Sztrigy’ s’ Maros’ Istenei, kiket a’ gyep’ szőnyege szólít
Tánczra, és tí, kiket az agg szilas’ éje födöz,
És te, kies völgy itt, sziklás vadonidnak ölében,
Mellyre a’ Dévai vár’ orma busongva tekint,
Vendégtek megyen; ő titeket most lát meg utolszor.
Oh, de ti hagyjátok zengeni néha nevét!
És mikor Ő ide lép ’s a’ víz’ szélére hanyatlik,
És mikor a’ szeretett Lotti kiáltja Zsenit*);
Zúgjátok neki: „Távozik az, ’s messzére! de lelke
Hozzád, élte’ kegyes asszonya, vissza sohajt.”
*) Eugénia.
noch kleinere Schrift.