„Milliók között sincs eggy, kit a’ fene
Vak Áte ekként vett volna szabdalásba;
Ha megdühödve kapkod ollykor másba,
Segélni azonnal kész azt Istene.
Ah, engemet nem véd öellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyü bajvivásba’
Lankadva dőlök újabb lankadásba,
S nincs ír, melly sebemen enyhítene!”
Megszánta éltemnek Érosz kínjait,
S mond: Én enyhítem a’ kit Áte sujta,
S bérűl ölemben tette-le Sophiet.
És ím miolta ő nékem áldást nyújta,
Bús éjjelemnek bájos mécset gyújta,
Nem érzem a’ vad’ csapkodásait.