A’ kit Athéne nekünk s a’ héthegyü város irígyel,
A’ kinek ajkairól Nestori Sváda szakadt,
Holdjait itt szántá, mint Xenophon, itt vere lantot,
Gyermekit itt nevelé szíve’
*nevelé <…> szíve’
nagy érzetiben.
Puszta vala a’ vad sík, perzselt agyag: Eleonóra <
1< Gróf Sztáray Eleonóra, Gróf Dessewffy Józsefné, a’ leglelkesb és legszebb asszonynak, Eszterházy Eleonorának, leánya.>
)>
*Utóbb áthúzott lábjegyzet csatlakozott ide.
Rá pillanta, s az ím Thesszali Tempe leve.
Térj árnyékiba, hív idegen, szent helyre jutottál,
S az most is büszkén hirdeti Géniuszit.