Midőn a’ Hajnal elveri álmomat,
’S a’ fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép, te tűnsz szemembe
’S ah! ébredni érzem régi lángomat.
Ez ő! ez ő! kiáltom, ’s csókomat
A’ képre hányom részegűlt hevembe’,
Igy szóllott, így járt, így mozgott, ölembe
Igy süllyedt, elfogadván jobbomat.
’S most ezzel folynak, mint eggykor vele
A’ titkos édes boldog suttogások,
Vád, harcz, kesergés, ’s új meg’ új alkvások.
’S midőn ezt űzöm, mint eggykor vele!
Kél a’ Nap, ’s bélő a’ zsalunyiláson,
1jaluox.
’S súgárival körűltte glóriát von. –