Sztrigy’ s’ Maros’ Istenei, kiket a’ gyep’ szőnyege szóllít
Tánczra, és tí, kiket az agg szilas’ éje födöz!
*födöz<,>!
És te, kies völgy itt, sziklás vadonidnak ölében
Mellyre a’ Dévai vár’ orma busongva tekint!
Vendégtek megyen; ő titeket most lát meg utolszor;
Oh de ti hagyjátok zengeni néha nevét!
És mikor Ő ide lép ’s a’ víz’ szélére hanyatlik,
És mikor a’ szeretett Lotti kiáltja Zsenit;
Zúgjátok neki: Távozik az ’s messzére! de lelke
Hozzád, élte’ kegyes asszonya, vissza sohajt.