Reményem eltűnt, mint mikor a’ torony’
Lámpája az éjnek vad zivatarja közt
Ellobban, és a’ csüggedőket
A’ habok újra veszélyes őrvény
S egekbe nyúló fergetetes sziklák
Közzé röpítik. Oh ti hatalmasok!
S te, te nagy és jó Júpiter, ki
Teljesedésbe hozod tilalmat
Nem szenvedő végzéseiket, tehát
Hijába bízánk bennetek? hasztalan
Nyujtánk fel újobban könyörgő
Összeredőlt kezeket felétek?
Méltatlanoknak még soha nem leve
Az égiektől támogató segéd.
Tűrd a’ mit illik tűrnöd; itt lesz
A’ gonoszokra kemény fenyítő.
Bizonnyal itt lesz! Néha sietve jön,
Sántítva többször, s hozza kezében az
Élesre fent pallost, s az ingó
Csésze sülyed, s bukik a’ hitetlen.
Villogj te nékünk, mennyei Jó-Tanács,
S vezérlj az éjnek kétes homálya közt.
Ím lobban a’ láng, a’ homály fut.
Lelkem, örülj, közelít az óra!