Életem fogy, ’s nem sokára
Már e’ szép kor elrepűl;
Érzem, messze nincs határa,
’S majd komor telére dűl.
De borral sebes tollának
Lépvesszőket hányhatok;
Bort, hamar Bort! elmultának,
Ha iszom, kaczaghatok.
Még most, hála Istenimnek!
Kelyhem’ bátran forgatom;
Még most, hála Istenimnek!
Lollymat csókolhatom.
Még nints a’ ki elfogassa
Meggyanított levelem’,
Nincs, a’ ki tudakozgassa
Ki sziszeg titkon velem.
Lolly! jer, jer, mártsd rózsádat
Kelyhem’ édes nedv’ibe,
Fonjad azt, ’s mellypántlikádat,
Homlokom’ víg fürtj’ibe;
Ingereld szám’ szomjuságát,
’S ah! éreztessed velem,
Éltem’ legfőbb boldogságát
Hogy csak kebledben lelem.