HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
KÉSEI SZONETTCSOMÓ III.
(1830–1831)

ugrás a szövegforráshoz
A’ SONETT’ MÚZÁJA.
Mint a’ szerelmes járja tánczosával
Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
’S*
<Úgy járom én> ’S
ígézi a’ szála’ torlott rendeit
Enyelgő vissza s vissza fordultával:
Honom’ Ausónia’ narancsgallyával
Körülövedzve főm’ szög fürtjeit,
Úgy járom én a’ dal’ lejtéseit,
A’ négyest összefűzve hármasával.

Borág keríti mostan homlokom’;
Ott hol Tokaj nyujt nektárt Istenének,
Víg szárnyakon kél a’ nem hallott ének.
E’ szép vidék lőn kedves birtokom;
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem,
S én őtet és hölgyét örökre zengem.



ugrás a szövegforráshoz
A’ KÖTÉS’ NAPJA.
Melly boldog óra tűnt fel életemnek,
Midőn a’ két szép testvér’ karjain
Szökdelve jártam a’ rom’ halmain,
S hol a’ pataknál lengenyék teremnek.
Itt, lábainál imádott kedvesemnek
Elnyultam a’ part’ bársony hantjain.
Dallott, s elfogva alakján s hangjain,
Megnyilt az ég szememnek és fülemnek.

Storazzi’ szép ajkán nem lebegének
Mennyeibb hangzások mint e’ bájos ének,
Mint e’ hajlékony rezgő lágy beszéd.
De bájosbb, édesbb volt, mellyel pirúlva
A’ hold’ szelíd fényében, s rám símúlva,
Ezt nyögte az édes lyány: Tiéd! Tiéd!



ugrás a szövegforráshoz
AZ ÉN BOLDOGÍTÓM
„Milliók között sincs eggy, kit a’ fene
Vak Áte ekként vett volna szabdalásba;
Ha megdühödve kapkod ollykor másba,
Segélni azonnal kész azt Istene.
Ah, engemet nem véd öellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyü bajvivásba’
Lankadva dőlök újabb lankadásba,
S nincs ír, melly sebemen enyhítene!”

Megszánta éltemnek Érosz kínjait,
S mond: Én enyhítem a’ kit Áte sujta,
S bérűl ölemben tette-le Sophiet.
És ím miolta ő nékem áldást nyújta,
Bús éjjelemnek bájos mécset gyújta,
Nem érzem a’ vad’ csapkodásait.



ugrás a szövegforráshoz
AZ Ő KÉPE
Midőn az hajnal elveri álmomat,
S a’ fény orozva lebben rejtekembe,
Imádott kedves kép, te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.
Ez Ő! ez Ő! kiáltom, s csókomat
A’ képnek hányom részegűlt hevembe’.
Így szóllott, így járt, így mozgott, ölembe
Így süllyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint eggykor Vele,
A’ titkos édes boldog suttogások,
Vád, harcz, megbánás, új meg új alkvások.
S midőn ezt űzöm, mint eggykor Vele,
Kél a’ nap, ’s bélő a zsalunyiláson,
S sugárival körűle gloriát von.



ugrás a szövegforráshoz
FÉNY ÉS HOMÁLY.
CSEREIHEZ.
Szép a’ felduzzadt Áresz’ táborában
Dicső nagy tettek által fényleni,
Az ércz phalánxot béfeszíteni,
S ha kell, lerogyni a’ vérengző csatában:
Szebb, oh szebb, a’ Nép’ véneinek sorában
Hatalmas szózattal mennydörgeni,
A’ hont, az elnyomottat, védeni,
S elfojtani a’ bűnt serkedő korában.

Miklós, Erdélynek lelkes nagy polgára,
Hazád isméri szent hűségedet,
S tölgyággal koszorúzza tettedet.
Szemem’ vakítja fényed’ nagy súgára.
Nem fénylek én, s azt én nem fájlalom –
Fény s nagyvilág énnékem Széphalom.



ugrás a szövegforráshoz
A’ SAJKA.
Csalárd örvények vad sziklák között
Sajkám lebegve futja víg futását,
S kaczagja a’ bosszús szél’ s hab’ duzzanását,
S szirtjeit, mellyekbe olly*
A sor végére írva, jelezvén sorbéli helyét.
sokszor ütközött!
Nőm s e’ kisded csoport az üldözött’
Arczáról csókkal törlik izzadását;
S lantom szelíden zengve a’ szív’ habzását
Az árboczon függ*
árboczon <…> függ
myrtuszai között.

Köd, éj borítják útamat megint;
De rám amott eggy szép csillag tekint,
S szent hittel tölti bé a’ csüggedt szívet.
Elő! elő! bár mik rettentsenek –
Bajában nem hagyják az Istenek
A’ szeretőt, a’ lantost, és az*
az A z aposztrofból jav.
hívet.



ugrás a szövegforráshoz
ÚJ LÁNCZ
Ő mást szeret, mást én is, s lángolással
Mind ő mind én. De Ámor ránk mosolyga,
S a’ két szerelmest összefűzte egymással.

Jött, ment, meg’ jött; elsárgúla, elpirúla –
Merjek? ne merjek? kérdezém magamtól,
S ajak, kebel, szív együvé szorúla.

Én Ánikóért, ég ő Bandijáért.
Küzdünk; de oh ki küzdjön Ámor ellen!*
Ámor ellen<,>!
S bugdosgatunk, s ki tudja mint s miért?



ugrás a szövegforráshoz
ESŐS NAP.
A’ zápor ömlik; nem megyen Misére,
’S nem láthatom, mint lepdell, ablakomból;
Nem, mint pillant rám, titkon-kedveltjére.

O Nap, derűlj-ki, s kedvezz a’ buzgónak,
Hogy ajtatosságát elvégezhesse;
De kedvezz nékem is, a’ lángolónak!

Ki jő? – Cselédje Hébém’ visszahozza.
Keresztet vont a’ könyvben e’ sor mellé:
„A’ hív leány barátját sohajtozza.”



ugrás a szövegforráshoz
GÁTLÁSOK.
Titkunkat sejti nénje, s rettegéssel
Lát engem a’ szép gyermekért epedni;
S az lopva néz rám, s elfojtott nyögéssel.

Mit fél? mit tart? Nem tisztelem tilalmát.
Az csak makacs kéj; tilt, hogy kínozhasson.
Én dúlhatnám-fel Bellym’ nyugodalmát?

Oh hagyj magunkra, jó Öreg, bennünket!
Ne bánts s jók lészünk: bánts,*
bánts<z>,
s meg lészesz csalva.
Szerelmünk fogja fékezni hevünket.