Midőn a’ Hajnal elveri álmomat
’S a’ fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves Kép, te tűnsz szemembe,
’S ah! gyúladni érzem régi lángomat.
Ez Ő! ez Ő! kiáltom, ’s csókomat
A’ képnek küldöm részegűlt hevembe’.
Igy szóllott, így járt, így mozgott! ölembe
Igy süllyedt, elfogadván jobbomat.
’S most ezzel folynak, mint eggykor Vele,
A’ titkos édes boldog suttogások,
Vád, harcz, megbánás, új új alkuvások.
’S midőn ezt űzöm – mint eggykor Vele –
Kél a’ Nap, ’s bé lő a’ jalouxnyiláson,
’S sugárival körűltte glóriát von.
Glória a’ festőknél a’ hajnal és Est’ piros ege.
*A vers mellé írva, 90 fokkal elforgatva.