Új fergeteg kél ellened, ó Hajó!
’S készűl az álnok síkra taszítani;
Jaj, mit mivelsz? Térj, kérlek, ismét
Hajdani hív (ki-kötőd’) keblébe!
Nem látod é mint ingadoz a’ kevély
Árbotz, ’s az el-törtt kar-fa miként retseg?
Nem ill’nek illy kéttséges úthoz
Bomladozó kötelékid. – Ímé
Nints ép vitorlád, nintsenek Istenid,
Kikhez segédért bízva kiálts megint!
Ámbár, az erdőknek jelesbbik
Gyermeke, nagyra vonúltt Fenyő-fa!
Hirdesd kevélyen esmeretes neved’
’S fő származásod’. A’ remegő Hajós
Nem bízik abbann. Állj; egyéb-ként
Tsúfja leszel dühös Ellenidnek.
Tsüggedve sírtam annyiszor a’ kiért,
De a’ kit épen láttam agyarkodó
Örvényiből mindég ki-kelni,
Ah! mikor érsz ki-kötődbe vissza!