Hijába tsillogsz Dísze az éjjeli Azon örülsz é hogy szememet megint
Menny-boltozatnak! tsalfa reményt te rám; Könnyezni látod? vagy gonoszúl talám
Hijába biztatsz; meg-tanultam Bánatra vonsz ismét? – Hitetlen,
Mézes igéreteid mit adnak. Jól tudom én mire tsal világod.
Zokogva térek fényed elől, oda, Im sírva
Hol, tsendes árnyék’ lengedezésibenn,
Sírhalmaim, halvány virágok’
Illatozási között, feküsznek. –
Ah! nem sokára harmatos hantomonn
Fog majd ragyogni szánakozó szemed;
Majd fel-találom egyszer én-is
Hasztalanúl keresett nyugalmam!
Szerelme’ kinnyát Fülemilébe költt
Lelkem az ákátz bánatos ágainn, remény-fám*
Énekli majd, – míg a’ királyi
Reggel előtt szaladásnak indúlsz.
* Igy nevezem az ákátziát. Ennek árnyékában fekszenek
Hazánk sok vidékein a temetők.