Óh! e’ forrásnak hantos partyánn
andalgott sokszor pásztorom!
’S mëlly vígan szökdösött gyöngyágyánn
ha rá mosolygott Dámonom.
Itt voltak ëggyütt zöld tanyáink;
amott tartottunk aklokot;
E’ rétënn jártak nyájacskáink,
e’ dombonn nyírtuk gyapjokot.
Ah! nálla nélkül puszta nékëm
a’ legmosolygóbb tartomány;
’a a’ merre járok üldöz engëm
orczája, mint ëggy látomány.
Ő volt ëggyetlen bodogságom,
ő birta jámbor szívemët.
Ő értte, ég a’ bizonyságom!
Od’ adtam volna éltëmët.
Még hajnaltájban csëndës dallal,
mëgjártam berkünk’ réttyeit;
’S mëgszëdtem néki gondos újjal
Flórának legszëbb kintseit.
Orozva ültem oldalához
ha még mosolygva szunnyadott,
’s ha csókkal értem homlokához,
véletlen’ ő is mëglopott.
Hogy ëgyszër tëttetëtt haraggal
elvontam tőlle képemët,
Ah! mëlly keserves háborgással
Kérlelte tsalfa szívemët!
Szerelme bádgyadó szëmében
mëlly bájos tűzzel tsillogott!
’S mëlly boldog voltam, míg ölében
Szép énekével mulatott.
De ah! e’ csalfa boldogságok
ëgyszërre múlni kezdenek,
mint nyáronn a’ mëgértt virágok,
mëllyekre senyvek estenek.
Dórisnak látszik hízelkëdni,
’S pirúlva futtya színëmët!
Hitetlen! jőjj csak engesztelni!
mëg nem bocsátom vétkëdët.
De vallyon csüggedő szívembűl
mit érzëk fëlfël habzani? — — —
Egy hő könyecske jön szemembűl,
’s mellyemre látom szállani.
Jőjj vissza, Dámon! engesztelni,
ne fussd pirúlva színëmët!
Ëggy illy könyecske azt igéri,
hogy mëgbotsátom vétkëdët.