Új fergeteg száll ellened, ó Hajó!
’S készűl az álnok síkra taszítani;
Jaj mit mivelsz? térj kérlek ismét
Hajdani hív ki-kötődbe vissza.
Nem látod é mint ingadoz a’ kevély
Árbotz, ’s az el-tőrtt kar-fa miként retseg?
Nem ill’nek illy kéttséges útra
Bomladozó kötelékid. Imé
Nints ép vitorlád; nintsenek Istenid,
Kikhez segédért bízva kiálts megint;
Hirdesd –, az erdőknek jelesbbik
Gyermeke nagyra neveltt Fenyő! – bár
Az éh haboknak esmeretes neved’
’S fő származásod. A’ remegő hajós
Nem bízik abban. Állj, egyébként
Tsúfja leszel dühös Ellenidnek.
Tsűggedve sírtam annyiszor a’ kiért,
De a’ kit épen láttam agyarkodó
Őrvényiből mindég ki-kelni!
Ah! mikor érsz ki-kötőd’ keblébe?