Azon örűlsz é, hogy szememet megint
Elázva látod? vagy gonoszúl talán
Bánatra vonsz ismét? Hitetlen,
Látom hová csalogat világod.
Ím, sírva térek fényed elől oda,
Hol csendes árnyak’ lengedezésiben
Sírhalmaim halvány virágok’
Illatozási között feküsznek.
Ah, nem sokára harmatos hantomon
Fog majd ragyogni szánakodó szemed!
Majd feltalálom egykor én is
Hasztalanúl keresett nyugalmam’!
Szerelme’ kínjait fűlemilébe költ
Lelkem reményfám’ bánatos ágain
Énekli majd, míg a’ királyi
Reggel előtt szaladásnak indúlsz.