Égtem érted s te szerettél,
Még én égek, nem te már.
Ah, te már meghidegedtél,
Szád szemed tagadja bár.
S én itt magamba borúlva
Nevedet sohajtgatom,
Elbusúlva, elfásúlva
Veszteségem’ siratom.
Elenyésztek életemnek
Tündér istenálmai!
De ne rettegj, mély sebemnek
Nem terhelnek vádjai.
Légy te boldog; könnyebbedve
Tűröm én majd estemet,
S ezt sohajtom kevélykedve:
Minnyim eggykor szeretett.