Mint a’ harmatozó reggel’ nedvébe förösztett
Rózsa, mikor büszkén nyitja piros kebelét,
Ollyan az én szeretett Lollym’ mézajka, midőn még
Éjjeli csókomnak nedvivel ázva ragyog.
Álla pedig s szép arcza fejér. Így játszanak eggyütt
Innepi pártáján a’ pipacs és liliom.
Így zsendűl a’ nyár’ elején a’ kerti cseresznye,
Ágainak már most ritka virági között.
Angyalom, ah mért kell tőled haza csúszni, midőn te
Rám a’ legforróbb csókokat hintegeted!
Oh tartsd meg, kérlek, szácskádnak mostani színét,
Míglen az alkonyodott éjszaka vissza hozand!
Jaj, de ha majd addig másnak szedi csókjait ajkad,
Mint arczom’ színe, légyen az is halavány.