HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
LYRAI ÉS VEGYES KÖLTEMÉNYEK.
(1830–1831)


ugrás a szövegforráshoz
A’ TANÍTVÁNY
Kékellő violák’ illatozási közt
Szűle eggy gyenge leány engemet ott, hol a’
Szirt’ forrása magasról
Tajtékozva szökell alá.

S lágy keblébe fogott, s kisdede’ homlokát
Elhintette tüzes csókjaival, s te, mond,
Serdülj, s a’ miket itt látsz,
Zengd majd lantom’ idegjein.

Így szólván*
szól<l>ván Utólag kihúzva.
elhagyott. Hirtelen eggy galamb
Lebbent nyögve felém, s elfedeze a’ liget’
Ifjú lombjai közzé,
S mézzel tömte meg*
tömte<->meg Utólag kihúzva.
ajkamat.

Nőttem, s a’ mit az ér’ szélein, ott, hol az
Aggott tölgyek alatt görbe futást veszen,
A’ mit szirtpatakomnak
Vad zajgásiban hallanom*
Mellette német nyelvű szedési utasítás: kein Punct am Ende. (’ne legyen pont a végén’).

Engedtek kegyesen szent jelenéseim,
Már már zengi dalom: honjomat eggykor, és
Lelkes nagy fijait; most
Még csak gyönge szerelmeket,

És a’ lyányka’ szemét, a’ ki remegve fut
Lobbant lángom elől kertje’ homályiba,
S ott, a’ csintalan! önkényt
Hull keblembe, de fut megint.



ugrás a szövegforráshoz
AZ ÁLDOZÓ
Sípját s e’ koszorút s nyiló korának
Díszét, homloka’ fürtjeit, Kroníon’
Hármas ikrei, hűvetek sajátúl
Nyujtja tinektek.

Mert kellemjeit a’ kies Cythére’
S Gnídusz’ asszonya mind tirátok önté,
S tőletek szedi most viszont, ha lángot
Gyujtani készűl.

Oh védjétek az áldozót, Szelídek,
S titkos bájotokat lehellje mennyei
Ajkatok dala’ zengzetébe! Nem sért
Így az irígy nyelv.


[6a: nyomtatott példány beragasztva: A’ hit’ szava, Hébe, 1825. 170–171.]


ugrás a szövegforráshoz
HIT’ SZAVA.
Az oktalan Bölcs títeket, Istenek,
Tagadni akarna; de ti felette meg-
Dördítitek bosszús ütéssel
A’ ropogó tüzeket, hogy Újhely

És a’ Hegyalják’ tornyai rengenek,
S fortyanva csap ki*
csap<->ki Utólag kihúzva.
partjain a’ Tisza,
S ő sápadozva roggyan össze,
Érzi hatalmatokat, s tagadja.

Ekként dühűltek eggykor az elfajult
Tellusz’ szülöttjei ellenetek. De Zeüsz
Felkölt; futának ők, s az ádáz
Enceladuszt leteríté az Etna.

Engem szerény szív vonsz tifelétek, és
Nem ingható hit, s magzati félelem.
Áld szenvedésim közt nyögésem,
Áld poharam, ha virág övedzi.

Az éj’ sötétét tiszta nap, a’ fagyos
Telet tavasz s nyár váltja fel,*
váltja<->fel Utólag kihúzva.
és az ősz,
Gerézddel ékesítve főjét,
S újra sötét jön elő, fagy újra.

Hadd jőjenek! ti gondotok az; nekem
Örvendeni illik, tűrni, reményleni.
Ég föld szakadjon össze, szórja
Lángjait a’ Phlegeton! ti védtek.



ugrás a szövegforráshoz
TUSAKODÁS
Reményem eltűnt, mint mikor a’ torony’
Lámpája az éjnek vad zivatarja közt
Ellobban, és a’ csüggedőket
A’ habok újra veszélyes őrvény

S egekbe nyúló fergetetes sziklák
Közzé röpítik. Oh ti hatalmasok!
S te, te nagy és jó Júpiter, ki
Teljesedésbe hozod tilalmat

Nem szenvedő végzéseiket, tehát
Hijába bízánk bennetek? hasztalan
Nyujtánk fel újobban könyörgő
Összeredőlt kezeket felétek?

Méltatlanoknak még soha nem leve
Az égiektől támogató segéd.
Tűrd a’ mit illik tűrnöd; itt lesz
A’ gonoszokra kemény fenyítő.

Bizonnyal itt lesz! Néha sietve jön,
Sántítva többször, s hozza kezében az
Élesre fent pallost, s az ingó
Csésze sülyed, s bukik a’ hitetlen.

Villogj te nékünk, mennyei Jó-Tanács,
S vezérlj az éjnek kétes homálya közt.
Ím lobban a’ láng, a’ homály fut.
Lelkem, örülj, közelít az óra!



ugrás a szövegforráshoz
ZELLIHEZ.*
ZELLIHEZ<, a’ tavasz’ első virágival>. A cím, az első és második verszak mellett német nyelvű szedési utasítások.
Zellim, legelső zsengéjétől
Érted fosztám meg a’ tavaszt;
Vedd, Zelli, hívednek kezéből,
Vedd, oh vedd forró csókkal azt!

Vedd, Zelli! ’s lásd*
<nézzd> A sor mellett előbb nézd-re jav., majd a sor fölé betoldva: lásd.
miként hullattam
Harmat gyanánt rá könnyemet,
Hogy sorsom által eltiltattam
Körűled élnem éltemet;

’S panaszlanom, hogy bánatimnak
Most csak az ád vigasztalást,
Ha megjelenvén álmaimnak,
Esküdsz, hogy nem kedvellesz mást.

Nézd,*
Néz<z>d Utólag kihúzva.
mint serkenget új örömre
Mindent a’ nyájas kikelet,
Nem engem, Zelli! én örökre
Szívemben hordom a’ telet.

És nem lesz vége gyötrelmimnek,
És nem derűl fel*
derűl<->fel Utólag kihúzva.
bánatom,
Míg majd, hogy szíve szép Zellimnek
Örökre enyém, nem mondhatom.



ugrás a szövegforráshoz
MINNYIHEZ
Égtem érted s te szerettél,
Még én égek, nem te már.
Ah, te már meghidegedtél,
Szád szemed tagadja bár.
S én itt magamba borúlva
Nevedet sohajtgatom,
Elbusúlva, elfásúlva
Veszteségem’ siratom.

Elenyésztek életemnek
Tündér istenálmai!
De ne rettegj, mély sebemnek
Nem terhelnek vádjai.
Légy te boldog; könnyebbedve
Tűröm én majd estemet,
S ezt sohajtom kevélykedve:
Minnyim eggykor szeretett.



ugrás a szövegforráshoz
A’ NAGY NAPON.
Szabadon lihegsz, szeretett Haza,
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat összetöré!
Itt hulltanak ők, itt vesztenek el,*
vesztenek<->el Utólag kihúzva.
Lobogó tüzeit seregökre
Az isteni bosszu lövellé.

Nem ejte le*
ejte<->le Utólag kihúzva.
minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, s mi jók hivénk szavát,
S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.

Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplál a’ mező.
Paripáink néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta meg*
nyírta<->meg Utólag kihúzva.
a’ nyáj,
S a’ mit nem vett-el, ellopá.

Magyarra vivé ki*
vivé<->ki Utólag kihúzva.
a’ Magyart,
S vicsorga dühében, hogy a’ két
Testvérhad érte egymást ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék a’ mi még nem ing.

S mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott el,*
hagyott<->el Utólag kihúzva.
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk el,*
hagyánk<->el Utólag kihúzva.
S lepattogának lánczaink.

Itt hulltanak ők, itt vesztenek el;*
vesztenek<->el Utólag kihúzva.
Lobogó tüzeit seregökre
Az isteni bosszu lövellé!
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon, Szeretett, szabadon megint!
S mi törénk-le, mi, lánczaidat!



ugrás a szövegforráshoz
A’ BŰNÖSÖK
Nem mérsékli soha
Kedvét az halandó.
Akár öröm érte,
Akár csapás,
Az állhatatlan,
Szűk vagy tág határán,
Itt is, amott is,
Mindég túl lebeg.

Mosolygva pillant
Rá a’ vak Szerencse,
S pulya társai
Csodálva nézik
A’ ragyogót,
Akkor Isten ő!
Akkor ő az Isten!
De ha sarkba rugá
A’ Változó,
S tündér pillogását
Pulya társai
Többé nem csodálják;
Ő, s egyedűl ő,
Boldogtalan.
Ha tudatlan ujjal*
ujjal Az u ú-ból jav. az ékezet áthúzásával.
A’ békateknő’
Húrjairól
Eggy magányos hangot
Pattanthata le,*
Pattanthata<->le Utólag kihúzva.
Ő Májának
Legkedveltebb gyermeke;
Ő a’ nagy Heraklesz,*
Heraklesz<’>,
Ha sárgulacsával
A’ csiripoló
Verébserget
Szétt űzheté,
S botja bogácsfőt
Verhete le.*
Verhete<->le Utólag kihúzva.

Gyönyörködéssel
Nézi a’ bohó nemet
Zeüsz, az őszszakállú;
Gyönyörködéssel
Emlékezik,
Mint nyargala hajdan,
Még kisded Isten,
Amalthea körül
A’ szökellő gödölyén;
S hogy verte földhöz
A’ horgas-türkű bakot,
Mint később az elfajult
Tellusz’ magzatit;
S vissza sohajtozik
Gyermeki boldog
Napjaiba.

Így múlatja magát
A’ cselédit-
Szerető atya,
Midőn ezek
Kártya-váraikat
Szintén az égig felviszik,
S örűlnek hogy a’ nagy
Munka közel van
Már már a’ tetőhöz,
S eggy gyenge lebel,
Vagy társaik’
Vásottsága,
Az újabb Bábelt
Össze lohasztja.

De nem így, midőn
A’ vétkes halandó
Az égieknek
Asztalaikhoz
Tolja magát,
S nektárjoktól
Elittasítva,
Istenekbe kap,
És Istenekhez
Hasonlatos
Nagy földiekbe.
Akkoron Zeüsz,
A’ gonoszt-útáló,
A’ kérlelhetetlen
Szent Nemesiszt
Az esztelenre küldi ki;*
küldi<->ki Utólag kihúzva.
S az hatalmas karral
A’ sötét Erebusz’
Mély üregébe
Sujtja a’ kevélyt;
Hol az ádáz
Eumenídek
A’ tiszteletlent
Skorpiókkal
Ostorozzák,
S az éh keselyű
Tépdeli máját
A’ sikoltozónak.
Ah, a’ sikoltozás
Nem szelidíti meg*
szelidíti<->meg Utólag kihúzva.
A’ gonoszt-utáló’
Nagy haragját!
Nem a’ hajthatatlan
Három királyt
A’ földek alatt!

Boldog az, a’ ki
Néki-szabott
Szűk vagy tág határán
Soha túl nem lép;
És Istenekhez
Nem mérkezik.
A’ fellegeket-
Rengető Zeüsznek*
A szöveg itt véget ér.
Körmös keselyűji
Még éhezik
A’ kajánok’ máját;
Még a’ három Király’
Sokfejű ebe
A’ földek alatt
Szomjúzza véreiket.



[16a–18a: nyomtatott példány beragasztva: A’ bűnösök, Hébe, 1824. 43–47.]


ugrás a szövegforráshoz
A’ LENGESÉGHEZ
Ki viselhetné-el
Élte’*
Élté<nek> A második é ékezetéből az utólagos javítással egyidejűleg aposztrof lett.
sullyait,
Hahogy Istenink*
Isten<e>ink Utólag kihúzva.
Téged nem adának
Az emberi nemhez,
Vádlott, feddett,
Kárhoztatott,
Kedves lyánya az égnek !

Mosolygja*
Mosoly<o>gja Utólag kihúzva, a jav. utáni szóalak a sor mellett megismételve.
bár,
Ha kedve tartja,
Játékid’ a’ komor Bölcs;
Nevezzen bár
Gyermekesnek;
Nekem te voltál,
Nekem te vagy,
Nekem te lészesz
Örök barátném,
Vigasztalóm,
Te boldogítóm.

Tátott szájjal
Vára reám,
Hogy elnyelhessen,
Az az isszonyú!
Hallám fogainak
Siketítő
Csattogásit;
Láttam vérbe-kevert
Szemének undok
Pislongását,
S irtóztam az irtózatost!
De te, Kedves,
Reám borúlál,
Hogy ne lássam
Vérbe-kevert szeme’
Pislongásit;
S hogy ne halljam
A’ dühödött fogak’
Csattogását,
Lágy dalaiddal
Boldog álmak közzé
Altatál-el;
Hol a’ Phócionok’
És Scípiók’
Szép honjába
Általtéve
Feledjem az
Irtózatos’
Rettegtetésit.

Tátott szájjal
Vára reám,
Hogy elnyelhessen,
A’ még iszonyúbb!
És elnyele!
De te, Kedves,
Egek’ leánya,
Vádlott, feddett,
Kárhoztatott,
Mellém vonúlál,
S csapodárkodó
Énekid közt
Hátra hagyál
Tekintenem,
S előre, de távoly
Tájékokra;
Nem a’ mi most
Lépésim előtt,
Vesztem után
Ólálkodva,
Rettegtetett.



ugrás a szövegforráshoz
A’ TISZTÚLÁS’ INNEPE.
Az Ungnál. 886. eszt.
A’ nép.
Érettünk küzd, értünk csatáz
A’ harcz’ nagy Istene,
Segéli az elnyomottakat,
S elnyomja az elnyomót!

A’ jósok.
Bízzál te benne, hű sereg,
Rád néki gondja van.
Segéli az elnyomottakat,
S elnyomja az elnyomót!

Együtt.
Segéli az elnyomottakat
A’ harcz’ nagy Istene.
Ránk gondja volt, ránk gondja lesz,
S elnyomja az elnyomót!

Az oltár’ szűze.
Az agg erdőben aludtam el*
aludtam<->el Utólag kihúzva.
Eggy lombos tölgynek alatta.
Zaj támada az agg tölgy’ lombjai közt,
S elverte szememről álmomat.

Idegen raj űlte meg*
űlte<->meg Utólag kihúzva.
a’ magas
Tölgy’ gallyait, eggy tömött gerezd.
S a’ régi lakók kirohantak
Elűzni szelíd vendégeiket.

Dühösen folyt a’ küzdők között
A’ vércsata, hulltak sergeik.
De most szeretetté vála tusájok,
S a’ két raj eggy rajjá leve.

A’ fő-pap.
Tisztúljatok-meg! vár az Ung,
Újabb hazátok’ szép folyamja.
Nem nyér segélyt a’ szennyezett,
Nem, a’ ki más’ tulajdonát,
Hölgyét, cselédit, barmait,
Orúl vagy nyilt arcczal rabolja.
Nem, a’ ki csal; nem, a’ ki jobbját
Felének avagy ellenének
Mosolygva nyújtja, s másfelől
Mérges nyilat fúr oldalába.
Nem, a’ ki jámbor szenvedőnek
Enyhítni rest gyötrelmeit.
A’ szenvedő Isten’ sajátja,
S az érte mindég bosszút áll,
Bosszút a’ bántón. Tisztúljatok!*
Utána utólag olvashatatlanul áth. sor.
Tisztuljatok, megszennyezettek,
Tisztúljatok-meg! vár az Ung!

Fegyvernek.
Ártatlan’ vére Balambert,
S a’ nagy erejű Csaratont, Ödönt,
És téged, dicső Etelyénk, soha nem fertőze meg.*
fertőze<->meg Utólag kihúzva.
A’ hős nem fenevad; védi szabadjait,
S másnak szabadját tiszteli.

Ötöly így fut, elhagyott hazánk’
Bérczeinek kevély nagy fija,
Szelíden s áldást hozva medreiben.
De ha szirtek gátlják a’ szabad’ menését,
Kicsap a’ mederből, s ront s pusztít haragja.*
Eme első két szakasz mellett német nyelvű szedési utasítás.

Arpád, a’ pálcza tiéd, tied*
tied Az e fölött áth. ékezet.
a’ kard és az ércz paizs;
Szabad nép adta, s önkényt, azt kezedbe,
Magáért és nem magadért.
Viseld, fija s atyja néki, és a’ szép örökbe,
Etelyénk hagyá mireánk, te légy vezérünk.

Mind.
Érettünk küzd, értünk csatáz
A’ harcz’ nagy Istene,
Segéli az elnyomottakat,
S elnyomja az elnyomót!



ugrás a szövegforráshoz
LAOKOON
Tűrd nagy kínjaidat, szent polgár, s halj meg! hazádért
Tűrsz és halsz; győzött a’ fene, ’s Trója nem áll.



ugrás a szövegforráshoz
PSYCHE, A’ LEPÉVEL.
Canovától.
Oh a’ mennyei lyányka! miként ömlött el alakján
Mind az az ék, mellyel Cyprisz igázni szokott!
Vérem gyúl s hullong – boldog, boldog Lepe! – Vagy te
Kelj ki*
Kelj<->ki Utólag kihúzva.
a’ márványból, lyányka, vagy én legyek az!



ugrás a szövegforráshoz
MADONNA.
Carlo Dolcétól.
Melly báj, melly fennség, melly isteni bánat ez arczon,
És melly szent megadás, s gyermeki bízodalom!
Bús anya, mennyei szűz, e’ kép láttatja mi voltál;
Vídulj fel,*
Vídulj<->fel Utólag kihúzva.
s e’ kép fogja mutatni mi vagy.



ugrás a szövegforráshoz
VENUS CALLIPYGOS.
Mind, mind, lyányka, nem ezt egyedül! S nagy Júpiter, engedd,
Váljon hármassá nékem is eggyszer az éj!



ugrás a szövegforráshoz
ANTINOUSZ.
Kellemet önte reám Metszőm, fennséget Apollra.
Én vagyok itt első, mint az Olympon Apoll.



ugrás a szövegforráshoz
APOLLON.
Jön, lő, ’s győze! lehullt a’ szörny, az az isszonyu!*
isszonyu Az u fölött áth. ékezet.
Még reng
Rogytában a’ föld, még riadozza dühét.
Ő pedig, a’ Győző, nyugalomban lép fel*
lép<->fel Utólag kihúzva.
az égnek
Szent kapuján társai’ sokszori tapsa között.



ugrás a szövegforráshoz
NINON’ KÉPÉNÉL.
„Küprisz ez itt?” – Nem. – „Flóra tehát?” – Nem is. – „Úgy Canovának
Szép Psüchéje.” – Nem az. – „Írisz? Aglája?” – Ninon.



ugrás a szövegforráshoz
AZ EPIGRAMMA.
Szökj’, Epigramma, de nem mint nyil, melly czélra fut és öl;
Szökj mint csók, mellyet félve lop a’ szerelem.
Elcsattant, s oda van! De az édes lyányka’ tüzétől
Ajkaim lángolnak, s e’ kebel égve liheg.



ugrás a szövegforráshoz
LUCRÉTIA.
„Útálom magamat,” mondotta Lucrétia; „lelkem
Vétlen bár, többé nem vagyok a’ mi valék.
E’ vas tisztává teszen újolag” – áltveri keblét,
S nyugtan vesz – „nem tűr szennyet az asszonyi rény.”



ugrás a szövegforráshoz
SZEM ÉS SZÍV.
A’ szem látni tanúlt, a’ szív csak hinni. Nemesb*
Nemesb<b>
az,
S emberhez méltóbb, s ah, vakon űlni nehéz.
Úgy de magam vagyok ott, itt létemet Istenek őrzik,
S a’ baj hozzájok még közelebbre csatol.
Láss bízvást, sőt nézz; szemed arra van adva: de higyj is,
S int szívednek szép religiója, hevűlj.



ugrás a szövegforráshoz
AZ ÖZVEGY.
Elmaradás, te vagy a’ keserű; ah eggyütt halni,
S a’ szeretett társsal szállani sírbe nem az.
Ezt kérém, s nem adák nekem Istenim! Így lön ezentúl
Nékem az élet halál, bánat az édes öröm.



ugrás a szövegforráshoz
MEZEI VIRÁGOK.
Gróf Gyulai Carolinának.
Kerti virágoknak remegünk tartatni magunkat;
Istennénk kegyeit nem pazarolta reánk.
Minket az aljas rét, s eggy völgy’ szűk keble, s az árnyas
Erdők, s eggy kisded csermelye’ habja nevelt.
Szolli ide jár, szedi kincseinket, s koszorúba kötözvén,
Szép kebelén viseli s üstöke’ fürtjeiben.
Flórai nép, mosolyogva fogadd vendégedet; ím jön!
Boldog az, a’ kit hív jobbja szeretve fogad.

1.
Szép vagy Rózsa, de tündöklesz s tündökleni kívánsz.
Büszke, te nem kellesz, mert maga Szolli szerény.

2.
Tiszta vagy és szép vagy, Liliom, de te másra homályt vetsz.
Nem kellesz te, hiú, mert maga Szolli szerény.

3.
Mit mersz, gyenge Kökércs? dér jár még; vissza! De néked
Kedveze anyád, s magadat védeni leplet adott.

4.
Szolli, Szelín, és Gyengyi nekem neve az édes lyánynak
Változtatja hevem a’ nevet, ő kecseit.

5.
Atyjának sírjára Szelín szent könnyeket önte,
S a’ könnyből te levél, Lengenye, gyönge virág.

6.
Szegfőnek néztem s Székfű vala. Otromba csalódás!
Szolli, szemem szívem benned igazra talált.

7.
Itt Violák seregelnek, amott Rezéda. Kis Isten,
Hol Psűchéd? titeket illet az isteni fekv.

8.
Flóra neked koronákat adott, hiu Császna; de kebled
Nem lehel illatokat, s Császna, te büszke lehetsz?

9.
Nincsen színe, de van szaga. Ah e’ tarka seregben
Ő egyedül színes, társai mind nem azok.

10.
Kél a’ nap, s megnyilsz, de ha száll, elzárkozol. E’ szív
Ezt teszi, Gyengyi, ha jössz, ezt teszi, Gyengyi, ha mégy.

11.
Téged nyujta nekem a’ kékszemü lyányka, kis Emlény,
S ment s ezt sóhajtá: Oh ne feledj! ne feledj!

12.
Intesz, szép Narcissza, s ölel Zephyr. Én is ölellek,
Mint Zephyr a’ búsat, isteni lyányka, csak ints.



ugrás a szövegforráshoz
GRÓF RÁDAY ERZSI.
Természet’ gyönyörű remeke, o*
Utólagos betoldás.
szép Erzsi, te nyugszol?
Kelj fel, s halld zokogó hímedet, halljad anyád’,
S jó ipadat, s kebled’ két kisdedit. Oh, mi keservben
Nyögnek mind szeretett Erzsijek’ ágya körül!*
Az üresen hagyott sorba német nyelvű szedési utasítás került.

„Csendesen! hagyjátok kialunni gyötrelmimet; akkor
Jertek, csókjaimat szedni, sietve felém.”



ugrás a szövegforráshoz
A’ VÁRADI FERDŐBEN.
E’ liget’ árnyai közt ége a’ szép Náisz Apollért;
Asszonya vette nyilát, s a’ szeretőre lövé.
Szemtelen, égj, úgy monda, de vessz! S a’ Nympha vesz és ég,
Hév habokat buggyant, s hirdeti keble’ tüzét.



ugrás a szövegforráshoz
UGYAN-OTT.
E’ busa nép kártyát s lakomát kér. Nympha, te nékem
Adj orvos vizeket, és mikor égek, homályt.



ugrás a szövegforráshoz
PÓR GŐG.
A’ genialis nép! hamuban lakik, izzad az űlőn,
Nyúz, csal, lop, koldul, adja cseréli lovát.
Eggy gyengéje vagyon: szeret úrnak látszani; boldog
Hogyha nyakán elavult czifra ruhácska fityeg.
Könnyedkén tűröm, ha nagy érzeti, melly magas helytt áll:
Nem tudtam soha még tűrni, ha törpe mered.



ugrás a szövegforráshoz
GRAPHÍDION.
Lyányka, találva van ő! s te mosolygva csodálod hogy arczát
A’ homok illy híven szökteti vissza feléd.
Szólj,*
Szól<l>j Utólag kihúzva.
ki vezette karod’? ki sugallta kebledbe hogy ezt merd?
Ah, neked e’ hevülést eggy kegyes Isten adá. –*
Az üresen hagyott sorba német nyelvű szedési utasítás került.

Ámor hagyta hogy őt újam rajzolja szeretve,
S leczkéjét eggyütt vette Ferenczy velem.



ugrás a szövegforráshoz
AZ ERDŐ
Sírj szabadon, nálam nem kémleli senki*
<senki> senki Az áth. szó fölé írva ugyanaz.
keserved’,
A’ remegőt sűrű lombjaim elfödözik.
És ha enyhűlsz lyánykád’*
<Széped’> lyánykád’ Az áth. szó helyetti szó a sor elé betoldva.
neve’ zengésére, sohajtsd*
sohajtsad azt Utóbb az utolsó két betű javításával: sohajtsd, az azt utólag toldva a sor végére.
azt,
S Echóm részvéve vissza sohajtja feléd.



ugrás a szövegforráshoz
VAY JÓZSEF’ KÉPÉNÉL.
Halld Vayt. – „Ő nem szól.”*
szól<l> Utólag kihúzva.
– Halld úgy is; az isteni férfi
Némán int: némán űzd te is, a’ mit akarsz.*
űzd te is, a’ mit akarsz Többszörösen javított és áthúzott rész alá írva.



ugrás a szövegforráshoz
KOPTUSZI INTÉS.
Tedd le*
Tedd<->le Utólag kihúzva.
reményedet a’ rosszról; soha nem leszen az jó:*
jó<,>:
S a’ jót, bántását könnyü feledni, szeresd.*
szeres<s>d.



ugrás a szövegforráshoz
FÉRFILÉLEK.
Fusd*
Fus<s>d Utólag kihúzva, a sor végén megismételve a helyes alak.
a’ bajt, valamint akarod, megmarkol erővel,
És ha magad’ gyáván elveted, összetapos.
Küzdj vele férfiasan, s alacsony panaszokra ne süllyedj,
Elszégyelli magát, s megbukik a’ nagy előtt.



[46a: nyomtatott példány beragasztva: Dédácson, Hunyadban, Hébe, 1824. 23.]


ugrás a szövegforráshoz
DÉDÁCSON, HUNYAD VÁRM.
Gróf Gyulai Ferencznéhez.
Sztrigy’ s Maros’ Istenei, kiket a’ gyep’ szőnyege szólít*
szól<l>ít Utólag kihúzva.
Tánczra, és tí, kiket az agg szilas’ éje födöz.
És te kies völgy itt, sziklás vadonidnak ölében,
Mellyre a’ Dévai vár’ orma busongva nevet.
Vendégtek megyen; ő titeket most lát meg*
lát<->meg Utólag kihúzva.
utolszor;
Oh de ti hagyjátok zengeni néha nevét!
És mikor Ő ide lép, s a’ víz’ szélére hanyatlik,
És mikor a’ szeretett Lotti kiáltja Zsenit,
Zúgjátok neki: Távozik az, s messzére! de lelke
Hozzád, élte’ kegyes angyala, visszasohajt.



ugrás a szövegforráshoz
SZEMERÉHEZ.
Remény és Emlékezet czímű Sonettjeire.
Már haladék, s sírás öntötte el*
öntötte<->el Utólag kihúzva.
arczodat. Ámor
Megszánt, és két koszorút nyújta tüzelve neked.
Most ez szálla el*
szálla<->el Utólag kihúzva.
itt, most ott a’ másika, s míg én,
Oh az irígy! ezt s azt fölszedem, elhaladál.
Állj meg,*
Állj<->meg Utólag kihúzva.
s add nekem e’ kettőt, s add tenmagad’ ezzel!
Szebb koszorút soha még nem nyere győzödelem.



ugrás a szövegforráshoz
EGGY GYERMEK’ SÍRKÖVÉRE.
Téged nyájas anyád’ karjáról Ámor ölelt el,
Isteni szép jegyesed isteni szép jegyesét.
S most az Olympusz’ örömtájékai fognak el immár;
Ah, de szüléidnek szívek örökre sebes.
Nézz szerelemmel alá rájok, s mondd: Él Phigie, s téged,
Kedves atyám, s téged, nyájas anyácska, szeret.



ugrás a szövegforráshoz
THEMISTOCLESZ.
Üss, csak szólani*
szó<l>lani Utólag kihúzva.
hagyj! mond – hív és nagy vala. Bántó
Honja ellen nem költ – hív vala, nem vala nagy.



ugrás a szövegforráshoz
SPISSICH.
Mínoszhoz közelíte Spisics. Megdöbbene az Isten,
S székét s pálczáját a’ jövevénynek adá.
Meg nem tántorodott, szennyetlen, monda; te tarts itt
Törvényt, mint oda fenn tartani láta Szalád.



ugrás a szövegforráshoz
A’ LEPE.
Plátó’ lelke valék eggykor, most már Lepe. Szépet
S jót keresék ottan, mennyei harmatot itt.



ugrás a szövegforráshoz
KANT ÉS HOMÉR.
„Kell!” mond Kant hidegen, s „tedd, mert kell!” A’ Meonída:
„Tedd, mert szép, mert jó, mert igaz!” erre tanít.
Angyalokat gyúr majd sárból a’ Celta Prométheusz:
Adni nemesb*
nemesb<b> Utólag kihúzva.
embert a’ nagy öregnek*
Öregnek Az Ö ö-re jav. sor végi jelöléssel.
elég.



ugrás a szövegforráshoz
TYRÓLBAN.
Eggy lovat, eggy tehenet hámol szekerébe magához,
S vonja velek terhét, Alpeszi Nympha, fiad.
Puttonban viszen ott földet bérczére legaljasb*
legaljasb<b> Utólag kihúzva.
Völgyéből, és zsírt, s krumplival ülteti be.

Vaj, sanyarún teng ő! de szelíd törvényiben őrzi
Austria, s a’ hívnek híve felejti baját.



ugrás a szövegforráshoz
VÁD ÉS BÉKE.
Hittem az esknek, ah, azt oda fenn hold s csillagok hallák,
S érte kezessé lett, s mennyi gyönyörrel, az ég!
És ím csalva vagyok! Menj, menj! én kába! ki minden
Boldogságimat eggy lyányka’ kezébe tevém.
S te tagadod? lássad levelét, te hitetlen: Igaznak*
A javítások előtti változat: lássd ím levelét; elfogtam. Igaznak
A’ legszemtelenebb sem meri vetni cselét.
Ah, de te sírsz, nyakamat karod általölelte; könyedtől
Arczomat ázni érzem. Csalfa, feledve hibád.



ugrás a szövegforráshoz
ÁMOR AZ OROSZLÁNON.
Mint hajlong a’ gyermek alatt a’ gyapjas oroszlán,
S mennyei zengzetinek vad tüze mint mosolyog!
S ő, a’ büszke, miként érezteti véle hatalmát,
És hogy egen földön ő egyedűl az erős.
Vélem is ezt érezteti most, szép Níke, miolta
Elfogva ajkaidon durva bilincsre vetett.



ugrás a szövegforráshoz
ÍDÁHOZ.
Távoly*
Távoly Az y utólagos betoldás.
vagy mindég, ’s mindég közel, Ída! szemem lát,
Hall fülem, ah de karom, Ída, hijába keres.



ugrás a szövegforráshoz
VAJDA-HUNYAD.
Szirt, rendíthetetlen, mint karja és keble rakódnak,
Nagy mint ő, nagy mint társai, mint fija*
<maga> fija A sor végén jav.
nagy!

Hol van urad? hol van Mátyása? hová leve László?
Hol van az eggykori fény? hol van az eggykori zaj?
„Nincsenek!” így dörmög falaidnak kriptai csendje.
Nincsenek? ah… De mi ez? látom e nyílni kapud?
Látom; zászlóját már szélnek ereszti Kapisztrán;
Íme indúl, s vezeti győzödelemre hadát.
Szól*
Szól<l> Utólag kihúzva.
a’ tárogató s a’ síp s a’ trombita, s a’ Hős
Néma haragjában most maga léptet elő.*
léptet<->elő Utólag kihúzva.
Jobbja és balja felől László szökdelteti ménét,
S atyjának vészi és osztja parancsolatit…
Szirt, mi vagy, és mi valál eggykor? megborzadok. A’ hív
Érti*
<Érzi> Érti Az áth. szó alá betoldva.
a’ szent jelenést, s felriad álmaiból.



ugrás a szövegforráshoz
BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS.
Kétled e, hogy lelkünk jár, vándorol? Ott fene Cátó
S lágyszívű Brútusz, itt Weselényi valék.
Erdély, szűnj*
szűnj A j d-ből jav.
keseregni fiad’. Nem holt el*
fiad’<,>. Nem holt<->el A N n-ből jav.
az; él még;
S hős lelke a’ régi fényre deríti Zsibót.



ugrás a szövegforráshoz
GRÓF DRASKOVICS JÁNOS,
az Ezredes.
Kit fedez e’ szent sír név és jel nélkül? Örök díszt
Önte ki*
Önte<->ki Utólag kihúzva.
Flóra reá, s a’ csapodár Zephyrek
Nyájas csókjaikkal nyitogatják gyenge virágit,
S Sylphek’ s Sylphídák’ nyája seregli körűl.*
Az üresen hagyott sorban német nyelvű szedési utasítás.

Jel s név, o idegen, nem kell e’ sírra. Titokban
Tette a’ jót, s itt is szent titok őrzi nevét.



ugrás a szövegforráshoz
VÍGASZTALÁS.
Felfele tart mindég, lefelé nem az emberi lélek;
Égből szálla belénk, és oda vissza siet.
Hasztalan a’ viharok’ részeg dühe; Szép, Igaz, és Jó
Szent Eggység, s lelkünk érezi, látja, hogy az.



ugrás a szövegforráshoz
PÁSZTHORY’ SÍRJÉN.
Zúgj búsan, s hullasd*
hullas<sd>d A d az áth. betűk fölé betoldva.
e’ sírra virágidat, ákátz
Dongjatok, o méhek, e’ fa’ virági körül.
És te, periploke, nyúlj végig buja karral az ágak’
Szent szövedéki között, hol philoméla keserg;
Mert nagy tettei után itt nyugszik Pászthory. – Nyugtot
Érdemel, a’ ki soha azt nem lele, nem kerese.



ugrás a szövegforráshoz
BRANYICSKÁN, HUNYADBAN.
Báró Jósika Jánoshoz.
Martinúzinak itt áll kápolnája, s az útas
Áltnéz a’ Maroson, s áldva sohajtja nevét.
A’ kápolna ledől, de az útas látja, hol állott,
S a’ bíbort viselő hős-papot emlegeti.
Tűnnek az esztendők, szeretett Nagy! tűnsz te is eggyszer,
A’ maradék keresi, s nem leli nyomdokidat.
Oh mikor elmegyen itt, mondja ezt is: Az eggykori vendég
Itt lele férfit az hely’ új ura’ karjai közt.



ugrás a szövegforráshoz
ÜRMÉNYI JÓZSEF,
az Ország-Bírája.
Széked üres, nagy férfi! hamar hited’. Ilmur örömmel
Néz rád, mert eggyütt esküszi véled hazánk.



ugrás a szövegforráshoz
NAGY-MIHÁLY, ZEMPLÉNYBEN.
Ott Armída vevé tündérlakjába Rinaldot,
Itt a’ Károlyi lyányt Sztáray hozta belé.
Meg vala csalva Rináld: de te, boldog férfi, nem ingó
Lyányka’ tüzétől égsz, s hölgyed örökre tiéd.
Éljed időd’; nagy öröm siet elröppenni. Szerencsés
A’ ki sok édesben éle, nem a’ ki soká.



ugrás a szövegforráshoz
RÁKOSON, PEST MELLETT.
Bukj le,*
Bukj<->le Utólag kihúzva.
s imádj, s eggyszerre tiéd, monda a’ hazug eggykor:
Szívem imád, mondd ezt te nekem; íme bukom.*
<ím le>bukom Az íme az áth. rész fölé írva.



ugrás a szövegforráshoz
A’ SZÉP HÁZI-KÖR.
<Szent-Mihálytt.>
Eggy fija volt ottan, mint mondják, lyányai hármak:*
hármak<,>:
Itt három férfi gyermeke, lyánya csak eggy.
Virginie most Érosz; Aurél, Marcellel, Emíllel
Cháriszok; Uranide ő maga, s atyjok Apoll.



ugrás a szövegforráshoz
SZENT-MIHÁLY, SZABOLCSBAN.
a’ később idők’ képében.
A’ kit Athéne nekünk s a’ héthegyü város irígyel,
A’ kinek ajkairól Nestori Sváda szakadt,
Holdjait itt szántá, mint Xenophon, itt vere lantot,
Gyermekit itt nevelé szíve’*
nevelé <…> szíve’
nagy érzetiben.

Puszta vala a’ vad sík, perzselt agyag: Eleonóra <1
< Gróf Sztáray Eleonóra, Gróf Dessewffy Józsefné, a’ leglelkesb és legszebb asszonynak, Eszterházy Eleonorának, leánya.>
)>*
Utóbb áthúzott lábjegyzet csatlakozott ide.
Rá pillanta, s az ím Thesszali Tempe leve.
Térj árnyékiba, hív idegen, szent helyre jutottál,
S az most is büszkén hirdeti Géniuszit.



ugrás a szövegforráshoz
MI FÁJ?
Nagy de rövid bántás nem sújtja le*
sújtja<->le Utólag kihúzva.
lelkemet; az fáj
A’ mi kicsíny, s lassún kínoz el;*
kínoz<->el Utólag kihúzva.
ah az epeszt!



ugrás a szövegforráshoz
EGGY ROSSZ KÖVETŐHÖZ.
Hősünk’ zengő karvasára,
Nehéz szagu babérjára,
Sustorogó Ódájára,
Békegeres Épósára,
Tisztes Crímen Raptusára,
Malhürő dö Gersonára,
Tempefői bajnokjára,
Amazon szűz lyányzójára,
Kérdásoknak kérdására,
Esküszöm, te nem sokára
Felhágsz, csak nézz e’ példára,
A’ homoksík’ Tatrájára;
S Csombók Jankó s Csombók Sára
Szát szemet tát e’ csudára.



ugrás a szövegforráshoz
SULPÍCIA.
Szánod e lyánykádnak, Kedves, gyötrelmeit? Oh lásd*
Oh <lássd> lásd
Mint gyengíté el*
gyengíté<->el Utólag kihúzva.
őtet az őszi hideg.
Múljon el*
Múljon<->el Utólag kihúzva.
eggyszer már nyavalyám, melly elgyötör, azt ha
A’ szeretett ifju eggyüt ahítja velem.
Jaj, de ha kínjaimat nem szánja, mi haszna hogy élek?
Lyánykád, oh*
<te> oh Az áth. szó fölé írva.
Kedves, élni csak érted akar.



ugrás a szövegforráshoz
LEONÍDASZ.
Vándor, szent, hova lépsz, a’ hely. Menj, mondjad hazámnak,
Hogy törvényéért kész vala veszni fija.



ugrás a szövegforráshoz
A’ TANÍTVÁNY
Kékellő violák’ illatozási közt
Szűle eggy gyenge leány engemet ott, hol a’
Szirt’ forrása magasról
Tajtékozva szökell alá.*
A szakasz utáni üres sorban német nyelvű szedési utasítás.

S lágy keblébe fogott, s kisdede’ homlokát
Elhintette tüzes csókjaival, s te, mond,
Serdűlj, s a’ miket itt látsz
Zengd majd lantom’ idegjein.

Így szóllván elhagyott. Hirtelen eggy galamb
Lebbent nyögve felém, s elfödöze a’ liget’
Ifjú lombjai közzé,
S mézzel tömte-meg ajkamat.

Nőttem, s a’ mit az ér’ szélein, ott, hol az
Aggott tölgyek alatt görbe futást veszen,
A’ mit szirtpatakomnak
Vad zajgásiban hallanom

Engedtek kegyesen szent jelenéseim,
Mármár zengi dalom: honjomat eggykor és
Lelkes nagy fijait; most
Még csak gyenge szerelmeket,

És a’ lyányka’ szemét, a’ ki remegve fut
Lobbant lángom elől kertje’ homályiba,
S ott, a’ csintalan, önkényt
Hull keblembe, de fut megint.



ugrás a szövegforráshoz
KERESZTES BÁLINT.
A’ SZENT FÖLDRŐL.
<Ó magyar dal.>*
Utóbb más színű tintával áthúzgálva.
Feketeszemü szép hölgyecske,
Röpülhetnék bár mint kis fecske,
Még ma szállnék szemed’ láttára
Ablakod’ rostélyozatjára.

S addig dúdolnám ott énekem,
<Míg> megszánván esdökletem’, Míglen*
A len sor fölötti betoldás, majd mindkét szó áth., s a javított alak megismételve a sor végén.
Szűk <röjtöködben> béfogadnál, röjteködbe*
Jav. ebből: <röjtöködben>, a javított alak megismételve a sor végén.
S öledben nyugvó-helyet adnál.

Nem kellene nékem bugocska,
Benne engemet hogy tarts fogva,
Mert bátor elűznél mellőled,
Én el nem röpűlnék tetőled.

Délben asztalodra röppennék,
Étkes vídám vendéged lennék,
Megcsípegetném falatodat,
Serlegedből innám borodat.

Ha mikor leűlnél rokkádra,
Felszállanék annak gombjára,
S olly búsan nyögném énekemet,
Hogy könyet hullatna szép szemed.

Estve ugyan ha álom nyomna,
Elröjtezném ágykárpitodba,
De még hajnal előtt jó regvel
Felköltnélek víg csörgésemmel.

Oh ki volna boldogabb mint én,
Titkos kecseid’ szömlélhetvén!
És ha klárizsszád’ csókolhatnám, zssz*
A sor végén a zssz betűkapcsolat kiemelésével megerősíti az egybeírást, a d olvashatatlan betűből jav.
Béla is irígyen nézne rám.

Jaj, de mint az árva gilicze,
Úgy bújdosom én immost nyögve,
Mert sebes szárnyaim nincsenek,
Hogy szép Margitomhoz vigyenek.

András alatt vérző buzgánnyal,
Vívok mindennap a’ pogánnyal,
Annak drágalátos véréért,
Érted s értem a’ ki onta vért.

És mikor karom a’ csalmákat
Aprítgatja, mint a’ torzsákat,
Ezt kiáltom<->föl*
kiáltom<->föl Utólag kihúzva.
Jézusomhoz:
Vígy, Urunk, eggykor Margitomhoz.

S ím tisztúlni látom az eget,
Rám a’ nap víg súgárt ereget,
Jelengetvén hogy nem sokára
Visszaviszen*
Visszaviszen Az első két betű olvashatatlan betűkből jav.
Isten Tornára.



ugrás a szövegforráshoz
A’ MÚZSÁHOZ.
Leányka, dalt! de ne mint eddig dallál.
Becsűletet azzal sokat nem vallál.
Gajdolj ha kell, de úgy, hogy mindenek,
Tudósok és Tudóskák értsenek.
Nem élünk Athénásban, nem Rómában.
Mit dúdolsz hát görög s deák skhémában?
Az a’ külszín, higyd-el csak flosculusch;
Partúriunt, s lesz ridiculusch musch.

Szóllj igazat; te is vágysz tetszeni.
Költőink közt szeretnél fényleni.
Akard, s megvan. Légy újra az, a’ mi voltál,
Szóllj a’ szerint, miként régebben szólltál.
Új szót ne gyárts, az ókat ne keressd,*
ne <kövessd> keressd
A’ francziát, a’ dájcsot ne kövessd.
Beszédednek adj bájt, adj könnyüséget,
Adj rendidnek hasonló hangú véget.
Kap a’ manó, nem más, a’ verseken,
Ha nehezek, s rím nem cseng végeken.

De te pirulsz megfutni a’ könnyü pályát,
Hol X szedett koszorujába – zsáját.
Jó; verd tehát bilincsekre magad’,
S a’ verselés’ dühe ha megragad,
Zsongásidban vedd Rádayt vezérnek,
Mérd a’ mit az olasz, francz, német mérnek.
Cserélj nehéz és könnyü tagokat,
A’ rímekben nő s hím hangzásokat.
Igy lesz neved, Muzsácskám, a’ Parnasszon –
Örűlj neki – Tekintetes Tudós Kisasszony.



ugrás a szövegforráshoz
AZ ÉN SUGALLÓM.
Az a’ kis lyányka, kit nekem,
Hogy verseim’ sugallaná,
Társúl a’ Múza rendele,
Eggy csintalan, dévaj gyerek.
Epéje nincs, de gondolatlan;
Jámbor, szelíd, de nagy bohó.
Enyhítni kész a’ szenvedőt,
Az ártatlant kész védeni,
Ha bár saját vesztével is.
De néha rá-jön a’ gonosz szél,
Elkapja pajkos gondolatja,
Nem bír magával, eggyre sért
Barátot és patvarkodót,
És hogy ne fájjon a’ döfés,
S enyhűljön a’ seb, mellyet ejte,
Nevetve pattantja-el nyilát
S zománcz fogsort láttat vele,
És a’ legbájosbb ajkakat.
S ezek miatt a’ vett döfést,
Patvarkodója, mint barátja,
Békével és nevetve tűri,
S a’ vett döfésnek még örűl,
S csókolja a’ szép sebző’ kezét.

Nem illy szelíd az ő keze,
Ha félgubó s ha félokos
Dagállyal járulgat elébe,
Öl akkor, és nem sért, nyila.
Nevet, mert ő szeret nevetni
Illyenkor is, de megvetéssel,
Hogy jobban sújtson a’ csapás.
S örűlve hogy haragja néktek
Kedvét nyilván jelentheti
Kiknek virágit osztogatta.



ugrás a szövegforráshoz
IZÉHEZ.
Poeta vagy s Historicus.
Mi vagy nagyobb? biz’ én nem értem.
Oh, hogyha én exotéricus,
Itt, mint sok másban, practicus,
Historico-poeticus
Illustritásod’ meg nem sértem,
Fejtsd meg magad’, melly félen vagy,
Kettőben az nehézke, nagy?
Silány versed Beszkédi fagy,
Sem sírnom nem hagy,*
Jav. ebből: sírni nem hágy.
sem nevetnem,
De fáznom, izzadoznom hagy.
A’ másik munka hagy nevetnem,
S nem sokkal többet mint nevetnem.
Már ért az exotericus: –
Historizáns Poeta vagy,
S poetizáns Historicus.



ugrás a szövegforráshoz
SZEMERÉHEZ.
midőn Emlékezet és Remeny Sonettjeit éneklé.
Már haladék, s sírás öntötte-el arczodat. Ámor
Megszánt, ’s két koszorút nyujta tüzelve neked.
Most ez szálla-el itt, most ott a’ másika; ’s míg én,
Oh az irígy! ezt s azt fölszedem, elhaladál.
Állj-meg, s add nekem e’ kettőt, s add tenmagad’ ezzel!
Szebb koszorút soha még nem nyere győzödelem.



ugrás a szövegforráshoz
PÓR GŐG.
A’ geniális nép! hamuban lakik, izzad az űlőn,
Nyúz, csal, lop, koldúl, adja cseréli lovát.
Eggy gyengéje vagyon: szeret úrnak látszani; boldog
Hogyha nyakán elavúlt czifra ruhácska fityeg.
Könnyedkén tűröm, ha nagy érzeti vélem, hol áll ő:
Nem tudtam soha még tűrni, ha törpe mered.



ugrás a szövegforráshoz
KÜLÖMBSÉGEK.
Félre a’ Gőgössel! Maga van, nincs senki kivűle,
Eggy újabb őrűlt Berkeley. Szánni lehet.
Félre, Szerény! Nem vagy, mert más is volna, ha volnál;
Ismerem e’ zengést. Szánni, mosolygani kell.
Vagy te, de van más is, törpébb ez mit te, tetősbb az;
Mondod is ezt, hiszed is. Légy te barátom, Igaz.



ugrás a szövegforráshoz
IO, CORREGGIÓTÓL.*
IÓ, <…> CORREGGIÓTÓL. Az áthúzott szó talán: CANOVÁTÓL.
Elvesztem, s ah lyányka, tebenned vesztem-el! E csók
Melly ajakidra nyomúl,*
ajakidra <repűl> nyomúl
engem is elragadott.
Félre, te Mennyrázó! fordúlj, szép lyányka, le hozzám!
Szedje az emberi lyány’ csókjait emberi száj!



ugrás a szövegforráshoz
AZ EPIGRAMM.
Szökj’, Epigramma, de nem mint nyíl, melly czélra fut és öl;
Szökj’ mint csók, mellyet félve lop a szerelem.
Elcsattant s oda van! De az édes lyányka’ tüzétől
Ajkaim lángolnak, s e’ kebel égve liheg.



ugrás a szövegforráshoz
A’ KAKUKHOZ.
Nem kérdem én, te kis madár,
Soká ha élek e.
Hozzám hű meddig lesz Chloe,
Ezt mondjad nékem, kis madár,*
madár<!>,
Nem azt, nem azt, ha élek e.*
élek e. <–>
Ha nem lesz hű, haljak meg bár.