AZON örülsz é hogy szememet megint
El-ázva látod, vagy gonoszúl talám
Bánatra vonsz’ ismét? – Hitetlen,
Jól tudom én mire tsal világod!
Ím’ sírva térek fényed elől, oda,
Hol tsendes árnyék’ lengedezésiben,
Sír-halmaim, halvány virágok’
Illatozási között feküsznek. –
Ah! nem sokára harmatos hantomon,
Fog majd ragyogni szánakozó szemed!
Majd fel-találom egykor én is
Hasztalanúl keresett nyugalmam’!
Szerelme’ kínját fűlemilébe kőltt
Lelkem, remény-fám’ bánatos ágaina)
Énekli majd – míg a’ királyi
Reggel előtt szaladásnak indúlsz!