HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Korai versek II.
(1790, 1791)
Tisztázati lapok,
utólagos javításokkal


A’ MEG-TSALTT ÖREG
Vdik Dala Catullusnak; szabadon.
Kassán, Octob. 9dik 1788.
Üss’ a’ kő dudogó Napádat, édes
Erzsim, hadd haragudjon, hadd eméssze
Dünnyögésivel hecticás tüdőjét!
Ne gondolj vele mit lotsog felőlünk*
felő<l>lünk
Ha Vendégeivel guzsalynak űlvén
Minket ’s másokat ízre porra nyelvel.
Tsússz hozzám tsak azért is; ő moroghat!
’S nyomd bátran ajakomra gyenge Szátskád’.
Adj eggy tsókot, – hamar!*
– hamar! A gondolatjel utólagos betoldás.
– meg’ eggyet, – újra –
Nem lát most – hamar eggyet! – ah ne rettegj
Nyomd jobban! – szaporázd ’s ne kapd-el ajkad’.
Adj százat! – hamar! – ezret! – ujra százat;
Ismét más ezeret; – meg’ újra százat;
Adj, adj, harmadik ezret; – újra százat;
Add számlaltalan’! hogy se mi ne tudjuk
Számban tartani mennyi tsókot adtál;
Sem zsóltárra szorúltt Napád ne győzze
Édes vétkeidet rovásra róvni.



ANAKREONNAK XIXd. DALA.
Ἡ γη µελεινα πινει.
Kassán, Octob. IIdik 1788.
A’ barna főld iszik ’s azt
Viszontag a’ fa issza
A’ tenger a’ folyókat;1
Πινει θαλασσ᾿ αναυρουσ; nem pedig Πινει θαλασσα δ᾽ αυραν.
A’ tenger habjit a’ nap;
A’ nap-világot a’ hóld:
Hát engemet, Barátim,
Miért nem hagytok inni?



P. SZAITZ LEO MARIAHOZ.
el-kezd. Miskólcz és Szikszó közt. 15. 8br. 1790.
Úgy mint a’ magába szállott Istentelen
Járúl, közelgetvén Virág-Vasárnapjához,*
<A’> Virág-Vasárnapjához,
Bűn-óldozója’ zsámolyához,
Hogy húst ett eggyszer pénteken;
– Jol van! ne űljön ő Eretnek’ asztalához,
Ha érzi, hogy erőtelen! –
Úgy mint ez az Istentelen,
’S még kínosbb rettegéssel, térek
Most hozzád, Egri FAST!*
Egri <MERZ!> FAST!
jer, add-meg a’ mit kérek!



KERESZTES BÁLINT
TORNAI MARGITHOZ a’ SZENT FŐLDRŐL.
Kassán, Septbr. 24d. 1789.

HORVÁTH ÁDÁMHOZ.
O Te kinek harsány hadi-kürtje Tihannak enyelgős
Szűzeit eddig nem-hallott hangokra tanítá,
Hogy, valamerre kevély hullámait hányja zajogva
A’ Balaton, HUNYADIT! HUNYADIT! riadozzon az erdő:
HORVATHOM, jer; akár Plátóddal az elme nem esmértt
Léte felől ébrentt almokba merűlve bolyongassz;
Én oda nem késérlek: – akár CSAPODIDnak igazlott
Karján, a’ rejtett Szépség ösvényinek indúlsz;
Jer kérlek, ’s Eratóm mit adott ajakomra, figyelmezz!
Kedvell ő téged, noha gyenge virágit hajadból
Calliope, laurust nyújtván helyjébe, ki-szedte.
Halld azt most tőllem, ’s majd tőlled hallja JULISKÁD.
ANDRÁS – (esmered őt, mert gyász-dombjára siralmas
Könnyeket hullattál magad is) – temetőit Urának
Lenni Pogány kézben nem szemlélhette továbbá.
Fel-kél, kardot övedz, ’s koronáját férfi sisakkal
Váltja-fel, és viadalra neveltt Bajnokjait a’ nagy
Nílusnak messzére terűltt mezejére vezérli.
Mint lobogott a’ vér színű*
vér<be> színű
szent jellel havazló
Pallástjok! Cherubim mind eggyike, nézzed akár szent
Őltözetét, akar ártatlanbb erkőltsit, ha szintén
Eggy újjabb Néró gyilkos lángjára vetettê is.
Nőtelenek vóltak; – Bajnokhoz az ille; – Keresztes
Bálint vólt egyedűl kit Tornai Margit az Óltár
Zsámolyain Hymennek örök hűségire vonsza.
Ez most a’ zuhogó Jordán fövenyére le-dűlvén
Mint a’ Magzatitól meg-fosztott Fűlmile sír, rí,
A’ siket erdők közt ekként zengette panasszát:

Fekete szemeu szeep Heolgiechke
Repeulhetneec chac mint a’ fechke
Még ma szaalnec szemed láttára
Ablakod rostéliozattiara.*
rostél<y>ozattiara. Az áth. betű fölé írva: i.

’S addig dudolnaam énecemet
Mig megszanuaan esdeklésemet
Kis kamarádba befogadnaal
S eoledbe niuguó*
<ny> niuguó
helyet adnaal.

Nem kellene nekem kalitka
Hogy engemet benne tarch fogua,
Mert ha elüzneel is melleöled
Meeg sem röpülneecel én teöled.

Deelben asztalodra röppennéc
Eetkes s vidaam vendeeged lennéc
Megchipegetneem falatodat
’S kis kannádbúl*
’S <poharadból> kis kannádbúl
innám borodat.

Ha pedig fonnaal karszeekedbe’,
Felszaalnec rokkád veszeiére,
’S olli búsan niegnem*
niegnem Az ie y-ból jav.
énecemet,
Hogi köniet hullatna szeep szemed.

Estve ugian ha álom niomna
Elbuinek sürü kaarpitodba,
De meg hajnal eleött jó reggel
Fel-keöltnélec víg chergesemmel.

Ugrándozva iárnék akkoron
Felsalá puha paplanodon
Félre rantogatnám kendeödet
Hogy láthassam bokor emleödet

O ki vólna bóldogabb mint én
Szeep veölgiechkéiében feredvén.*
<hevervén;> feredvén.
’S ha bimbóchkait chokolhatnám*
<ts> chokolhatnám
Bela is irígyen nézne raam.

Jaj, de mint az arua gerlice
Ugi buidosoc én mastan nieögue,
Mert nékem szaarniaim ninchenec
Hogi szeep Margitomhoz vigienec.

Andraas alatt veerzeö buzganial*
buzgan<y>al Az áth. betűre írva: i.
Viuok mindennap a’ pogánial
Annac draghalátos veréért
A’ ki érettem is onta vért.

’S a’ mikor karom a’ chalmaakat
Úgi aprittia mint a’ torzsákat,*
<T> torzsákat,
Igi kiáltok szent Jezusomhoz
Vígi Uram egikor Margitomhoz.

’S ím’ tisztúlni látom az eget,
’S rám a’ nap víg súgárt ereget,
Azt jelentuén hogi nem sokára
Vissza-visz az Isten Thornára.

Igy végzette dalát Eratóm, ’s el-tűne. Szemérmes
Szép nyaka még ragyogott a’ ködben, ’s szélnek eresztett
Fürtjeiből olly kellemetes szag szálla-le hozzám
Mint a’ millyet ereszt ki-virított bokra Fürednek,
Vagy Szántód gyönyörűn zőldellő gyepje, midőn azt
Balsamomos violák lepik-el, meg gyenge tavasszal.
Homlokomat myrtus koszorú, ’s szép rózsa keríté,
’S tsattogatott szárnyon*
szárnyon Az o a-ból jav.
két hó szín*
<kedveltt> hó szín Az áth. szó fölé írva.
híve repűlt-el
Cyprisnek, szent védje’ bizonyságára, felettem.
Élni fogunk kedves HORVÁTHOM! Tégedet ádáz
Bellonád hadi kürtre*
<dalra> kürtre
kiált, ’s már szárnyra repített
Hangjaid a’ ki terűltt Egeken, úgy dörgenek, a’ mint
A’ dagadó Balaton ’s Hunyadidnak mennyköve dörgött:
Engemet hív Eratóm, ki-virított erdeje’ békés
Árnyékába vezet, ’s ottan a’ Hóldnak ezüst szín
Fényjénél, olly buslakodó hangokra tanítgat,
Mint a’ Nyúgoti szél lágy nyögdétslése, midőn az
Illatozó rózsák közt Czenczimet alva találja.
Örvendj,*
<Eln> Örvendj<!>,
élni fogunk! ’s később Unokaim örömmel
Emlegetik, HORVÁTHjáért mint ége Kazinczy.



ÉDES AGGÓDÁS.
Kassán, Octob. 12d. 1788.
Haszontalan keresem
El-távozott Kedvesem’!
Meg-vetette kérésemet,
’S ím’ árván hagyott engemet.

Ha másszor menni kelle,
Reszkető tekintete,
’S eggy kéz-szorítás mondotta,
Az el-válás mint kínzotta.

De most, mint az idegen
Bútsút veve hidegen;
’S el-tsüggedtt szívem érzette
Bánatomat mint nevette!

Nézd tsak, nézd tsak, Kegyetlen,
Könnyem*
<Szívem> Könnyem Az áth. szó fölé írva.
mint foly szűnetlen,
’S emelkedő bús meljembűl*
meljembűl Az ű ő-ből jav.
Sóhajtásom miként repűl.

Tudom, hogy ha ezt látnád,
Kedvesedet meg-szánnád,
Hozzája vissza-repűlnél,
’S hív ölébe sírva dűlnél;

’S ortzájának árjait
Száraztgatnák tsókjaid. –
De – hasadj-meg nyomorúltt szív,
Ő többé nem lessz hozzád hív!



EGGY HAJÓRA.
Horatiusból.
Debretzen, 21d. Apr. 1789.

Új fergeteg kél ellened, ó Hajó!
’S készűl az álnok síkra taszítani.
Jaj, mit mivelsz? Térj, kérlek, ismét
Hajdani hív ki-kötőd’ keblébe!

Nem látod é mint ingadoz a’ kevély
Árbotz, ’s az el-törtt kar-fa miként retseg?
Nem ill’nek illy kétséges úthoz
Bomladozó kötelékid. – Imé

Nints ép vitorlád, nintsenek Istenid,
Kikhez segédért bízva kiálts megint,
Ámbátor, erdők leg-nemesbbik*
Ámbá<r>tor, <az> erdők<nek jelesbbik> leg-nemesbbik Áthúzással, mellé és ráírással javítva.
Gyermeke, nagyra-vonúltt Fenyő<-fa,>
Kérkedve <mondjad> esmeretes neved’
’S fő származásod’. A’ remegő Hajós
Nem bízik <abban. Állj, külömben>
< Tsúfja leszesz dühös Ellen’idnek.>

Tsüggedve sírtam annyiszor a’ kiért,
De a’ kit épen láttam agyarkodó
Őrvényiből mindég ki-kelni!
Ah! mikor érsz ki-kötőmbe vissza?












Ámbá<r>, <az> erdők
<nek jelesbbik>
Fenyő! te,*
Fenyő<-fa,> A felkiáltójel és utána a te, az áth. rész alá írva.
hányod*
<mondjad> hányod Az áth. szó fölé írva.

a’ festett falakban.*
<abban. Állj, külömben> a’ festett falakban. Az áth. szavak fölé írva.
Ojd magad’ a’ dühödött Szelektől.*
< Tsúfja leszesz dühös Ellen’idnek.> Ojd magad’ a’ dühödött Szelektől. Az áth. sor fölé írva.


éppen*
ép<p>en Ráírással jav.

ki-kötődbe*
ki-kötő<m>be A d ráírással javítva m-ből.


ANAKREONNAK XXXIII. DALA.
Συ µεν φιλη χελιδων
Ér-Semjén, Biharban, Apr. 24d. 1789.
Kis Fetske! te mi hozzánk
Szokott időre térsz-meg,
’S midőn nyarunk elő-áll,
Feszket tsinálsz, ’s megintlen
A’ Nílus árja mellé
Repűlsz, ha tél közelget.

Nem ezt tselekszi Ámor!*
Ámor<,>!
Ő szűntelen belém száll
’S szívembe rakja fészkét.
Már benne pelyhes eggyik
Kisdedje; másikát még
Tojása rejtve tartja;
Eggy már ki-bújt felényig.
Mindég sipegnek éhes
Kitsínyim; a’ nagyobbja
Kissebbeket nevelget;
A’ fel-növűlttek ismét
Újjabbakat tenyésznek. –
Mit tégyek? – Ennyi Ámort
El-győzök é nevelni?*
<Nem> győzök é<n> nevelni<!>? Az El- a <Nem> fölé írva.



BARÓTI SZABÓHOZ,
midőn
eggy szerentsétlen munkát közle vélem.
Catullusnak hasonlatosságára.
Kassán, Octob. 16d. 1786.
Mint bánthattalak én meg úgy, Barátom,
Hogy Te engemet ezzel a’ tsömörlést
Indító tsevegéssel öldököljél?
Testét lepje-meg a’ gonosz pokol-var,
A’ tsorgó fakadékok, a’ büdös rüh;
És a’ tsontokat hasgató podagra,
Mint a’ gombolyag, húzza-öszve ujját,
Ezzel Tégedet a’ ki gazdagított;
Illy istentelen átkozott darabbal! –

’S ah! nem láttad e hogy szegény Kazinczyd
El-vész mérgibe’ majd ha olvasándja?
Várj, várj! nem viszed ezt el; Öszve-gyűjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem magyar Zechentert,
’S nyomtat Landerer a’ mit hónaponként;*
hó<l>naponként;
’S majd, ha öszve-szedem Barátom őket,
Érdemlett jutalom fog érni érte.
Várd bízvást! az-alatt oszolj előlem*
elő<l>lem
Akár merre vezet szemed’ világa
Rút fajzat, pökedelme Nemzetemnek!



SÓHAJTÁS A’ TAVASZHOZ.
Regmetz, Jan 1sőjén, 1787.

Im, a’ Ki-kelet
Űzi a’ telet!
<’S bolyongó fellegét
’S zúzos fergetegét>
Lágy lehelleti
Messze kergeti.

<Szemem> a’ mit lát
Hosszas bánatját
A’ szélnek ereszti;
Víg kedvét éleszti,
’S tiszta színre kél,
Mert el-múlt a’ tél!

<Még a’ madarkák>
<Félénkek ’s némák:>
De, <nem sokára a’ bokor ha majd>
<Vídúltt harasztot hajt,>
Vissza-szállanak,
’S dalt indítanak.

Mihelyt a’ ligetet*
Előtte két sornyi szabad hely hagyva.
A’ meg-keseredett
Bús fülemile
Jajjal tőlti-be.

O ha majd akkor
Eggy redős bokor
Mellé rejtezhetném,
’S kényemre nézhetném
Szép tekinteti
Mint kedvelteti!

<’S ha a’ pajkos> szél
Lopva néki kél,
<’S sebess repűleti
Leplét félre veti
Szemérmes szemmel
Miként pirúl-el.>

<O szép> Ki-kelet
Verd-el a’ telet;
<’S ha Czenczi ide jő,
Szerelmet ébresztő
Lehelleteddel
Szívét lágyítsd-el!>








a’ szem*
Sor fölött betoldva. A sorkezdővé vált névelő a javítás után kicsi maradt.






A’ Fülemilék
Alszanak most meg
majd nem sokára
A’ tavasz szavára*
Az áth. sorok mellé betoldva, a 3. sor esetében az áth. rész fölé írva.















Vagy midőn a’*
Az áth. rész fölé írva, a d k-ból jav.






Kedves*
Az áth. rész fölé írva.


SÓHAJTÁS.
Metastasio után.
Kassa körűl, Septbr. 21d. 1789.
Nyögdétselő Szeletske,*
Szel<lő>tske, Az áth. betűk fölé írva: e. Utólag, más színű tintával sor fölötti betoldás: Nyögdellő lengzetecske.
Nyögdellő lengzetecske,
Repűlj Laurám felé,
’S jelentsd, hogy sóhajtás vagy;
De meg ne mond kié!

Bús Tsermely, ha melléd jő,
Valld-meg, hogy könny valál;
De melly’ szemből szakadtál,
Azt, Tsermely, meg ne valld!



ANAKREONNAK XLVd. DALA.
Ὁ ανηρ ὁ της Κυθηρης.
Alsó Regmetz. Aug. 18d. 1789.

A’ Cytheréa férje
Lemnószi műhelyében
Atzél nyilat hasított
<A’ tsalfa Cypripórnak>
Lép-mézbe mártogatta
<Azt Tyndaris> de <Ámor>
A’ mézbe mérget öntött.
’S ím’ a’ minap az ádáz*
<Ad> ádáz
Márs vissza-tért az hartzról;
’S dárdája nagy nyelében
Kevélykedett, ’s az Ámor
Könnyű nyilát nevette.
Mond Ámor: Ez, emeld bár,
Elég nehéz karodnak! –
Le-nyúla érte Mavors;
’S Vénus nevetve*
<lihegve> nevetve Az áth. szó fölé írva.
nézé.
De tsak-hamar lihegve
Szóllalt-meg a’ Had-Isten:
Ámor, nyilad nehéz; fogd! –
Tsak tartsd-meg! így felelt ez.




<Az álnok Ámoroknak.> Kedvesse kis fijának.*
<A’ tsalfa Cypripórnak> Mellette ugyancsak áth. változat: <Az álnok Ámoroknak.>, majd a sor fölé betoldva: Kedvesse <Amorának> kis fijának.

Hegyét Cypris: de Ámor*
A sor eredetileg: <Azt Tyndaris> de <Ámor> A sor elé betoldva, majd utóbb áthúzva: <Vénus hegyét>, fölé írva: Hegyét Cypris. A sor végi áthúzás mellé írva, majd áth.: <eggyik>, mellé írva: Ámor.


ANAKREONNAK XId. DALA.
Λεγουσιν ἁι γυνάικες.
Szepesben, Decembr. 1788.
Igy szóllnak a’ Leányok:*
Leányok<,>:
Anákreon te vén vagy;
Végy tűkröt, és tekintsed
Mind el-repűlt fejedről*
fejedről A fej- haj-ból jav.
Hajad, ’s kopasz vagy immár. –
Van é hajam? biz én nem
Tudom: de azt tudom, hogy
A’ vígadás az agg kort
El-értt Öreghez annál
Illőbb, minél kevésbb van
Már hátra életéből.2
Ὁσω πελας τα Μοιρης.



ANAKREONNAK XLVId. DALA.
Χαλεπον το µη φιληται
Kassán, Febr. 4d. 1790.
Nehéz dolog szeretni:
De nem szeretni szint az!
És még nehézbb ezeknél
Visszátlanúl szeretni!
Nem nézi Ámor a’ fő
Nemet, sem a’ szelídebb
Erkőltsöt, és az elmét.
Tsak pénzre nézet ő most!
Ó vesszen a’ ki a’ pénzt
Minden felett betsűlte!
Miatta nints se’ Testvér,
Sem Szűle, sem Rokonság!
Had foly közöttök immár.
’S miatta – a’ mi rosszabb –
Szerelmesink epednek!



ANACREONNAK XXIIdik DALA.
Παρα την σκιην, Βαθυλλε,
Napkoron, Szabóltsban, Oroszl. 4d. 1790.
Leányka, dűlj-le, kérlek,
E’ szép fa’ hívesébe;
Nézd mint inog susogló
Harasztja minden ágán;
’S a’ tiszta tsermely, – hallod?*
– hallod? A gondolatjel utólag betoldva a sor fölött.
Túl rajta mint herétsel.*
herétsel. A magánhangzók átírásával jav. ebből: harátsol.
Nints senki, a’ ki e’ szép
Helynél tovább mehessen.



ANÁCREONNAK IIIdik DALA.
Μεσονυκτιοις ποθ᾽ὡραις.
Fejér Gyarmath, Szatthmárban, Oroszl. 16d. 1790.
Az éjjel, a’ midőn már
El-szunnyadtam vala,
Be-zártt ajtómon Ámor
Lármásan zörgetett.

Ki vagy? mi kell? kiálték,
’S illy későn mit keressz? –
„Fogadj-be, kérlek,” úgymond
„Eggy kis szegény fiút!

Régólta a’ setétben
Tévelygek fel ’s alá;
’S ha meg nem szánsz, az őszi
Esőben meg-fagyok.”*
meg-<halok.”> fagyok.”

Igy szólla. Én azonnal
Meg-gyújtám métsemet
’S a’ Jajgatót fel-éledtt
Tüzemhez űltetém.

Fagyos kezét kezem közt
Melengettem, ’s haja’
El-ázott fürtje közzűl
Tsafartam a’ vizet.

Magamhoz tértem! úgymond;
De, lássuk,*
<nézzük> Az áth. szó helyett a sor szélén betoldva: lássuk.
húromat
Jó Gazda! a’ nagy esső
Meg-tágította é?

’S ím hírtelen sebes nyil
Járt’-által melyjemet.
Jól hord!*
Jól hord! Előtte hibás sorkezdet: Gazdátskám.
(úgymond) de szíved
Gazdátskám fájni fog!



BÁRÓ PRÓNAY AGNES
KIS ASSZONYNAK
EMLÉKEZTETŐ KÖNYVÉBE.
Pesth, Mérték 17dikén.*
17dikén A szám át van írva 8-ra, de az é nincs á-ra javítva (vagy pedig a 8-ra van a 7 írva).
1790.
A’ kik előttem láttak Téged,
Netty, tsudálották szépséged,
’S meg-vallák, hogy szokatlan nagy.
Im látlak Netty, ’s – mást ítéllek.
„Mást é?” – Igen, mert ha szemléllek
Felejtem azt, hogy szép is vagy.



EGGY FESTŐHÖZ.
Barátom tellyesítsed
Most eggy kérésemet;
Jer, szedd-elő*
<Keresd elő> Jer, szedd-elő Az áth. szavak fölé írva.
tsigáid’
’S fessd-le ––––emet.

Kétségeskedsz? – ne rettegj,
Meg-mondom én mit fess.
Találva lessz ––––e,
Tsak engem kövess.*
kövess Ráírással jav., valószínűleg keress-ből

Fogj hozza! Ezt a’ Carmint
Bízvást el-vetheted*
el-<hányhatod>vetheted
Ha majd*
<Majd>ha A majd sor fölötti betoldás, a sorkezdővé vált, de javítatlanul maradt kisbetűt em.
Coquettet festessz
Elő-keresheted.



DÖME KÁROLYHOZ
Eggy Nyomtatvány Bácsmegyeimmel.
Kassán, 1790. Jan. 1jén.
A’ melly nyalábot itt vészesz, Dömém,
Ha nyúgodalmad kedves, hirtelen,
Vesd tűzre, másként égni ’s sírni fogsz.
Ezt nékem Ámor adta; a’ ki rád
Hogy meg-szökél előle*
elő<l>le
– (oh balúl
Tevéd azt) – sebző nyílait feni.
Vesd tűzre, kerlek! intlek! hirtelen.
El-rejtett méreg az; Pandórai
Szelentze, melly a’ meg-nyitásra tsal,
De majd, ha engedsz, bé-fut mérgivel.
Ő tsak vesztedre vágy! Nem esmered
Te még haragját; kedvezése is
Kegyetlen: álnok, bosszús és hazug.

Meg-tsalt az álnok engem is; pedig
Én nem kerűltem a’ rab-lántzokat,
A’ mellyeket rám fűze Czenczije;
’S mind azt szenvedtem a’ mit Bácsmegyeim
Inséges őrvényében szenvedett.
Szökött! hát már te mit várhatsz, ha majd
Nyalábom*
<Ki-tett> Nyalábom
által el-szédítve a’
Ki-tett keleptze’ mélységébe buksz? –
Vesd tűzre, mondom, ajándékomat,
’S átkozd, ’s kerűld a’ repdeső gonosz
Istent; őt véled én is átkozom.
De, ah! – ez a’ szív égni ’s sírni kész;
’S örökre hordja – ’s önként! – lántzait.



BÓLDOG BOLONDOSKODÁS.
Regmetz. Jun. 30d. 1788.

Fogy az élet, ’s nem sokára
Szép korom <már> majd el-<múl> repűl;*
A kihúzások után toldva a sorba, más írással.
Érzem, nints messze határa,
’S <hajam barna szála hull:>
De borral sebess szárnyának
Lép-vesszőket <vethetek,>
Bort hamar! bort!– Múlásának,
Ha iszom, <nevethetek.>

Még most – hálá Istenimnek!
Kelyhem<et> forgat<hat>om:
Még most – hálá Istenimnek!
Czenczim’ tsókolgathatom:
Még nints, a’ ki el-fogassa
Gyanúba vett levelem’,
Nints a’ ki tudakoztassa
Ki sziszeg titkon velem.

Czenczi, jer, jer, mártsd rózsádat
< Tajtékzó poharamba,>
’s Fond azt és melj-pántlikádat
< Fürtös barna hajamba.>
Óltogassd szám’ szomjúságát,
’S pajkoskodj addig velem,
Míg az élet’ bóldogságát
Nyiltt karjod között lelem.




<Forró vérem majd el hül,>
’S majd komor vénségére dűl;*
E sor több változatban készült, előbb sor fölé, majd mellé írva: 1. ’S <hajam barna szála hull:> Az eredeti áthúzása.2. <Forró vérem majd el hül,> Sor fölötti betoldás az áthúzott rész helyett, majd ez is áthúzva.3. ’S majd komor vénségére dűl; – a sor mellé írva. A komor vénségére aláhúzva, alá betoldva: fagyos telére, (ezek kontaminációja lett a végleges megoldás).
hányhatok;*
Utólag, a kihúzást követően toldva a sorhoz.
fagyos telére

katzaghatok.*
Utólag, a kihúzást követően toldva a sorhoz.


bátran*
Az első áth. fölé betoldva.








Kelyhem édes nedvibe*
Az új sor az áth. fölé írva.
Hajam barna fürtibe*
Az új sor az áth. fölé írva.


AZ EST-HAJNALHOZ.
Kassán Octob. 28d. 1787.
Azon örűlsz é, hogy szememet megint
El-ázva látod? vagy gonoszúl talám
Bánatra vonsz ismét? – Hitetlen,
Látom hová tsalogat világod!

Im’, sírva térek fényed elől oda,
Hol, tsendes árnyék’ lengedezésiben,
Sírhalmaim, halvány virágok’
Illatozási között feküsznek.

Ah! nem sokára harmatos hantomon
Fog majd ragyogni szánakozó szemed;
Majd fel-találom egykor én is
Hasztalanúl keresett nyugalmam’.*
nyugalmam<!>.

Szerelme’ kínját fűlemilébe kőltt
Lelkem remény-fám3
Igy nevezem én az Acatiát; annyival inkább mivel külömben is ennek árnyékában fekszenek sok-helytt az alfőldön a’ temetők.
bánatos ágain
Énekli majd, míg a’ királyi
Reggel előtt szaladásnak indúlsz!



A’ GYERMEK-POÉTA.
Superint. Götz Irásaiból.
Rozsnyón, Decembr. 12d. 1789.
Ne fuss-el Ámor*
fuss- <Cupído> el Ámor
Elől, kis Iris,
Mert ő, akármint
Futsz, meg-ragad.

Én tegnap eggy szép
Szegfőt szakaszték;
’S – képzeld! – az álnok
Abban feküdt.

Nem láttam én azt!
’S Virágom’ édes
Szagával eggyütt
Fel-szívtam őt.

Ki szán-meg engem’
Kis gyermeket már!
Bódúltt fejemben
Most ő az Úr!

’S ím e’ kis Ének, –
Parányi, – mint ő! –
Ez a’ kis Ének
Már tőlle van.



A FÉLÉNK LYÁNYKA.
Gróf Stolberg után.
Göntz-Ruszka és Kassa közt. Oct. 8d 1788.
A’ Nap le-száll,
’S fényje homály’
Ködjévé vál;
’S most nem mutat
A’ Hóld utat.

Kemény a’ tél,
’S a’ zúzos Szél
Gyors szárnyra kél;
’S félelmesen
Rettent minden.

Legény, Lyánykád
Sírva kiált,
Szorítsd hozzád!
Nézd mint remeg,
Jer, tsókold-meg!

Igy tipegvén
Kedves Legény,
Nem félek én,
Tsak Szerelem
Te légy velem.




Fogalmazvány lapok

[55a. eredeti lejegyzés]



[Czenczim, leg-első rózsájától...]
1.
Czenczim, leg-első rózsájától
Erted fosztám-meg a’ Tavaszt.
Vedd Szíved’*
Vedd <kérlek> Szíved’
hív Imádójától
Vedd, kérlek, forró tsókkal azt.

<Elválva tőled bánatimnak Vedd Czenczi ’s vedd ’s lássd*
<nézd hogy> vedd ’s lássd Az áth. szavak fölé írva.
Az adhat tsak vígasztalást mint hullattam
Hogy meg jelenvén álmaimnak Harmat gyanánt rá könnyemet,
Esküdsz hogy nem szerethetsz mást.> Hogy sorsom által el-tiltattam*
<azt neked nem nyújthattam> sorsom által el-tiltattam Az áth. rész alá írva.
<Körűlted tölteni éltemet.>

2.
Vedd Czenczi vedd, ’s nézd mint hullattam
Harmat gyanánt rá könnyemet,
Hogy sorsom által el-tiltattam
Elidbe vinni

3. 5.
Ah nékem nálad nélkül De még is Czenczi ha
Nincs semmi víg idő szakasz
Napom <Oh ölj meg> Pria che il sapia il vero
’S bús téllé vál a’ víg tavasz. Face mi o Dei morir.

4.
’S gyötrő fájdalmimnak
Az adhat tsak vígasztalást
Hogy meg jelenvén álmaimnak
Esküdsz hogy nem szerethetsz mást.


[55b. rájegyzés]



Nem, nem! mert ha szép szemeid
El-nedvesedve néznek rám,
Nem nyillik-meg panaszra szám
’S békével hordozom éltem keserveit.


[56a. eredeti lejegyzés: a Hamlet-monológ fordítástöredéke]
[56b. rájegyzés]



Lyda Klopstock után




1.)*
Utólag írva az első sor elé.
Szép képed <…dli> mindég
<Szemem előtt> lebeg,
De bús köny hull <belőle>
Hogy az nem vagy magad.
<A>zt látom <hogy az estve>
<Le száll>; <a>zt hogy a’ Hold
<Fénylik felettem, ’s sírok>
Hogy az nem vagy magad.

2.)*
E szám az első lejegyzés írásképével látszik egyezőnek, a szakasz írásképe pedig az első versszakon végzett javításokéval egyezik.

Dein süsses Bild etc.
Budán, Januar. 13d. 1795.*
A cím mellé és alá írva folytatólagosan, de eltérő írással.


Blidli*
<…dli> Blidli Az áth. rész fölé írva, eltérő írással.
Körülöttem*
<Szemem előtt> Körülöttem Az áth. szavak fölé írva, eltérő írással.
szememből,*
<belőle> szememből, Az áth. szó mellé írva, eltérő írással.

Ezt*
Ezt Az E A-ból jav.
hogyha a’ Reggel*
<hogy az estve> hogyha a’ Reggel Az áth. szavak mellé írva, eltérő írással. Az áth. előtt a hogy szóhoz, ugyancsak eltérő írással, hozzátoldva a ha szócska.
Süt rám;*
<Le száll> Süt rám Az áth. szó fölé írva, eltérő írással.
ezt*
ezt Az e a-ból jav., eltérő írással.
hogyha*
hogyha A ha utólag toldva a szóhoz, eltérő írással.
Pillant <le rám> reám*
<le rám> reám Az áth. szó fölé írva, az eltérő írású javításon belül.
, ’s
kesergek,*
Az egész sor az áth. sor mellé írva, eltérő írással.


Ama’ kútfőre, mellynél
Megvallá hogy szeret
Ama’ bokorra, melly köztt
Hév csókkal vála-el,
Késztetlek, kedves tűnet,
Változz-el hirtelen,
Változz-el, kedves tűnet,
És légy Blidlim maga!

Tisztázati lapok

[59a. eredeti lejegyzés: a Hamlet-monológ fordítástöredéke]
[59b. rájegyzés]



CHLOE.
Kleistnak Sie fliehet fort etc. dala után.
Kassa. 20. Januar. <18> 1794.*
Áthúzott évszámkezdet után folytatólagosan.
Elment Chloe! Oda van nyugodalmam!
Nagy hízak zár-el tőle engemet,
Jer hűs Zefyr! jer, enyhítsd aggodalmam,
’S szárasszd-fel könyvemet!

Elment! elment! O csermely, mondjad néki,
Hogy értte vész virágink’ bíbora,
Hogy hervadnak a’ szép táj’ ékességi,
’S haldoklik pásztora.

Melly tájra száll pillantatából új dísz?
Hol tölti-el az erdőt szép dala?
Hol lépeget kis lába? Melly boldog víz
Lessz szebbé általa?

Eggy szép szemet, eggy gyenge kézszorítást,
Eggy csókot, – ah, mint tegnap is adott,
Engedj nekem még eggyszer, – ’s ölj-meg bízvást,
Vad Sors, ha akarod!

Igy éneklé Amyntás a’ hegyeknek
Kisírt szemmel, hogy elhagyá Chloe.
Érzették ők eltünttét kedveseknek,
’S ezt nyögdellék: Chloe!


[60a.]



29 8br 1791.
Nyögve, fonnyadtt képpel, ’s elsárgúlva
Mint a’ Sírok’ éh árnyékai
Buktam zsámolyodhoz ’s elcsordúlva
Folytak gyötrelmim’ tolmácsai.

’S mint az ég kegyes Lakosai,
Ha a’ csüggedtt inség’ jajjai
Felhatnak hozzájok, ellágyúlva
Rám pillantál ’s megvóltam gyógyúlva.


[61a.]



Boris
az első kakuk-szó halláskor.*
hallás<a>kor. Egyidejű javításnak tűnik, mint a következő is.
Nem kérdem én azt kis Madár
Soká ha élek é? –
Meddig leszek még Jantsimé?*
Jantsimé<,>?
Azt mond-meg nékem kis Madár,
Nem azt, soká ha élek é?


Muretusból
Si Venus ut mendax docuerunt turba Poetae
1778.
Ha Vénust igazán a’ habok nemzették
A’ mint a’ Poéták nékem beszélették,
Hogy van az hogy lánczát kerűlő szívemet
Elrabolván tűzzel emésztget engemet
Szegény szerelmesek még mit remenylhetnek
Ha már a’ habok is tüzet gerjeszthetnek.

Gvalterus Mapes.
[alatta 4 sor olvashatatlanul áthúzgálva]

[80a.]



Az inség’ két Barátjai.
Frantzból.
Midőn a’ Bóldogság tőllünk el-enyészett,
Két Barátot adott mellénk a’ Természet.
Sebem’ írját köztök mindég fel-találom;
Eggyik – a’ Reménység; a’ másik – az Álom.



BRÚTUS.
Kaestner után.
Fijam, te is? – szóll Július. Fiam,*
A Fiam Fijamból ráírással utólag jav.
Anyám de Róma! – monda Brútus
’S méljebben döfe-meg Szabadság szent Vasa!



Hólnap.
Lessing után.
Még hólnap élek é? nem é?*
<vagy> nem <?> é?
Azt nem tudom:
De, ha hólnapra virradok,
Hogy hólnap kantát forgatok,
Bezzeg tudom.

[80b.]

[80b.]



A’ henye Bibliothecarius.
Goeckingből.
Tedd Adó-szedőnek ’s bízd Cassád’ kezére! –
Nem nyúl ahhoz, a’ mit vállalt hűségére.



Az Ivó.
Én tudom azt, nem te! hagyj békét, Feleség;
Sok, sok! – de nem elég!


[rájegyzés]



Kästner
auf den Leichnam einer Maitresse.
Hier liegt sie und sie liegt wie sie zu liegen pflegte
Nur mit der Unterschied daß sie den Arsch bewegte.

*
Itt fekszik, ’s úgy fekszik a’ mint meg-szokta vólt,
Tsak hogy most a’ farát nem hányhatja – mert hólt.

Kaestner Kulenkampnak Predikátziója alatt:

So kalt, wie Kulenkamp von Menschenliebe, spricht,
So kalt spricht er gewiß von Frauenliebe nicht.


[84a.]



Pervigilium Veneris. Bürger szerint.
Holnap égjen a’ ki még nem
Erze titkos lángokat!
A’ ki már is érze, hólnap
Hólnap égjen újólag.*
<újjólag> újólag


[alatta egy rajz]