KIS Fetske, te mi hozzánk
Szokott időre térsz-meg,
’S, midőn nyarunk elő-áll,
Fészket tsinálsz; ’s megintlen
A’ Nílus árja mellé
1Aegyptusnak vize. Anákreon ezt itt melegebb Tartomány képében veszi.
Repűlsz, ha tél közelget.
Nem ezt tselekszi Ámor!
Ő szüntelen tsinálja
Szívembe’ tiszta fészkét.
Már benne pellyhes eggyik
Magzatja; másikának
Most nyilik a’ tojása;
Eggy még titokba lappang.
Mindég sipegnek itt a’
Kitsínyek; a’ nagyobbja
Kissebbeket nevelget;
’S a’ fel-növűlttek ismét
Ujjabbakat nevelnek –
Mit tégyek? Ennyi Ámort
Nem győzök én nevelni.