Mint a’ harmatozó Reggel’ nedvébe förösztött
Rózsa, mikor büszkén nyitja piros kebelét,
Ollyan az én kedves Lollym’ mézajka, midőn még
Éjjeli csókomnak nedv’ivel ázva ragyog.
Álla pedig ’s szép arcza fejér. Így játszanak eggyütt
Innepi pártáján a’ pipacs és liliom.
Így zsendűl a’ nyár’ elején a’ kerti cseresznye,
Ágainak már most ritka virági között.
Angyalom! ah, mért kell tőled haza csúszni, midőn te
Rám a’ legforróbb csókokat hintegeted!
Oh, tartsd-meg kérlek, szácskádnak mostani színét,
Míglen az alkonyodott éjszaka visszahozand.
Jaj! de ha majd addig másnak szedi csókjait ajkad,
Mint arczom’ színe, légyen az is halavány.