Fogy az élet ’s nem sokára
Szép korom majd elrepűl,
Erzem, már közel határa
’S majd komor telére dűl:
De borral sebes szárnyának
Lépvesszőket hányhatok
Bort hamar, bort! múlásának,
Ha iszom, kaczaghatok.
Még most – hála Istenimnek!
Kelyhem’ bátran forgatom;
Még most – hála Istenimnek!
Lillimet csókolhatom.
Még nincs, a’ ki elfogassa
Gyanúba vett levelem Meggyanított
Nincs, a’ ki tudakoztassa,
Ki sziszeg titkon velem.
Lilli, jer, jer, martsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe,
Fonjad azt, ’s melypantlikádat
Hajam barna fűrtibe.
Oltogassd szám’ szomjuságát
’S pajkoskodj’ addig velem,
Míg az élet’ boldogságát
Nyilt karjod között lelem.