Zellim, legelső zsengéjétől
Érted fosztám meg a’ tavaszt;
Vedd, Zelli, hívednek kezéből,
Vedd, oh vedd forró csókkal azt!
Vedd, Zelli! ’s lásd
*<nézzd> A sor mellett előbb nézd-re jav., majd a sor fölé betoldva: lásd.
miként hullattam
Harmat gyanánt rá könnyemet,
Hogy sorsom által eltiltattam
Körűled élnem éltemet;
’S panaszlanom, hogy bánatimnak
Most csak az ád vigasztalást,
Ha megjelenvén álmaimnak,
Esküdsz, hogy nem kedvellesz mást.
Nézd,
*Néz<z>d Utólag kihúzva.
mint serkenget új örömre
Mindent a’ nyájas kikelet,
Nem engem, Zelli! én örökre
Szívemben hordom a’ telet.
És nem lesz vége gyötrelmimnek,
És nem derűl fel
*derűl<->fel Utólag kihúzva.
bánatom,
Míg majd, hogy szíve szép Zellimnek
Örökre enyém, nem mondhatom.