Martinúzinak itt áll kápolnája, s az útas
Áltnéz a’ Maroson, s áldva sohajtja nevét.
A’ kápolna ledől, de az útas látja, hol állott,
S a’ bíbort viselő hős-papot emlegeti.
Tűnnek az esztendők, szeretett Nagy! tűnsz te is eggyszer,
A’ maradék keresi, s nem leli nyomdokidat.
Oh mikor elmegyen itt, mondja ezt is: Az eggykori vendég
Itt lele férfit az hely’ új ura’ karjai közt.