Leányka, dalt! de ne mint eddig dallál.
Becsűletet azzal sokat nem vallál.
Gajdolj ha kell, de úgy, hogy mindenek,
Tudósok és Tudóskák értsenek.
Nem élünk Athénásban, nem Rómában.
Mit dúdolsz hát görög s deák skhémában?
Az a’ külszín, higyd-el csak flosculusch;
Partúriunt, s lesz ridiculusch musch.
Szóllj igazat; te is vágysz tetszeni.
Költőink közt szeretnél fényleni.
Akard, s megvan. Légy újra az, a’ mi voltál,
Szóllj a’ szerint, miként régebben szólltál.
Új szót ne gyárts, az ókat ne keressd,
*ne <kövessd> keressd
A’ francziát, a’ dájcsot ne kövessd.
Beszédednek adj bájt, adj könnyüséget,
Adj rendidnek hasonló hangú véget.
Kap a’ manó, nem más, a’ verseken,
Ha nehezek, s rím nem cseng végeken.
De te pirulsz megfutni a’ könnyü pályát,
Hol X szedett koszorujába – zsáját.
Jó; verd tehát bilincsekre magad’,
S a’ verselés’ dühe ha megragad,
Zsongásidban vedd Rádayt vezérnek,
Mérd a’ mit az olasz, francz, német mérnek.
Cserélj nehéz és könnyü tagokat,
A’ rímekben nő s hím hangzásokat.
Igy lesz neved, Muzsácskám, a’ Parnasszon –
Örűlj neki – Tekintetes Tudós Kisasszony.