Elment Chloe! Oda van nyugodalmam!
Nagy hízak zár-el tőle engemet,
Jer hűs Zefyr! jer, enyhítsd aggodalmam,
’S szárasszd-fel könyvemet!
Elment! elment! O csermely, mondjad néki,
Hogy értte vész virágink’ bíbora,
Hogy hervadnak a’ szép táj’ ékességi,
’S haldoklik pásztora.
Melly tájra száll pillantatából új dísz?
Hol tölti-el az erdőt szép dala?
Hol lépeget kis lába? Melly boldog víz
Lessz szebbé általa?
Eggy szép szemet, eggy gyenge kézszorítást,
Eggy csókot, – ah, mint tegnap is adott,
Engedj nekem még eggyszer, – ’s ölj-meg bízvást,
Vad Sors, ha akarod!
Igy éneklé Amyntás a’ hegyeknek
Kisírt szemmel, hogy elhagyá Chloe.
Érzették ők eltünttét kedveseknek,
’S ezt nyögdellék: Chloe!