Kis fetske, te mi-hozzánk
Szokott időre térsz-meg,
’S midőn nyarunk elő-áll,
Fészket tsinálsz; ’s megintlen
A’ Nílus’ árja mellé
Repűlsz, ha tél közelget.
Nem ezt tselekszi Ámor!
Ő szűntelen reám száll,
’S szívembe rakja fészkét.
Már benne pelyhes eggyik
Kisdedje; másikát még
Tojása rejtve tartja;
Eggy már ki-bújt felényig.
Mindég sipegnek éhes
Kitsínyim; a’ nagyobbja
Kissebbeket nevelget;
A’ fel-növűlttek ismét
Újabbakat tenyésznek.
Mit tegyek? – Ennyi Ámort
Ki győzne-el nevelni?