HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ Dugonits oszlopa.
Istenem igazánn láttam é szememmel
Vagy tsak álom játszott képzelődésemmel? –
De hát álmodhat é, olly tisztán valaki
Hogy a’ Való képét, illy nyilván lássa ki?
Nem – nem – Mert álmunkal oda van mindenűnk
El-tűnik árnyéka mihelyt fel-serkenűnk:
De én, a mit láttam arra ugy eszmélek
Mintha kisért volna eggy mennyei Lélek

A Magyar Hélikon virágos Tövébenn,
A szelid mulattság hives mezejébenn
Apro violákat,*
Jav. ebből: violátskát
’s Ne felejtset szedtem,
Eggy kis Bokrétába tarkánn egyengettem;
Vig éneketskéket, a mint van szokásom,
Danoltatott velem tsendes Andalgásom
Mellyet eggy kis Zefir, kerengvén lejtősönn,
A Bokrokról viszsza süvölte kettösönn.
A Hegynek Tetejénn, hová a’ Szerelem,
’s az édes vágyodás nezetett fel velem,
Láttam, magam láttam. – – De mivelhogy nagyok
A Látások, és én kis éneklö vagyok:
Te beszéld el, Klio! hogy raktak*
Jav. ebből: rakták
a kopott
Kömaradványokból eggy ditső oszlopot.*
.? A mondat végén dupla írásjel, em.
Kik rakták a Hegynek Tetejénn, és kinek,
Hol már eggy nagy Oszlop állott Gyöngyösinek?

Eggy nagy setét Barlang egyedül magábann
Mélly torkolattal*
Forkolattal Másolási hiba, em.
áll a’ hegy’ oldalábann.
Porlott Követ*
Kövét
lepte a Régiség Moha,
Mintha még Kéz se lett vólna rajta soha.
Rakás Maradványok’ puszta Dűledékét
Az idő Fogai lassan tördelék itt.
Sok Mauzóleumnak itt tört le a’ feje,
El temetve van sok Temetésnek helye.
Kevélykedtek hajdan sok Tornyok, Templomok,
Mellyeknek a’ porba alig van már nyomok.
Láss itt sok örököt igérö Oszlopot,
Mellynek már a darab köve is el kopott.
Köhalom már a mit rakott Szemiramis.
Köhalom sok ezer Koloszszus Piramis.
Sok nagy nevek, ’s betses Erdemek eggy sorba’.
Meg vetve hevertek mohosann a’ porba.*
<?>.
Sok Vitézek, derék Hérók itt valának,
Agamemnon elött a’ kik virágzának
A Feledékenység űlt ezek Tetejénn,
Vastag gyászos Darotz volt burkolva fejénn;
Érzéketlen? némánn, siketenn és vakonn
Hevert a láb alá tapodott Hamvakonn;
Két kezét bádgyattann tévén két szemére,
Botsátotta gözös*
A z r-ből jav.
fejét a’ Térdére;
Eggy homályos Felhö, melly a’ Méllyről jöve,
Körülötte sürü Köd kárpitot szöve. –
A’ Néma halgatás őrzi e’ Barlangot
Es nem ereszt belé semmi féle hangot:
Ollykor ha ide jut Világunk lármája,
Eggy fél rekedtt hangot ád a’ Barlang szája
De az is olly zavartt, olly lassú, és siket
Hogy már kettö közűl nem hallhatd eggyiket.
Az örökös álom a Halalnak Bátyja
E Környékre hideg szárnyait botsátja.
Az avult régiség magát itt hizlalja,
A mit a’ Szazadok szűltek ö fel falja:
Torka nagy,’s még nagyobb gyomrában a Verem,
Mellybe megy, valami a Vilagonn terem;
Atzél fogak márvány Inyébe pengenek,
Minden el mulandot rakásra örlenek
Minthogy ez Hely a’ Fényt éppen nem szenvedi
Az örök Éjtől szött vastag szonyeg fedi.
Útja is mély Vőlgyben vagyon, ’s tekervényes
Igen omladékos. Indas szövevényes,
Nem volt a Labirint, olly tévelygös régenn,
Mely epűlt*
épűlt
Krétában titkos Mesterségenn,
Dédal annyi ezer vakos fordulatot
Ezer ösvényébe annak nem rakhatott;
Mint a mennyi őszve kevert tekervények
Között tétóváznak ebben az ösvények:
Ténari öblei Poklok üregének
Olly kietlen ködbe’ tán nem kerengének;
A millyen Homályba úszik e’ Tartomány,
Hol hamar el téved maga a’ Tudomány.

Itt láttam Dugonits Lábainak nyomát,
Hogy járta fel ezt a regiség Templomát,
Itt van Páltzája is fel téve ’s Lámpássa,
Hogy a mit ö már itt latott; más is lássa.
Ezért érdemlette, hogy Hélikon hegyenn.
E régi Kövekből néki Oszlop légyen.
Mellynek buzgó Szivvel elsö Talpot vetett
A’ Háládatosság ’s Hazai szeretet.
A Feledékenység’ setét Barlangjába’
Szedett követ ezek rakták fel sorjába.
Mellyet sok Tsókok közt a hiv emlékezet
Háláló könnyekkel öszve tzémentezett.
’S Akkor a’ Gratziák tsinosra faragták,
Es*
És
reá a Szepség’*
Szépség
mazzát*
mázzát
böven rakták.
Eggy Babér koszorút e’ nagy oszlop felett
Őlelö kézzel tett az érdem ’s tisztelet.

Mihelyt az oszlophoz közelebb eshettem,
A darab köveket rendre nézegettem
Némellyik a Trója őszve tört falából
Volt faragva Párosz fejér Márvánnyából
Nemellyeket köves sziklájából raka
Bölts Uliszszesének a’ sovány Itaka
Sokonn vésve láttszott a’ Kolkisi házonn
Argonautáival*
Jav. ebből: Argonaitaival
vitézkedő Jázon.

Karjeli Köszálonn vólt metszve Etele
Etele, és kedves Etelkája vele.
Kún Maradvanyok is közötte látszottak,
Mellyeket Lászlónak a’ kúnnék hordottak.
Láttam még iszonyú Nagyságú köveket,
Tiz ember is alig birná fel ezeket,
Rettentök valának, mint a miket maga
Herkules Abila’, ’s Kálpénél faraga:
Tóldi állitotta ezeket magának,
De már a mohoktól bé vonva valának.
Két ditsö szüz is volt Bátori Matskási,
A’ mint mutatták a’ kövek Mohodzási.

Ezekből épiték az Oszlopot ezek
A Dugonits hirét fel épitő kezek.
Sok helyenn a’ kövönn Arpád,*
Árpád
Tokszus, Zoltán
Triumfált az idö el mulandó vóltánn.
Sok ditsö Őseink’ Nevei Ujj Fénybenn
Kezdettek ragyogni e nagy epitménybenn.*
épitménybenn

Ezek között látszott a Fö Tiszteletü
Dugonitsnak metszve néhány arany betű.
Mellyet a’ hiv Magyar Kezek igy metszének –
A’ Haza Dugonits Andras’*
András
Nagy Nevének!
Szemét sok hazafi Könnyekkel aztatta,
Sok hév indulatok buzogtak alatta.

Azok köztt bennem is az öszve olvadott
Sziv sok háládatos Könnyekre fakadott.
Tiszteltem Nagy Tudós! ennyi Erdemedet,*
Érdemedet
’s Hazafi Tsokokkal értetvén Tegedet.
A Magyarok kegyes Istenét imádtam
Hogy illy Magyar Szivü Hazám fiát láttam.
Aldjon is meg az Ég*
Jav. ebből: ég
edes*
édes
Hazánk Fia!
Zengjen Duna, Tisza, ’s minden Magyar Fia

Ezt kivántam Néked; ’s meg ne szólj ezekkel
A te érdemidhez*
érdimedhez Másolási hiba, ért. sz. em.
illetlen Versekkel
En*
Én
mint Temisztokles, oszlopodnál sirtam,
Es*
És
alá*
ála Másolási hiba, ért. sz. em.
ez eggy pár sorotskákat írtam:

Szemléljetek. Keső:*
Késő
Unokank’.*
Unokánk
Fiai!
A’. Nagy Dugonitsnak. A hiv. Csokonai!