HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY
(1817–1819, 1829)
1817., IX. kötet

[…] Értekezésemet rekessze-be az a’ Sonett, melly magyar nyelven legelsőben vala énekelve:


AZ ÉN BOLDOGÍTÓM.
„Milliók között sincs Eggy, kit a’ fene
Vak Áte ekként vett volna szabdalásba;
Ha megdühödve kapkod néha másba,
Segélni azonnal kész azt Istene.

Ah, éngemet nem véd öellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyü bajvivásba’
Lankadva dűlök újabb lankadásba,
’S írt nem találok, melly enyhítene.”

Megszánta Érosz éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit Áte sujta,
’S bérűl ölemben tette-le Sophiet:

És ím miolta ő nékem áldást nyujta,
Bús éjjelemnek bájos mécset gyujta,
Nem érzem a’ Vad’ csapkodásait.



Ez a’ Sonett nem egészen úgy adatik itt mint először jelent-meg nyomtatásban.
Sor 1. ott: Nincs milliók köztt minthogy a’ nagyítást nem a’ nincs festi, hanem a’ milliók (olvassd milljók): elől ennek kellett állani.
Sor 2. ott Vad végzet így vett volna…Végzet és vett monotóniát ada. De ezen felűl a’ Végzetet personificálnom kellett, hogy fesse az ellenkezést ez köztt és Erosz (a’ szerelem) között. Itt tehát visszateszem Átét.
Sor 4. Ott: Segélni mingyárt… A’ harmadik láb’ rövid helyére így accentusos és ezen felűl két consonáns által keménnyé tett syllaba esnék (–gyárt); melly nincs többé: Segél | n’ azon | nal kész…
Sor 5. öellene, nem őellene, mert itt az első syllabának rövidnek kell lenni. A’ Görög még a’ diphtongot is rövidnek olvassa vocális előtt. Igy Virgíl: Et longum formosa vale, valE, inquit, Jola.
Sor 7. Ájúlva dűlök újabb ájúlásba… melly Kakophonia! három ú és eggy ezzel rokon ű! ’S a’ kilenczedik syllabának itt tágíthatatlanúl rövidnek kellene lenni.
Sor 8. Írt, melly enyhítene. Jó lesz az ellipsisz, ha nem engemet, hanem sebemen gondoltatik elhagyottnak.
Sor 9. Megszánta Ámor két á egymás mellett érezhetőbb hiátus, mint megszánta Érosz.
Sor 10. Én enyhitem, a’ kit a’ Sors sujta melly szó ez a’ Schorsch! Sonettben, sőt csak fortepiáno mellett éneklendő dalban is, ennek a’ vad szónak előfordulni soha nem szabad. És – SorSSujta! – Vegyük még hozzá: A’ kit A’ sors kétszer egymáshoz illy közel az A.
Sor 11. ÖlembE tettE-lE három E a’ szók’ végein. Déakúl is jól mondatik ponere in sinu (ablativo casu); ’s így ölembeN. (Amor legte mir das Mädchen in dem Schoosse nieder.) Igy elmellőztetik*
emellőztetik Sajtóhiba, em.
a’ Monotonia.
Sor 12. És ím mioltA nékem áldást nyujtA MioltA és nyujtA! – az elsőbb A elidálva van az Ő által.


1818., II. kötet

A’ Magyar Nyelv’ szép elsősége, kevés szóval sokat mondhatni; – felvilágosítva eggy Napkeleti Gnóma által.

A’ Sammler nevet viselő Német Folyó-Írás (1817. Szám 55.) eggy arábsz Gnómát közöl német fordításban:

Sohn! du weintest am Tag’ der Geburt: es lachten die Freunde;
Tracht’, dass am Todestag’, während sie weinen, du lachst.

Ez úgy áll két sorból, mint az arabsz Originál, úgy húsz szóból, mint amaz; ’s az említett Munkának Redactora Europának minden Nemzeteit bajvívásra hívja ki, hogy merjék ezt, ugyan annyi sorban, ugyan annyi szóval, ha magokhoz bíznak.
Gróf Dezsőffy József első vala, a’ ki megvítt a’ Német fordítóval, ’s azt meggyőzte, hét szóval élvén kevesebbel mint ez. Örvendve láttam e’ tisztelt, csudált és szeretett barátomnak szerencséjén, kit tudományai, lelke ’s szíve miatt minden Jó szeret, ’s példája engem is merésre buzdíta. Mutatám a’ próbákat Pataki Prof. Vályi Nagy Ferencz Urnak, az Iliász’ Fordítójának, ’s ez a’ vendégem kevésbb idő alatt mint eggy óra, kész vala eggy Magyar, eggy Deák, és eggy Görög fordításaival, szobámban, szemem előtt. Íme a’ próbák:


1.
sor 2., szó 13.
Sírtál hogy születél, nevetének rendre barátid:
Élj, hogy holtodkor sírjanak, és te nevess.


2.
sor 2. szó 11.
Sírtál, midőn lettél: azok nevettenek;
Élj, hogy vígan halhass: ők keseregjenek.

3.
sor 2. szó 6.
Sírva lettél: vígadtanak;
Halj-meg vígan: búsúljanak.

4.
sor 2. szó 14.
Hogy születél, sírál: Nézőid örültenek; úgy élj,
Hogy holtodkor azok sírjanak, és te örülj.

5.
sor 2. szó 13.
Flevisti natus, plausit tibi turba propinqua:
Sic vive, ut moriens plauseris, illa fleat.

6.
sor 2. szó 14.
Ω´ς ἐφυης, κλαυσας, γνωτοί τὲ βίοντι γελασσαν.
Ζῆθ᾽, ἵνα κλαυσωσιν θνῆσιν, ἀτὰρ συ γελᾳς.



Az első Distichon a’ Gróf Dezsőffyé; – a’ 2. és 3. enyém; – a’ 4. 5. 6. a’ Prof. Vályi Nagy Uré.
Kazinczy Ferencz.



1819., III. kötet

[a Helikoni ünnepségekről beszámoló szerkesztőségi cikkben közölve:]


Gróf Festetics Györgyhöz.
Nagy ember, kit nekünk kedvező Istenek
Gyámolúl ’s ragyogó fényűl engedtenek;
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkőlcsökben;
Te, kit a’ Jók jónak ’s nemesnek ismernek,
László’ atyja ’s ipa eggy Hohenzollernek!
Melly ész, melly józanság vive arra téged,
Hogy jó tételekben leld gyönyörűséged’?
’S midőn pillongásért epedeznek mások,
Téged nem szédítnek semmi csillámlások;
Büszke, de nem kevély, a’ csörgést megveted,
’S nyugalmas nagyságban foly-el szép életed.
Mint sok hős polgára a’ régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn űlsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt ’s tót szárítasz,
Magad oltod almád ’s sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak fedik-el meződet;
’S azért örülsz a’ nagy birtok’ nagy hasznának,
Hogy a’ sokból sokat adhass a’ hazának.

Földmivest neveltek legelébb gondjaid
És ifjú katonát: most már óltáraid
Gyujtják tömjéneket a’ lant’ és az ének’
’S a’ Virág’ és a’ Kis’ nyelve’ Istenének.
Olympiánk nyilt-meg; ím fut a’ délczeg nép,
’S három pártás Költőnk, ’s velek eggy ifjú Szép,
Székedhez jutottak, ’s elveszik béredet. –
Tapsol a’ sokaság, ’s harsogja nevedet.

Javaltatni kedves: de bérre s z o l g a vágy;
A’ S z a b a d megteszi a’ mit szent tiszte hágy,
’S bár nincs ’s soha nem lesz tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Neked, dicső férjfi, maga a’ tett a’ bér;
Érted te, az üres lárma ’s a’ hír mit ér,
’S bírván megnyugtató javalltát keblednek,
Bátor léptekkel lépsz útján érdemednek.
Tamás, a’ Nádasdi háznak fényes ága,
Védistenink közzé ez érzéssel hága;
Így Pázmány, így Bakacs, Nagyjai Rómának,
Így Bethlen, fejdelme a’ rokon hazának,
Kik dicsőségekből néznek volt honjokra,
’S áldást eresztenek arra ’s új társokra. –
Menj, nagy férjfi! ’s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.


Széphalom, Január. 3-dikán 1819.

Kazinczy Ferencz.


1829., IX. kötet

[Kis János könyvismertetésében Első Magyar Fordítás címmel közölve:]


Forrás, mellynek ezer lant zengi dicséretit, honnan
Jőnek hő vizeid, ’s a’ mész’ és kén’ ere benned?
A’ te tüzed ’s melly a’ Sicilia’ térein Aetnát
Lángoltatja, rokon? vagy hevítnek Avernusi szikrák?
Bájának hátrálj orvos vize, ’s te ki Timavus’
Szomszédjában eredsz, és te, ki dicsőitöd a’ helyt,
Hol Károly lakozott ’s elholt, Germánia fénye.
Oh mint lökd*
A szó vége hiányzik, üres hely és egy elmosódott betűnyom látható csupán.
fel buborékait! oh mi színekkel
Festi-be mentében a’ márványt és valamit lél.
A’ menny’ boltozatán eleven színeivel az Iris’
Ive nem ég inkább. Folyj, boldog, századokon túl,
Szent kútfő, folyj, és hozz idvet az emberi Nemnek!
Adj az Öregnek erőt ismét, add vissza pirossát
Hervadozó lyánykák orczájinak, üzzd el az élet’
Kinjait, hogy minden, ki vizedben megföröd, ismét
Épen térjen-el, és vígan láthassa hazáját.



Kazinczy Ferencz.