HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
<XI.> Novemb. <1804.> XI-dike MDCCCIV.
Nincs milliók köztt eggy, kit a’ fene,
Vak Áte így vett volna szabdalásba.*
<korbácslásba.> szabdalásba. Az áth. szó fölé írva.
’S ha*
Az ’S utólag toldva a sor elé, a ha Ha-ból jav.
megdühödve kapkod*
kap <bár> A kod utólag toldva a szóhoz.
néha másba,
Segéllni mingyárt kész azt*
<Azt megkönnyítni felkél> Segéllni mingyárt kész azt Az áth. rész fölé írva.
Istene.

Ah, engemet nem véd őellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyű bajvívásba’
Ájúlva dűlök újabb ájúlásba;
’S írt nem találok melly enyhítene. –

Ámor megszánta éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit a’ Sors sújta.
’S bérűl ölembe tette-le Sophiet.

És ím, miolta nékem áldást nyújta,
’S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta,
Nem érzem a’ Sors’ csapkodásait.

Áte, az embereket sze-
rencsétlenekké tevő
Istenasszony.*
Utólag írva a versszak mellé.