HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Korai versek I.
(1789)
Aszalay János kézírásában


ugrás a szövegforráshoz
Szabó Dávidhoz,
midőn egy idegen munkát közle velem.
Catullusnak hasonlatosságára.
Kassán Octob. 16d. 1786.
Mint bánthattalak én meg úgy, Barátom!
Hogy te engemet ezzel a’ tsömörlést
Indító tsevegéssel öldököljél?
Testét lepje-meg a’ gonosz pokol-var;
A’ tsorgó fakadékok; a’ büdös rüh;
Es a’ tsontokat hasgató podágra,
Mint a’ gombolyag huzza öszve újját
Ezzel tégedet a’ ki gazdagított,
Illy istentelen átkozott darabbal!
Áh nem láttad é hogy szegény Kazinczyd
El-vész mérgibe’, majd ha olvasándja?
Várj, várj, nem viszed ezt el. Öszve gyűjtöm
A’ sok Kónyit, a’ nem magyar Zechentert,
’S nyomtat Landerer a’ mit hónaponként
’S majd, ha öszve szedem, Barátom! őket,
Érdemlett jutalom fog érni érte.
Várd bízvást: az-alatt oszollj előllem,
Akár merre vezet szemed’ világa,
Otsmány vers, pökedelme Nemzetemnek.



ugrás a szövegforráshoz
A’ Tavaszhoz
Alsó-Regmetzen, Jan. 1jén. 1787.
A’ szép Ki-kelet
Űzi a’ telet;
’S bolyongó fellegét
’S zúzos fergetegét
Lágy lehelleti
Messze kergeti.

A’ mit szemem lát
Hosszas bánatját
A’ szélnek ereszti;
Víg kedvét éleszti,
’S újjúlt színre kél,
Hogy el múlt a’ tél.

Még a’ madarkák
Félénkek, ’s némák:
De majd nem sokára
A’ Tavasz’ szavára
Elő-állanak,
’S Dalt indítanak.

Áh, a’ szép Czenczi
Ide jő majd ki
Ha a’ szép ligetet
Az el keseredett
Kis Fülemile
Jajjal tőlti-be.

Ó ha majd akkor,
A’ már zőld bokor
Mellé rejtezhetném,
’S kényemre nézhetném,
Szép tekinteti
Mint kedvelteti!

’S ha a’ pajkos szél
Lopvást néki kél
’S sebes repűleti
Leplét félre veti,
Szemérmes szemmel
Miként pirúl-el.

Ó szép Ki-kelet!
Verd-el a’ telet;
’S ha Czenczi ide jő
Szerelmet ebresztő
Lehelleteddel
Szívét lágyítsd-el.



ugrás a szövegforráshoz
Az Esthajnalhoz
Kassán Octob. 28dikán, 1787.
Azon örűlsz é hogy szememet megint
Könnyezni látod? vagy gonoszúl talám
Bánatra vonsz ismét? Hitetlen
Jól tudom én mire tsal világod!

Im’ sírva térék fényed elől, oda,
Hol tsendes árnyék lengedezésiben,
Sír-halmaim, halvány virágok’
Illatozási között feküsznek.

Ah! nem sokára harmatos hantomon,
Fog majd ragyogni szánakozó szemed!
Majd fel találom egyszer én is
Hasztalanúl keresett nyugalmam’!

Szerelme kínját Fűlemilébe kőltt
Lelkem, remény-fám*) bánatos ágain
Énekli majd, míg a’ királyi
Reggel előtt szaladásnak indúlsz.



ugrás a szövegforráshoz
A’ Lillám’ szája
Secundusból.
Miskoltzon, Mart. 10d. 1788.
Mint a’ hajnal ezüst harmat-tsepjébe förösztött
Rózsa, mikor büszkén nyitja piros kebelét,
Ollyan az én kedves Lillám szátskája mikor még
Éjjeli tsókomnak nedvivel ázva vagyon.
Álla pedig ’s ortzája fejér; nem tartja külömben
Vér szín szeg-főjét a’ Chloe gyenge keze.
Igy zsendűl a’ nyár elején a’ kerti tseresznye
Áginak havazó ritka virági között.
Angyalom! áh mért kell tőlled haza tsúszni? mikor te
Rám a’ leg forróbb tsókokat hintegeted.
Ó tartsd-meg, kérlek, szátskádnak mostani színét,
Míglen az alkonyodott éjtszaka vissza-hozánd.
Jaj! de ha majd addig másnak szedi tsókjait ajkad,
Ortzámnak sáppadtt színire fesse magát!



ugrás a szövegforráshoz
Bóldog Bolondoskodás
Alsó-Regmetzen Jun. 30d. 1788.
Fut az idő, ’s nem sokára
Leg-szebb korom majd el-múl,
Közelget, érzem, határa,
’S hajam barna szála húl
De borral sebes szárnyának
Lép veszszőket vethetek.
Hé! bort hamar! Mulásának
Ugy bízvást nevethetek.

Még most – hálá – Istenimnek!
Borom bátran ihatom.
Még most – hálá Istenimnek! –
…im tsókolgathatom
Még nints, a’ ki el fogassa
Gyanúba vett Levelem’;
Nints, a’ ki tudakoztassa,
Ki sziszeg titkon velem.

Jer, …i, jer, mártsd rózsádat
Tajtékzó poharamba;
Fond azt, és melj-pántlikádat,
Fürtös barna hajamba,
Izleltesd szád’ édességét
Míg rám esvén az álom
Bóldogságom’ tellyességét
Karjaid közt találom.



ugrás a szövegforráshoz
Az el-késett Leány.
Groff Stolberg szerint.
Göntz-Ruszka és Kassa közt. Oct. 8d. 1788.
A’ Nap le-száll,
’S fénnye homály
Ködjévé vál;
S most nem mútat
A’ hóld utat.

Kemény a’ tél,
’S a’ zúzos szél
Gyors szárnyra kél;
’S a’ víz-omlás
Árkokat ás.

Legény! Lyánykád
Sírva kiá’t,
Szorítsd hozzád!
Nézd, mint remeg;
Jer, tsókold-meg.

Igy tipegvén
Kedves Legény
Nem félek én,
Tsak szerelem!
Te légy velem.



ugrás a szövegforráshoz
A’ meg-tsalt Öreg.
Catullusnak hasonlatosságára.
Kassán, Oct. 9d. 1788.
Üss’ a’ kő dudogó Napádat, édes
Erzsim, hadd haragudjon! hadd eméssze
Dünnyögésivel hectikás tüdőjét!
Ne gondolj vele, mit lotsog felőllünk,
Ha Vendégeivel guzsolynak űlvén,
Minket, ’s másokat ízre porra nyelvel.
Tsússz hozzám tsak azért is; ő moroghat;
’S nyomd bátran ajakamra gyenge szátskád’,
Adj egy tsókot – hamar; – meg eggyet; – újra
(Nem lát most – hamar!) eggyet! – ah, ne rettegj
Nyomd jobban; – szaporázd; ’s ne kapd-el ajkad’.
Adj százat – hamar! – ezret! – újra százat!
Ismét más ezret! – meg újra százat!
Adj, adj harmadik ezret! – újra százat!
Add számláltalan’! hogy se mi ne tudjuk
Számba tartani mennyi tsókot adtál;
Se zsóltárra szorúltt Napád ne győzze
Edes vétkeidet rovásra róvni.



ugrás a szövegforráshoz
Anákreonnak XIX. Dalja
Ἡ γη µελεινα πινει.
Kassán, Octob. 11dikén 1788.
A’ barna főld iszik; ’s azt
Viszontag a’ fa issza;
A’ Tenger a’ folyókat;
A’ Tenger’ habjit a’ nap;
A’ nap világot a’ Hóld.
Hát engemet Barátim!
Miért nem hagytok innya?



ugrás a szövegforráshoz
Aggódás.
Kassán, 12d. Oct. 1788.
Haszontalan keresem
El-távozott Kedvesem’.
Meg-vetette kérésemet,
’S áh árván hagyott engemet.

Ha másszor menni kelle,
Reszkető tekintete
’S eggy kéz-szorítás mondotta,
Az el-válás mint kínzotta.

De most, mint az Idegen,
Bútsút veve hidegen;
’S el tsüggedtt szívem érzette
Bánatomat mint nevette.

Nézd tsak, nézd tsak Kegyetlen!
Könnyem mint foly szűnetlen,
’S emelkedő bús meljembűl
Sohajtásom miként repűl!

Tudom, hogy ha ezt látnád
Kedvesedet meg-szánnád;
Hozzája viszsza repűlnél,
’S hív ölébe sírva dűlnél;

’S ortzájának árjait
Szárazgatnák tsókjaid. –
De hasadj-meg nyomorúltt szív!
Ő hozzád nem lész többet hív!



ugrás a szövegforráshoz
Eggy Hajóhoz.
Horatiusból.
Debretzen, April. 21d. 1789.
Új fergeteg száll ellened, ó Hajó!
’S készűl az álnok síkra taszítani;
Jaj mit mivelsz? térj kérlek ismét
Hajdani hív ki-kötődbe vissza.

Nem látod é mint ingadoz a’ kevély
Árbotz, ’s az el-tőrtt kar-fa miként retseg?
Nem ill’nek illy kéttséges útra
Bomladozó kötelékid. Imé

Nints ép vitorlád; nintsenek Istenid,
Kikhez segédért bízva kiálts megint;
Hirdesd –, az erdőknek jelesbbik
Gyermeke nagyra neveltt Fenyő! – bár

Az éh haboknak esmeretes neved’
’S fő származásod. A’ remegő hajós
Nem bízik abban. Állj, egyébként
Tsúfja leszel dühös Ellenidnek.

Tsűggedve sírtam annyiszor a’ kiért,
De a’ kit épen láttam agyarkodó
Őrvényiből mindég ki-kelni!
Ah! mikor érsz ki-kötőd’ keblébe?




Kazinczy kézírásában


ugrás a szövegforráshoz
ANÁKREONNAK XId. Dalja.
Λεγουσιν αἱ γυναικες. Ρ.
Ér-Semjén, Apr. 24d. 1789.
Igy szóllnak a’ Leányok:
Anákreon, te vén vagy;
Végy tükröt, és tekintsed
Mind el-repűlt fejedről
Hajad, ’s kopasz vagy immár.

Van é hajam? biz’ én nem
Tudom, de azt tudom, hogy
A’ Vígadás az agg kort
El-értt Öreghez annál
Inkábbat illik, élte
Minél kevésbbre nyúlhat.



ugrás a szövegforráshoz
ANÁKREONNAK XLVd. DALJA.
Ὁ ανὴρ ὁ της Κυθηρης
Alsó Regmetz. 18d. Aug. 1789.
A’ Cytheréa Férje1
Vulcanus, Lemnus Szigetében. – Cypripór másképpen Ámor, vagy Cupídó. – Cypris vagy Vénus. – Márs vagy Mávors.
Lemnószi műhelyében
Eggy szál nyilat tsinált a’
Tsalóka Cypripórnak.
Lép-mézbe mártogatta
Azt Vénus; ah! de Ámor
A’ mézbe mérget öntött.
’S ím’ a’ minap az ádáz
Márs vissza-tért az hartzról,
’S dárdája’ nagy nyelében
Kevélykedett, ’s az Ámor
Könnyű nyilát nevette. –
Mond Ámor: ez, emeld bár,
Elég nehéz karodnak!
Emelni kezdi Mávors,
’S titkon mosolyga Cypris.
De tsak hamar lehegve
Szollalt-meg a’ Had-Isten:
Ámor, nehéz nyilad; fogd. –
Tsak tartsd-meg azt; felelt ez.



ugrás a szövegforráshoz
ANAKREONNAK XXXIIId. DALJA.
Συ µεν φίλη χελίδων.
Regmetz, Aug. 18d. 1789.
KIS Fetske, te mi hozzánk
Szokott időre térsz-meg,
’S, midőn nyarunk elő-áll,
Fészket tsinálsz; ’s megintlen
A’ Nílus árja mellé2
Aegyptusnak vize. Anákreon ezt itt melegebb Tartomány képében veszi.
Repűlsz, ha tél közelget.

Nem ezt tselekszi Ámor!
Ő szüntelen tsinálja
Szívembe’ tiszta fészkét.
Már benne pellyhes eggyik
Magzatja; másikának
Most nyilik a’ tojása;
Eggy még titokba lappang.
Mindég sipegnek itt a’
Kitsínyek; a’ nagyobbja
Kissebbeket nevelget;
’S a’ fel-növűlttek ismét
Ujjabbakat nevelnek –
Mit tégyek? Ennyi Ámort
Nem győzök én nevelni.



ugrás a szövegforráshoz
SZEGVÁRY PISTA
KERESZTÚRY THERÉZHEZ.
A’ Siegwartból.
Nem tőlt é meg szerelemmel
Az az édes tekintet,
Mellyet, el-jövetelemmel
Therézem reám vetett?

Érzi, látom, hogy érette
Szívem titkos tűzzel ég,
Gyötrelmem meg-érdeklette,
’S közelget a’ bóldog vég.

Angyalok! ha sohajtásom
Fel-juthat Egetekhez,
Szánjátok-meg hánykódásom’,
’S vonjatok Therézemhez.

Szerelmem’ sohajtásával
Hadd valljam-meg, hogy égek.
’S Ő eggy szép pillantásával
Hadd iktasson közzétek.