LÁGY álom! édes enyhítője, az
El-fáradtt Természetnek!a) – Jajj! ez is
Tsak ahhoz tér, mint a’ romlott Világ,
Kit a’ Szerentse kedvell; a’ nyögés
Elől gyors szárnyakon tovább repűl,
’S olly szem-hajakra száll-le, mellyeket
Az inség’ könnye meg nem áztatott.
Most, mint egyébkor, téplődő ’s rövíd
Álomból ébredek-fel. Bóldogok
Kik többé fel nem ébrednek! De még
Ez a’ kívánság is haszontalan.
Ha álmok bolygatják a’ sírokat.
Fel-ébredek, ’s az álomnak dühöss
Ügyébőlb) térek-viszsza, hol aléltt
’S el-tsüggedtt lelkem, el-vesztvén az Ész’
Kormányját képzellett inségi közt
Eggy habról újjabb habra tévedett
Megint meg-kapta most azt; – ah! de az
Tsak gyötrelem’ tseréje – bús tsere!
Sullyossokért nyert még sullyosbbakat.
Gyötrődésemre a’ Nappal rövíd;
’S az Éj, setétes Zénithjébe’ is,
Sorsom’ színéhez képest Nap-világ.
A’ kormos Isten Éjc) ebénusi
Magass székeről ólom veszszejét
A’ mélj álomba dűltt Világra most
Fényetlen méltósággal nyújtja-ki.
Minő halotti tsendesség! minő
Vastag homály ez! tárgyat sem szemem
Sem a’ figyelmetes fül nem talál.
Im’ minden alszik! ’s nem tsalódom é?
Az élet’ pertzentése meg-rekedt,
’S a’ bomlott Természet pausát teszen.
Rémítő pausa! ez véget jelent.
Hagyd tellyesedni a’ mit ez jelent
’S ereszd-le Végezés a’ kárpitot
Ereszd! – én többet már nem veszthetek.
Tsendesség és Homály! elmélkedő
Testvérek! a’ vén Éjnek ikrei!
Ti, a’ kiknél a’ kisded gondolat
Értelmmé serdűl, és a’ kik ezen
Határzott el-szánást építetek,
(Az ember’ méltósága’ oszlopát)d)
Ti légyetek Segédim! Én ezért
Országotokban, a’ sírban, adok
Hálát tinéktek; testem ott koros
Óltártok’ zsákmányjára dűljön-el!
De mik vagytok ti? – –
– – – O TE, a’ ki az
Első setétség’ ködjét el-veréd,
Midőn a’ kelni kezdő főldet a’
Vígan örvendő Reggel’ tsillagi
Sikóltva idvezlették; – TE, kinek
Igéje azt a’ szikrát, a’ Napot,
Vastag setéttségből ütötte-ki!
Lobbants bőltsességet Lelkembe, melly
Hozzád partjához ’s kintséhez repűl,
Mint a’ tömött aranyhoz a’ fukar,
Míg mások gondok nélkűl nyugszanak.
Ezenn a’ Lélek’ ’s Természet’ setét
Ködjén, ezenn a’ kettős éjtszakán
Keresztűl, kűldj-le, kérlek, eggy kegyes
Súgárt fényt vetni ’s fel-vídítani.
Vezesd elmémet, (kész ő jajjai
Mellöl messzére térni) – ó vezesd
Az élet’ és halál’ külömböző
Vidéki közt, ’s illessed köztök a’
Leg-fényesebb igazságokkal azt.
De illesd szívem’ is, ne tsak dalom’;
Sőtt leg-jobbik értelmemet tegyed
Értelmessé;e) leg-jobbik kedvemet
Tanítsd választást tenni; ’s adj erőt
Erőss szándékomnak; majd így magam
A’ bőltsességhez kaptsolván, haladtt
Adóját végre meg-fizethetem.
Ne hagyd bosszúd’ tsészéjét ömleni
Bóldogtalan fejemre hasztalan’.
Az óra eggyet üt. – Mi az időt
Múlásán vesszük-észre. Jó tehát
Az ember annak nyelvet hogy tsinált.
Úgy hallom mintha Angyal szóllana
Rezzentt ütését. Hogy-ha értem azt
Halotti kondúlása el-repűltt
Óráimnak. Hol vannak most azok?
A’ víz-özönnek agg esztendei
Mellett vannak már. Arra int ez, hogy
Sietve készűljűnk, mert menni kell. – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –