Ki viselhetné-el
Élte’
*Élté<nek> A második é ékezetéből az utólagos javítással egyidejűleg aposztrof lett.
sullyait,
Hahogy Istenink
*Isten<e>ink Utólag kihúzva.
Téged nem adának
Az emberi nemhez,
Vádlott, feddett,
Kárhoztatott,
Kedves lyánya az égnek !
Mosolygja
*Mosoly<o>gja Utólag kihúzva, a jav. utáni szóalak a sor mellett megismételve.
bár,
Ha kedve tartja,
Játékid’ a’ komor Bölcs;
Nevezzen bár
Gyermekesnek;
Nekem te voltál,
Nekem te vagy,
Nekem te lészesz
Örök barátném,
Vigasztalóm,
Te boldogítóm.
Tátott szájjal
Vára reám,
Hogy elnyelhessen,
Az az isszonyú!
Hallám fogainak
Siketítő
Csattogásit;
Láttam vérbe-kevert
Szemének undok
Pislongását,
S irtóztam az irtózatost!
De te, Kedves,
Reám borúlál,
Hogy ne lássam
Vérbe-kevert szeme’
Pislongásit;
S hogy ne halljam
A’ dühödött fogak’
Csattogását,
Lágy dalaiddal
Boldog álmak közzé
Altatál-el;
Hol a’ Phócionok’
És Scípiók’
Szép honjába
Általtéve
Feledjem az
Irtózatos’
Rettegtetésit.
Tátott szájjal
Vára reám,
Hogy elnyelhessen,
A’ még iszonyúbb!
És elnyele!
De te, Kedves,
Egek’ leánya,
Vádlott, feddett,
Kárhoztatott,
Mellém vonúlál,
S csapodárkodó
Énekid közt
Hátra hagyál
Tekintenem,
S előre, de távoly
Tájékokra;
Nem a’ mi most
Lépésim előtt,
Vesztem után
Ólálkodva,
Rettegtetett.