyënge gyümölcsit
ʼs kellemetësb falatit választya magának az embër,
mindën ëgyéb eledelt alacsonyb zsëllérinek adván,
mëllyek, még hevesebb éhhel fëlemésztgetik ëgymást,
romlott voltokbúl új táplát: szoktak emelni.
Nem hivatallya nëmës népünknek, drága barátném!
hogy veszëdelmével tündöklő érczëkët ásván,
vagy keserű művel sok birtokot öszve szërëzvén,
józan öröm nélkűl szugolyokba rekessze vagyonnyát,
ʼs mint az aranygyapjúʼ küszöbét aʼ hajdani tündér
gondgyainak habozási között őrözze halálig;
vagy hogy kincseinek gyönyörű árjába merűlvén,
állati ösztöneit mint legfőbb czéllyait űzze,
ʼs méh-herekint aʼ szolga gyomort válassza urának.
Semmi szëlíd szívünkʼ heveit nem készteti arra,
hogy csupa szükségbűl embër rokonyinkra rohannyunk,
ëggy szigetëcske miatt sokʼ ezër jövevényekët ölvén;
ʼs aʼ mi erőt, vagy fegyvereinkʼ koholásira elmét
aʼ természet adott, csak amaʼ kedvetlen esetre
czéloz, hogy, ha talán vagy vad, vagy gyenge nëmétűl
messze fajúltt embër dühösen ránk ütne honunkban,
ellenëk éltünköt javainkkal védeni tudgyuk.
És ha könyes szëmmel láttyuk barom ösztönök által
elragadott részét gonosz útra fajúlni nëmünknek,
annyira: hogy felëgyék ëggymást, vagy marczona kéjbűl
*<kényb> kéjbűl
mint az oroszlyányok, töltözzenek embëri vérrel;
erre nem aʼ szükség, hanem aʼ természetës észnek
parlagodása, szabad szívëknek törpe növése
ʼs főbb erejeknek örök nyugovása vezetheti őköt.
Mert valamint aʼ kurta nyakú, az előre kidülledtt
ínyagyarú, vagy csúcsosodó homlokba szorított
agyvelejű embër, boldogtalan eszközi által
szërtelenebb láncczal dühös ostobaságra vonatván,
aʼ nevelésʼ segedelmeivel szëbb észre kijuthat,
mint aʼ kellemetësb termet, mëlly lelki hatalmit
ébrëgető müvelés nélkűl el haggya gyomúlni;
úgy az örök szërző csak azért képezte az embërt
olly szabad állatnak, mëlly lelki tökélleti által
embëri voltának bérczére kiszállani tudgyon,
vagy lemerűlhessen, zabolátlan kénynek eredvén, kéjnek
aʼ szomorú szükséghez igáltt barmoknak ügyére;
hogy mënnybűl szakadott erejével hasznosan élvén,
ʼs tisztye szërint szabadon járván deli nemzeteʼ úttyát,
majd ha nëmës czéllyát embërségének eléri,
érdemiben lelhessën okot zavaratlan örömre.
Kénytelen ösztönűl vonatik mindënre az állat,
aʼ mit végbe vihet; ʼs valamint soha fël nem üdűlhet
szűk korláti közűl, díszére az embëri észnek,
úgy nëmeʼ rëndgyébűl nem képes alábbra merűlni.
Ámde az embëri szív erkölcsi tetőkre kiszállván,
vagy barom állatnak mélyebb sorsára ledűlvén,
mestëre mindenkor szomorú vagy boldog ügyének.
26. Feb. [1796]
IV. Beszéd. Az embëri nemzetnek külömbségérűl aʼ nëmösztönre nézve.
Laura! ne tarts attúl, hogy tán mëgbántsa szëmérmes
arczaidot versem, mikor aʼ nëmzésre sovárgó
ösztönt fejtëgetëm, mëllyel nem akarta nëmünköt
mëgkímélni Atyánk, ʼs mëlly minkët az állati sorsnak
nyűgeivel más marha gyanánt leszorítani látszik.
Aʼ szaporításnak kiszabott szüksége lejármol
mindënt, aʼ mi kies környékét lakja tekénknek,
hogy valamëlly nëmbűl netalán tárháza kifogyván,
majd az egész gépelyʼ mozgása is el ne akadgyon,
mëllynek sok kerekét köz Atyánk ëggymásba csatolta.
Önn maga földgomolyunk, zomokabb gyántázatok égvén
hajdani tagjaiban, sokféle salakkal eláradtt gyomraiban
durvább tagjaibúl aʼ holdat szűlte; szëlídebb
ʼs aʼ mëgfínomodott tűzzel këgyesebben ëgyítëtt
nyirkos részeibűl magvát aʼ többi szërëknek;
most már gyermëkeit csak dajkaʼ tejével apolván.
Így gyarapíttya nëmét mindeddig az érczës erekben
terjedëző ásvány; így aʼ levëgőre kitérő
zöld növötény; így mindën eszes vagy pára teremtmény;
ʼs minthogy magzatinak képzésire kénytelen aʼ tő
testi vagyonnyábúl fëlajánlani ëggy nëmësebb részt,
mëlly mint zsënge virág voltábúl öszve vonódik;
eʼ csuda kárvallást aʼ bölcs természet az épebb,
ʼs kincsét helyre hozó ifiúi korokra szorítván,
aʼ szabadabb kényű állatnál bájos örömnek,
vagy gyönyörű kéjnek vonzásival ëggybe csatolta.
Aʼ hidegebb kőnek szabadon mëgjárja mivoltát,
és csak az otrombább gyarapításokra noszíttya
ingëre aʼ zomokabb értékű gyántafolyóknak;
ʼs ammint aʼ nevelő táplákot durva szërének
mindën részeivel váltiglan szíjja magába,
úgy nincs tagjai köztt, mëlly attya ne volna nëmének.
Aʼ növötény már csőveiben törvényës aránnyal
készteti aʼ tüzekët szédëlgeni, mëllyek ez által
szinte fëlengedvén gyëngébb részekre, hevëkkel
aʼ plántákʼ rügyeit këgyesebb nemzésre fakasztyák.
Aʼ csemetékʼ tetejénn kiesebb tájakra vonódnak
aʼ nëmësebb nyirkok, ʼs tejező bimbókra verődvén,
mëgnyittyák gyönyörű székét aʼ gyënge virágnak,
mëlly hű dajka gyanánt árnyékban tartya gyümölcsét
ʼs némelly plántáknál kelyhét estvére bëzárván,
aʼ fiatal nemzést mintëggy pólyába takarja.
Majd azutánn, ha fiát sëm az éjnek szőke derétűl,
sëm hő fénnyeitűl nem félti az égi királynak,
végső nyirkaibúl mëgszülvén nemzeti magvát,
lassú hervak utánn mëghal, ʼs aʼ földre hanyatlik.
Hogyha külön tisztű több gépelyëzetre fëloszlik
teste az állatnak, ʼs bizonyosb törvényre forogván
fínomodik bennëk mindaddig az életi tűz is,
*<fínomodik bennëk hősége az életi tűznek> / <aʼ szaporításnak> fínomodik bennëk mindaddig az életi tűz is,
még aʼ léleknek titkosb székére bëhathat;
aʼ szaporításnak ragadó heve csökken azonnal,
sőt bizonyos korlátba szorúl, és szinte nëmënkint
tisztëletësb czélú nëmës érzésëkre ocsódván,
végre az embërben mint eszköz hódol az észnek,
ʼs mënnyei czéllyának bájokkal ëgyëngeti úttyát.
Aʼ lehës állatnál alacsonyb tájakra szorúlnak
aʼ gyarapításnak szëkrénnyei, mëllyek emeltebb
ágaiban szoktak tündekleni aʼ növöténynek.
Sok kerekű dërëkával ugyan még plántacsatornát
képzëget aʼ férëg; de fejénn már nyílnak az érző
eszközök; aʼ dobogó szívnek hivatallyait űző
fő ere ver; növötény nedvének bel tüzek által
aʼ vizenyős zöldbűl kiruházott színe fejérlik;
*aʼ vizenyős zöldbűl <kiocsódó> kiruházott színe fejérlik [A kiruházott a sor végére beszúrva.]
kiruházott
ʼs bátor számtalanok, majd mint aʼ plántaszërëknél,
magzati, aʼ fajzás nem fő hivatallya nëmének.
Műhelye aʼ testët mozdító életi nedvnek
aʼ szív, mëllynek egész készűletit aʼ csiganëmnél,
ʼs aʼ butaférgëknél ëggy botbúl állani tudgyuk,
aʼ vizekënn legelő népnél ëggy húsos üreggel
már mëggazdagodik, mëlly aʼ növötényi fejér vért,
szinte kidolgozván bennëk, mëgfesti vërësre.
Ámde tüdő nélkűl hidegebb folyadékai lassan,
oszlanak aʼ vizenyës testnek többféle szögébe
ʼs aʼ csupa nëmzésnél nem ëgyéb érzésre hevítik.
Innen esik hogy fajzatikot vagy víznek eresztik
még születések előtt vagy udús partokra kihordgyák,
hogy valamint aʼ földi csigákʼ tojománnyait aʼ nap,
úgy ivadékikot is tellyesb életre segítse.
Két üreg és két bót szívét négy részre fëlosztyák
aʼ meleg állatnak, mëlly vagy fënt úszik az égben,
vagy négy lábaival fëlszínét járja tekénknek.
Duzmadozó tüdejëk sebësebb forgásra noszíttyák
aʼ vért, mëlly tüzeit fínom folyadékra kiszűrve
elviszi aʼ növötény testnek valamënnyi erébe.
Forranak aʼ vizesebb nyirkok sokféle kohókban,
mozganak aʼ rostok, kiszabott munkákra feszűlnek
aʼ sok inak; pözsögésre hevűl aʼ számtalan érhús;
ʼs ammint fajja szërint ëgyënesb állásra ügyekszik
termete aʼ testnek; többféle dologra ocsódnak
gépelyi ëgyszërsmind, ʼs aʼ forró nemzeti ösztön
dajka gyanánt apoló nëmës érzésëkre fëloszlik.
Aʼ hidegebb égben lakván aʼ gyënge madárnem,
ʼs eʼ kis terhëk alatt könnyen két részre fëloszló
mënnyei tengërben testét csak pihre akasztván,
magzatit érésig nem hordozhattya magában,
sem helyet emlőknek természeti volta nem adhat.
Ámde nëmës gonddal készítgeti fészkeit aʼ pár,
mëlly frígyët kötvén, friss fajját várja nëmének;
állhatatos tűzzel melegítvén, nyittya tojásit;
* <gondosan öszve szëdëtt tápláit örűlve fëlosztya> / <tar szüleményi között, új kincsét védi haraggal,> / állhatatos tűzzel melegítvén, nyittya tojásit
gondosan öszve szëdëtt tápláit örűlve fëlosztya
tar szüleményi között; új kincsét védi haraggal;
tollasodó fiait szomszéd gallyakra kicsalván,
aʼ szëmfényt haladó folyadékban szállni taníttya;
ʼs még ezëk önnmagokot nem képesek égig emelni,
aʼ nevelést addig társával hűven elosztya.
Mëllyekët aʼ hevesebb érzés hűségre fëlindít,
el nem válnak azok párjoktúl még azutánn is,
vagy mëg az új kikelet nyílásival ëgybe kerűlnek.
Özvegyël, elvesztvén aʼ gerlicze hajdani társát,
ʼa még aʼ gallyasodó erdőt mëgtölti nyögéssel,
jármait aʼ sanyarú hűségnek hordgya halálig.
Példabeszéd aʼ furcsa majom ʼs aʼ vízi Manáti,
mëllyek barmai köztt aʼ földnek szinte csudáig
űzvén párjához példáit az asszonyi hitnek,
gyëngébb fajzatikot különös szeretettel apollyák.
Aʼ nëmës érzésű elefánt, mëlly annyi üdőig
hordgya szëlíd anyaszíve alatt mint embëri nőink,
ʼs mellyén domborodó csöcscsel szoptattya gyümölcsét,
fénytelen erdőköt keres aʼ szerelëmnek okáért,
ʼs aʼ majomembërné képét tenyerébe takarván,
aʼ jövevényëk előtt már orczaszëmérmet is érëz.
Hogyha tëhát, jó Laura! könyes szëmeinkkel az embërt
sokszor az állatinál alacsonyb kéjekre merűlni
ʼs nemzés ösztöneit megtísztëleníteni láttyuk;
véllyükë, hogy minkët mocskosb örömekre teremtëtt
égi atyánk, mint barmainak mértékre szorított
elmétlen szívét? vagy az illy rendetlen esetnek
szëmbetünő jelenéseibűl azt lássukë inkább,
hogy szabadabb kényünkre hagyá ezën állati ösztönt,
mëlly több társaival csak vak segedelme az észnek?
Itt aʼ gerjedëző ifiúság szinte fürödvén
aʼ buja kéjekben, növötényës sorsig alázza
testét: plánta gyanánt élvén aʼ tompa gyönyör köztt,
plánta gyanánt üdejénn elvesztvén szíveʼ virágját;
ʼs plánta gyanánt kiaszott éltét gyors sírba temetvén.
Ott az anyák vagy széllyedëző szerelëmnek eredvén,
férjëkët árnyéknak tartyák, mëlly sáhba borítsa
tévëiket; vagy magzatikot, hogy mëg ne romollyon
ingëre arczoknak, jövevény emlőkre akasztyák;
még az atyák azokot, kik üdővel hordani fogják
terhësen érdemlëtt nevëkët, haszonolni bëszërzëtt
kincseikët, ʼs nëmeiknek odább gyarapítani ágát,
ëggy buta pórszívnek fogadott szorgalmira bízzák.
Ámde az illy esetëkre mi visz, ha nem elmehomályunk,
*<Ámde mi szërzi ëgyéb ezëkët, ha nem elmehomályunk,> / Ámde az illy esetëkre mi visz, ha nem elmehomályunk,
mëlly aʼ gyúlladozó szívet rögös útra kicsalván,
aʼ nëmës erkölcstűl barom ügyre vezérli nëmünköt,
ʼs embëri voltunknak czéllyát fellegbe zavarja.
Már mikor aʼ képző természet az embëri testët
még anyaméhében fëlszërszámozta egészen
állati eszközivel; végső munkája csak akkor
képzi ki aʼ fëlső ajakot, mint drága pëcséttyét
aʼ vezető észhëz lecsatoltt nëmbéli tüzeknek.
Oktalan állatnál nem lelsz olly gyenge csatornát
aʼ fëlső ajakonn, mëlly rózsavërësre pirúlván
kellemetës rënddel ʼs mosolyogva feküdgyön az alsónn.
Ámde barom nincs is, melly csókkal fejtse ki lángját,
ʼs aʼ gyönyörű kéjet csendes szeretettel egyítse.
Nékik üdőt rëndëlt gyarapítássokra Teremtőnk,
mëllybenn szinte feszűltt lánczczal tisztyëkre vonatnak,
mindën ëgyéb korban heveiknek vággya nyugodván.
Embëri testünkben mint aʼ nëmbéli sovárgást,
úgy korait vezetése alá jármolta eszünknek,
hogy ne lëgyën tisztünk, mëllybűl kényünknek igátlan
tëtteivel nëmës érdemëket ne lëhetne szërëznünk.
ʼS aʼ mi az állatnál csupa kéj, otromba dühökhöz
kapcsoltt párosodás, súlyos természeti szükség,
az nálunk ölelés, eleven szeretettel ëgyítëtt
bájos öröm, sőt czéllya miatt kívánatos érdem.
Mint aʼ tápla tëhát úgy aʼ nëmbéli tenyészés
embëri voltunknak nem végső tárgya, barátném!
Aʼ nemzésʼ üdéjét az avúló szarvas elélvén,
csontággal kirakott díszét elveszti fejérűl;
színe kihal, szava mëgnémúl aʼ gyënge madárnak;
íztelen aʼ vén hal; ʼs aʼ lepkék szárnya lefeslik.
Még aʼ friss növötény nem fejti ki gyënge virágját,
aʼ sanyarú télnek dereit mosolyogva kitűri,
ʼs mëllyek előbb nyílnak, hamarabb elsínlenek őszkor.
Nem lel az embëri ész kertész segedelmekët arra,
hogy száz őszek utánn megszűlvén ritka virágját
aʼ Muza tő, éltét több esztendőkre kinyújtsa.
Harminczhat nyarakot töltvén, száz lábnyira fëlnő
fajzatozás nélkűl aʼ pálma; kinyittya virágját
kellemetës nyúlása utánn; mëghozza gyümölcsét;
ʼs még azon esztendőʼ végénn szép szála kihërvad.
Ámde az embërben, mikor aʼ nëmbéli tüzeknek
ösztöne mëgcsökken, friss díszk kezdnek ocsódni,
mëllyekët aʼ hevesebb ifiúnak mëllye nem érëz.
Mint mikor aʼ deli Nap, fëlüdűlvén bájos ölébűl
aʼ piros arczolatú Hajnalnak, az égre kiúszik,
ʼs tisztye szërint aʼ barna Homályt fénnyével elűzi.
Húllanak aʼ nehezebb gőzök, fëlemelkëdik aʼ köd,
aʼ kivirúltt földnek gyönyörű orczája kitisztúl,
ʼs aʼ lehëgő serëgëk kiszabott uttyoknak erednek;
úgy aʼ férfiodó lélekben nyílik az elme,
sínlenek ëggyënkint aʼ sűrű dajkahomályok,
szíve nyomós munkákra hevűl ʼs aʼ testi tehërbűl
szinte kivetkëzvén, embërczéllyára törekszik.
8. Mártii. [1796]
V. Beszéd. Az embëri nemzetnek külömbségérűl aʼ mestërségës ösztönökre*<alko> <ösztönökre> ösztönökre
nézve.
Számos igazságok csak azért nem tünnek élőnkbe
Laura! homállyok alól, mivel aʼ gondatlan itélet
olly nevekët tűzött sok ezër természeti tárgyra,
mëllyek voltok iránt tévekre vezérlik eszünköt.
Mestëri ösztönnek mondgyuk, mëlly népei által
aʼ csuda méheknek viaszos búgokba rakattya
étkeikët; fonalát aʼ póknak furcsa remëknek
tartyuk; majdnem irígy szívvel panaszokra hevűlvén,
hogy nëmësebb voltunk művét
*műv<ökö>ét
nem tudgya követni.
Ámde ha mëgtisztúltt elmével nézzük az illyes
kénytelen ösztönököt, nem messze szakadnak azoktúl,
mëllyek ëgyéb szërëket kiszabott czéllyokra noszítnak.
Aʼ mit az érczëkben csak erőnek mondani szoktunk,
avvagy az ághajtó törzsökben plántanövésnek;
az tëhetős voltát nëmësebb munkákra kifejtvén,
ingër
*<ösztön> ingër
az élőben, mëlly még mint plánta tenyészik,
ösztön az állatnál; érzés aʼ furcsa majomban,
mëlly hozzánk közelít; indúlat az embëri szívben.
Aʼ zomok értékű kőnek gomolyokra dagasztott
részeiben látatlan ugyan de hatalmas erővel
végzi kevés tisztyét aʼ még élettelen ösztön.
Sëmmi barom nem tölti magát aʼ táplaszërëkkel
szüntelenűl, mint válogatott nyirkokkal az érczëk;
sëmmi ëgyéb termés nem ügyekszik földi tekénknek
széke felé olly czélratörő esedékëny erővel,
mint az arany; ʼs olly gyorsan ëgyéb jelmunka nem épűl,
mint aʼ kristálykák ëgymáshoz forrani szoktak.
Mestërinél tëhetősb készséggel fér az ezüstbe,
ʼs aʼ lágy kapcsolatú fát büszkén mëgveti aʼ kén.
Étkeit aʼ mágnës nagy erővel vonnya magához,
ʼs hogyha zomok testét szabadabb mozgásnak ereszted,
*<bocsátod> ereszted,
szüntelen éjszaknak látod fordítani száját.
ʼS aʼ fëlëvő vízzel mëgëgyűltt morzsányi ezüstök
ëggy réztűcske körűl seregënkint öszve vonódván,
mestëri készséggel formállyák Cynthiaʼ fáját.
Nincsen az élők köztt, mëlly olly hatalommal ügyellye
ösztöninek czéllyát, mint aʼ páratlan előszër.
Gyöngyei aʼ folyadék víznek hempëlygve sietnek
völgyeltt ágyaikonn aʼ nagy tengerbe: lerontván
aʼ gyengébb akadályt, mëlly tán úttyokba vetődik
ʼs aʼ sükeres bérczëkʼ szikláit zúgva kerűlvén.
Aʼ feszës ég már lopva lebëg ʼs mindënbe bëhatván
aʼ legerősb szërëket poronyú részëkre fëlosztya,
már fëlháborodott habozással sírva bëötlik
aʼ ligetëkʼ szálfái közé, ʼs aʼ hajdani tölgyet,
mëelly konokúl elfogja szelét, kiszakasztya tövébűl.
ʼS aʼ lobogó lángnak csapodár fúllánkja kirëndëltt
étkeinek zomokabb voltába rëcsëgve bëhatván,
néhány përczëk alatt az egész várasra kiterjed,
ʼs aʼ mihëz ér, azt rëttenetës sietéssel emészti.
Aʼ csupa rojtokbúl álló növötényëk az ércznél
és az előszërnél halkabb munkával esëngnek
tisztyëk utánn; de az állatokot, bár mënnyi remëkkel
fénylyenek, aʼ tëhetős készségben messze haladgyák.
Hadd mëg az ëggy gyökerét sér nélkűl, újra fëlélled
aʼ rügyes ágaktúl mëgfosztott plántateremtmény;
ëggy eleven gallyacska, mihelyt aʼ földbe verődött,
vastagodik, több ágra terűl, ʼs levelezve tenyészik,
sőt az egész földönn nem lelsz olly mestëri művet,
mëlly csuda díszeivel meggyőzné gyënge virágját.
Ammint aʼ növötény rojtok kis közbe szorúlnak,
aʼ legutóbb rëndű páráknál húsra verődvén
*aʼ <csiga> legutóbb rëndű páráknál <pözsögő ér> húsra verődvén
ingërëkët szülnek, mëllyekbűl élet ocsódik;
úgy aʼ kénycsatoló szükségnek fénytelen úttyát
lassankint hagyván, elhűl aʼ mestëri készség,
ʼs aʼ mozogó testben szabadabb munkákra fëloszlik.
Aʼ növötény pókban még aʼ kényetlen erőnek
plántaszabásaitúl nem messze vonódik az ingër,
mëlly ezen élőnek bogait, ha lemetszi tövérűl
aʼ bal eset, valamint aʼ fáknál, újra kihajtya.
Aʼ tekerék nyálházba szorúltt testgömbök azonkép
mint sok ëgyéb csúszók főbb tagjokot újra kinëmzik,
sőt valahány darabokra szakadtt aʼ földi giliszta,
annyi maradvánnyát láttyuk szaporodni nëmének.
Aʼ rekëgő békák, gyíkok vagy rákok az ingërʼ
méllyeibűl mëgmëg szabadabb mozgásra verődvén,
már csak lábaikot hozhattyák helyre tövökbűl,
ʼs aʼ csuda mestërség, mëlly bennëk az életët őrzi
ʼs nemzeteiknek örök gyarapítására ügyekszik,
aʼ nëmësebb rëndű seregëknél embëri műkhöz
szëmbetünőképpen közelítő tisztre ocsódik.
Számtalan élőben, bátor nem hajthat erőtlen
törzsöke új tagokot, nagy még ezën ingërës élet.
Lábait aʼ légynek test nélkűl mozgani láttyuk,
aʼ tekenős békát feje nélkűl élni; kirántott
nyelvét aʼ méhnek tëhëtős szúrásra meredni.
Aʼ döglött krokodil mëgcsonkíthattya kezünköt,
hogyha erőszakkal bëszorúltt agyarába eresztyük,
ʼs aʼ testrűl leszakadtt kígyófő olly sebet ejtend
tíz nap utánn rajtunk, mëlly vég veszedelmet okozhat.
Aʼ pözsögő hangyák, mëllyekben sínleni tudgyuk
eʼ zomokabb ingërt, iszonyú terhëkbe akasztván
lábaikot, remëk árkolatú csűrökbe rekesztik
aʼ keresëtt eledelt, mëllybűl mint frígyësëk élnek.
Csalfa kelepczékët sző aʼ pók gyënge fonálbúl,
mëllyet enyűs nedvvel fëlkészűltt teste bocsátgat,
hogy kis rabjainak vérével szomjait oltván,
éltének fonalát kiszabott czéllyára vihesse.
Tisztyeit aʼ hernyó el nem végezheti első
plántamivoltának módatlan gépelyi által,
ʼs mint bizonyos kor alatt aʼ kígyók bőre lefoszlik,
vëdlenek aʼ madarak, szőrét sok marha lehánnya,
úgy ő is borzas födelét szunnyadva levetvén,
újra fëlél ʼs maradékokot ád, mint lepke, nëmének.
Nemzete aʼ méhnek, mëlly köz czéllyára nem érhet
ëggy testtermet alatt, három társrëndre fëloszlik;
aʼ here csak szaporít, ëggy annyok magzatokot szül;
dolgozik aʼ köz nép ʼs aʼ rajt, még kisded,
*<gyer> kisded,
apollya.
Aʼ barom és tollas seregëkben sínlik az ösztön
ʼs aʼ nëmës érzésëk lassú viradásnak erednek,
ammint gépelyeik hozzánk közelíteni kezdvén,
agyvelejëkʼ vezetése utánn több tisztre kinyílnak,
ʼs aʼ növötény rajtok valamint aʼ számtalan érhús
öszve szövetkezvén feszëgő érzékëny inakkal
kénytelenëk szërëkët nemesebb munkákra emelni.
Sok barom állatban nagy még aʼ mestëri ösztön,
mëllyet az alrëndű bogarakban sürgeni látunk.
Fészkëkët építnek tollas polgári az égnek,
erkëkët aʼ hódok, lyukakot vésgetnek az ürgék,
és az egér remëk útakot ás aʼ búzavetéshëz.
Ámde sok ellenben fëlemelkëdik embëri képünkʼ
díszeihëz, ʼs aʼ pontra szorúltt ösztönnek igáját
részënkint törvén, szabadabb vonzásokot érëz.
Vissza repűl aʼ gólyafiú falujába tavaszkor,
mëllynek háztetejénn születëtt; seregëkre verődnek
aʼ magosan lebëgő darvak, vándornak eredvén,
vagy mikor aʼ fecskék odvas tölgyekbe vonódnak.
Öszvecsatolva legel több erdei ʼs házi baromnak
nemzete, aʼ szëmësebb vezetőnek bízva követvén
nyomdokit, és ha panaszhangját mëghallya veszélyben
forgó társainak, szabadítássokra sietvén.
Szolgahitet haladó aʼ hűség, mëllyet urához
érëz az ëb, kinek elleneit vagy titkos irígyit
ösmeri, eltiltván ezëkët mellőlle haraggal,
még igazabb szívű feleit vígadva fogadgya.
Bajnoki erkölccsel nyargalnak az ütközetekre
aʼ nëmës érzésű paripák, ʼs hortyogva berontván
aʼ gyalogokʼ dárdái közé, aʼ rajtok ülőköt
önn veszëdelmëkkel kívántt diadalra segítik.
Érti külömb erejű hangzásit az embëri szónak,
mëllyek vagy komoran fëddik, vagy örűlve dicsérik,
aʼ csëndës vérű elefánt ʼs ëggy jelre serényen
tölti parancsolatit kalmár vagy bajnok urának.
Több nëmës érzéstűl mestër követésre vonatván,
embëri sorsunknak bérczéhez tellyes erővel
látszanak aʼ majmok törekedni; keservnek eredvén
szívreható hanggal kérnek segedelmet; az erdőt
nemzeti nyájakban járják; majd várasi rënddel
büntetik aʼ vétkëst,
*<bűnöst> vétkëst,
ha talán megszegte szokásit
társainak; ʼs vezetőjök utánn harczokra kikelvén
embereket győznek fortélyos lesseik által.
Nincsenek érzésëk bennünk, mëllyeknek üdőtlen
rajzolatit különös barmokban fël ne talállyuk;
ʼs minthogy az elmének józan kormánnyai nélkűl
szíveiket bizonyos tisztvégzésëkre ragadgyák,
sokkal is ösztönözőbb erejëk, mint úri nemünkben.
Ámde viszont aʼ mënnyi
*<vala> aʼ mënnyi
nëmësb érzésëk elosztva
sürgetik aʼ barmokʼ nëmeit, mind ëgybe csatolva
*<fénylenek aʼ szabadabb embërben józan eszének> / <útmutatása szërint szívét czéllyá> / sürgetik aʼ barmokʼ nëmeit, mind ëgybe csatolva
fénylenek aʼ szabadabb embërben, józan eszének
útmutatása szërint szívét czéllyára segítvén.
Aʼ mi tëhát vak erő aʼ kőben; plántatenyésztés
aʼ növötényëknél; ösztön vagy kénytelen érzés
aʼ bogarakʼ vagy egyéb párákʼ sokféle sorában,
annak az indúlatʼ mestërvonzásai által
megfelel aʼ baromét haladó szabad embëri szívben.
Sőt ha derűltt szëmmel visgállyuk az állati eszközt,
mëllyel örök szerzőnk felkészítette nemünköt,
aʼ legerősb ösztönt díszével messze haladgya.
Mindënik állatnak vagyon ëggy nëmbéli világja,
mëllyben czéllya szërint kiszabott hivatallyait űzze.
Aʼ szorosabb műhely kevesebb munkákra csatolván
aʼ barom eszközököt, nagy erőre segíti az ösztönt.
Ámde viszont mennél többféle dologra noszíttyák
Aʼ testʼ gépelyeit tágasb környéki amannak
annyi garádiccsal gyëngébb aʼ mestëri vonzás.