Életem fut, ’s nem sokára
Már e’ szép kor elröpűl;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére dűl.
De borral sebes tollának
Lépvesszőket hányhatok;
Bort hamar, bort! elmultának,
Ha iszom, kaczaghatok.
Még most, hála Istenimnek!
Kelyhem’ bátran forgatom;
Még most, hála Istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs, a’ ki elfogassa
Gyanúba vött levelem’,
Nincs, a’ ki tudakoztassa,
Ki sziszeg titkon velem.
Lyányka, jer, jer, mártsd rózsádat
Kelyhem’ édes nedvibe,
Fonjad azt ’s mellypantlikádat
Homlokom’ víg fürtibe.
Ingereld szám’ szomjuságát,
S ah éreztessed velem,
Éltemnek fő boldogságát
Hogy csak kebledben lelem.