Midőn az hajnal elveri álmomat,
S a’ fény orozva lebben rejtekembe,
Imádott kedves kép, te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.
Ez Ő! ez Ő! kiáltom, s csókomat
A’ képnek hányom részegűlt hevembe’.
Így szóllott, így járt, így mozgott, ölembe
Így süllyede, elfogadván jobbomat.
S most ezzel folynak, mint eggykor Vele,
A’ titkos édes boldog suttogások,
Vád, harcz, megbánás, új meg új alkvások.
S midőn ezt űzöm, mint eggykor Vele,
Kél a’ nap, ’s bélő a zsalunyiláson,
S sugárival körűle gloriát von.