Kis fecske, te mihozzánk
Megtérsz szokott idődre.
’S midőn nyarunk előjön,
Fészket csinálsz, ’s megintlen
A’ Nílusz’ árja mellé
Repűlsz, ha kerget a’ tél.
Ámor nem ezt cselekszi!
Ő szűntelen’ belém száll,
’S szívembe’ rakja fészkét.
Már benne pelyhes eggyik
Fajzatja, másikát még
Tojása rejtve tartja.
Eggy már kibújt felényig.
Mindég sipegnek éhes
Kicsinyd’im: a’ nagyobbak
Apróbbakat nevelnek,
’S a’ felnevelttek ismét
Apróbbakat tenyésznek.
Mit tégyek? Ennyi Ámort
Ki győzne felnevelni!