Mint bánthattalak én meg úgy, Barátom,
Hogy Te engemet ezzel a’ tsömörlést
Indító tsevegéssel öldököljél?
Testét lepje-meg a’ gonosz pokol-var,
A’ tsorgó fakadékok, a’ büdös rüh;
És a’ tsontokat hasgató podagra,
Mint a’ gombolyag, húzza-öszve ujját,
Ezzel Tégedet a’ ki gazdagított;
Illy istentelen átkozott darabbal! –
’S ah! nem láttad e hogy szegény Kazinczyd
El-vész mérgibe’ majd ha olvasándja?
Várj, várj! nem viszed ezt el; Öszve-gyűjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem magyar Zechentert,
’S nyomtat Landerer a’ mit hónaponként;
*hó<l>naponként;
’S majd, ha öszve-szedem Barátom őket,
Érdemlett jutalom fog érni érte.
Várd bízvást! az-alatt oszolj előlem
*elő<l>lem
Akár merre vezet szemed’ világa
Rút fajzat, pökedelme Nemzetemnek!