Már haladék, s sírás öntötte-el arczodat. Ámor
Megszánt, ’s két koszorút nyujta tüzelve neked.
Most ez szálla-el itt, most ott a’ másika; ’s míg én,
Oh az irígy! ezt s azt fölszedem, elhaladál.
Állj-meg, s add nekem e’ kettőt, s add tenmagad’ ezzel!
Szebb koszorút soha még nem nyere győzödelem.