Sztrigy’ s Maros’ Istenei, kiket a’ gyep’ szőnyege szólít
*szól<l>ít Utólag kihúzva.
Tánczra, és tí, kiket az agg szilas’ éje födöz.
És te kies völgy itt, sziklás vadonidnak ölében,
Mellyre a’ Dévai vár’ orma busongva nevet.
Vendégtek megyen; ő titeket most lát meg
*lát<->meg Utólag kihúzva.
utolszor;
Oh de ti hagyjátok zengeni néha nevét!
És mikor Ő ide lép, s a’ víz’ szélére hanyatlik,
És mikor a’ szeretett Lotti kiáltja Zsenit,
Zúgjátok neki: Távozik az, s messzére! de lelke
Hozzád, élte’ kegyes angyala, visszasohajt.