Azon örűlsz é hogy szememet megint
Könnyezni látod? vagy gonoszúl talám
Bánatra vonsz ismét? Hitetlen
Jól tudom én mire tsal világod!
Im’ sírva térék fényed elől, oda,
Hol tsendes árnyék lengedezésiben,
Sír-halmaim, halvány virágok’
Illatozási között feküsznek.
Ah! nem sokára harmatos hantomon,
Fog majd ragyogni szánakozó szemed!
Majd fel találom egyszer én is
Hasztalanúl keresett nyugalmam’!
Szerelme kínját Fűlemilébe kőltt
Lelkem, remény-fám*) bánatos ágain
Énekli majd, míg a’ királyi
Reggel előtt szaladásnak indúlsz.