Azon örülsz é hogy szememet megint
El-ázva látod, vagy gonoszúl talám
Bánatra vonsz ismét? – Hitetlen,
Látom hová tsalogat világod!
Im’ sírva térek fényed elől oda,
Hol tsendes árnyék’ lengedezésiben
Sír-halmaim, halvány virágok’
Illatozási közt feküsznek. –
Áh nem sokára harmatos hantomon
Fog majd ragyogni szánakozó szemed!
Majd fel-találom egykor én is
Hasztalanúl keresett nyugalmam’!
Szerelme’ kínját fűlemilébe kőltt
Lelkem, remény-fám’ bánatos ágaina)
Énekli majd – míg a’ Királyi
Reggel előtt szaladásnak indúlsz!