Új fergeteg kél ellened, ó Hajó,
’S készűl az álnok síkra taszítani.
Jaj, mit mivelsz? Térj, kérlek, ismét
Hajdani hív ki-kötőd’ keblébe!
Nem látod é mint ingadoz
*Utóbb, más színű tintával a szó végénél a sor fölé írva: -ik.
a’ kevély
Árbotz, ’s az el-törtt kar-fa miként retseg?
Nem illnek illy kétséges úthoz
Bomladozó kötelékid. Imé
Nints ép vitorlád, nintsenek Istenid,
Kikhez segédért bízva kiálts megint;
Ámbátor, erdők’ leg-nemesbbik
Gyermeke, nagyra vonúltt Fenyő, te
Kérkedve hányod esmeretes neved’
’S fő származásod’. A’ remegő Hajós
Nem bízik a’ festett falakban.
Ójjd magad’ a’ dühösűltt Szelektől.
Tsüggedve sírtam annyiszor a’ kiért,
De a’ kit épen láttam agyarkodó
Örvényiből mindég ki-kelni;
Ah! mikor érsz ki-kötődbe vissza?