Azon örűlsz é, hogy szememet megint
El-ázva látod? vagy gonoszúl talám
Bánatra vonsz ismét? – Hitetlen,
Látom hová tsalogat világod!
Im’, sírva térek fényed elől oda,
Hol, tsendes árnyék’ lengedezésiben,
Sírhalmaim, halvány virágok’
Illatozási között feküsznek.
Ah! nem sokára harmatos hantomon
Fog majd ragyogni szánakozó szemed;
Majd fel-találom egykor én is
Hasztalanúl keresett nyugalmam’.
*nyugalmam<!>.
Szerelme’ kínját fűlemilébe kőltt
Lelkem remény-fám
1Igy nevezem én az Acatiát; annyival inkább mivel külömben is ennek árnyékában fekszenek sok-helytt az alfőldön a’ temetők.
bánatos ágain
Énekli majd, míg a’ királyi
Reggel előtt szaladásnak indúlsz!